Hyunjin élete örökre megváltozott, miután a főnöke brutálisan molesztálta. A traumától gyötörve évekig elzárkózott a fiúktól, és még ha képes is volt érezni valamit, az mindig csak a lányok iránti érdeklődésében nyilvánult meg. A múlt árnyai azonban...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
☆
Monoton kattogások egyvelege visszhangoztak a teremben, mint az emberek sokaságától, és mint Hyunjintól. A képernyőn a betűk szinte egybefolynak, s Hyunjin szeme kikívánkozik esni a helyéről.
A billentyűk verése mellett, halk, tiszta, és kivehető férficipő lépteik szelték át a szobát. Az a cipő kopog, aminek a tulajdonosától Hyunjin oly' retteg.
- Hwang. - szólal meg mély, erélyes hangján az ötvenes férfi, kinek őszülő haja hátra van nyalva. Szemei előtt az orrán szemüvegpárnák voltak, amiken ott volt a két üveg bekeretezve. Öltönye fekete, ingje fehér, nyakkendője az öltönyéhez hasonlatos. Ezüst színben pompázó, csillogó-villogó óráját igazgatja ujjaival, s köztük a gyűrűsujján ott honolt a házasság jele.
- Igen, Uram? - a szőke hajú felkel a helyéről. Rövidre vágott sérójába idegességtől izzadt kezével beletúr, és félően néz fel főnöke pokolian sötét szemeibe. Utálja. Egyszerűen gyűlöli őt. Mint a saját testét. Mindezt miatta.
- Kérlek, fáradj az irodámba. - kijelentése után, Mr. Jong kifárad az előbb bejáratként funkcionáló ajtón, várva, hogy kövesse őt az aggódó húszas éveit járó fiatal.
Persze megteszi. Mindig megteszi, pedig tudja mi fog történni, tudja mi vár rá ott, bent, abban az ijesztően komoly helyiségben.
- Tudod miért vagy itt, igaz? - ki most eddig háttal állt neki, megfordul, hogy a kis őzike szemeibe nézhessen. Természetesen a szemkontaktust másodpercek töredéke alatt felveszi a szőke, miután bezárta az ajtót, hivatalosan is kulcsra.
- Igen. Uram. - bólint. Ujjait vár szinte véresre kaparta, körme alatt saját DNS-e volt.
- Mondd csak. - dobog lassan közelebb hozzá. A fiú kezét felemeli, majd közelebbről szemléli vérben ázott végtagját - Egy ilyen gyönyörű fiú, miért csinál magával butaságot? - emeli fel szemöldökét - Ideges vagy?
- Nem. - rázza fejét. A szemkontaktust kerüli, ijedve szuggerálja a fekete nyakkendőt.
- Hát akkor? - somolyog. A fiú nem válaszol, de látni vélhetően remeg - Hajolj az asztalra.
- Igen. - Hyunjin meghajol, majd egyből cselekszik. A kacatokkal teli, ám mégis rendezett asztalra borul, s bízik abban, hogy ezúttal is el fogja tudni rejteni arcáról a most bekövetkező borzalmakat.
Szeretett volna családot. Felnevelni a tulajdon gyerekeit, akik a feleségétől vannak. Szeretett volna egy nagy kertes házat, ahol elfér egy kiskutya, és minimum két kisgyerkőc. Mind ehelyett most mégis egy ötvenes férfi ostromolja testét, és most mégis a szájára helyezi tenyereit annak érdekében, hogy a fájdalmakat ne hangosan adja ki magából.
