WINE

44.

Lihegve húzódott ki forró testéből, eldőlt mellette miután föleszmélt.

Úgy érezték magukat mint legeső alkalomkor. Csak... szerelmesen. Szerelmesek voltak egymásba, mégsem ez volt életük szexe. Habár senki nem csinálja szívesen lázasan.

- Sajnálom... - zihálta kiizzadva, kezével letörölte. Kézfején megcsillant az izzadság - Ne haragudj, Minho. Szeretlek. Ne haragudj.

Nem szólt semmit hozzá, csak vehemensen ismét ajkaira tapadt. Úgy falta őket, mintha nem lenne holnap. Mintha Hyunjin teste párologni, eltűnni kezdene. Nyakát simogatta nyelvével, míg a sóhajok csak úgy raklapszámra hagyták el a fiatalabb száját. Minho izzadt hajába túrt, keze nedves lett. Szabad tenyere az idősebb mezítelen forró hátát simította, míg nyakát teljesen hátrahajtotta.

- Jisung be volt füvezve, mondtam. - vált el hirtelen, de aztán lejjebb is tért csókjaival - Nem jelentett semmit a csók. Végig rád gondoltam. - folytatta, s immáron mellbimbóján suhant végig nyelve.

- Ah... - marokra fogta az alacsonyabb haját - De csókolóztál vele.

- Nem igaz. Nem csókoltam vissza. - nézett föl rá. Fejük csak pár elenyésző centire volt egymástól, de így is tökéletesen látták egymást zilált valóját - Az egyedüli akinek visszacsókolok, az te vagy.

- Oh, fogd be. - mosolygott pimaszul.

- Komolyan mondom. - megtámaszkodott feje mellett feljebb emelkedve, így most ismét merev tagjuk összesimul - Szeretlek, Hyunjin.

Nem válaszol semmit, csak elaléltan figyelte.

- Nem engedem, hogy holmi altatókkal tönkre tedd magad. Rajtad kívűl nincs senkim. - sóhajt. Elkezdhetett volna magyarázni — mondhatta volna példának a balfasz apját, aki fiatal lányokat molesztál, vagy visz ágyba. Mondhatta volna Heeseungot, aki ugyan rendes és kedves, de Minho legbelül tudja, hogy mindig is nyalt az apjának. Az anyját is mondhatta volna, aki szintén nyal az apjának, bármennyire is hűséges Minhohoz. A pénz sok embert megbolondít, jobban elvakítja az embereket az érték mint a szerelem.

De nem tette; nem magyarázkodott a szétbaszott családjáról, hiszen neki hiába szar, Hyunjin még csak meg sem tapasztalhatta, milyen egy családdal felnőni. Milyen, ha huszonöt évesen vagy egy édesanyád, egy édesapád, meg egy nővéred. Igazából Hwang Yeji-t Minho nagyon szívesen megismerte volna. Korábban említette Hyunjin, hogy milyen rendes lány volt. Stílusos. Szép. Osztály, sőt, évfolyam első. Mesélte, hogy mindig narancssárga haja volt. Sokszor viselt sötét rúzst és sötét ruhákat. Most Minhoval egyidősek lennének, biztos nagyon kijönnének.

De megismerte volna Mr és Mrs Hwangot is. Elméletileg Hyunjin az anyjára ütött mind külsőleg és belsőleg. Ellenben Yejivel, aki az apjára. Minho eltudta képzelni az anyukát, hogy milyen büszkeséggel nézne most egyszem fiára, aki ugyan meleg, de baromi sok sikert ért el. Aki baromi bátor, magára vállal mindent. Aki küzdött magáért, alig valamennyi segítséggel. Felix szülei Hyunjinnak is azok voltak. Velük nőtt fel.

Minho is nagyon büszke volt Hyunjinra. Szerelmére. Hiszen az a fiú felismerhetetlen, ki a múltban van; egy rozoga lakásban élő, autó és pénz nélküli, vékony sápadt fiú, ki majdnem, hogy csak a szexből élt meg. Nem is a munkájából. De ez most odaveszett. Helyette alatta egy erős testfelépítésű, gazdag és gyönyörű férfi fekszik. Haja csatakos, teste mindenhol nedves a verejtéktől.

Lassan ajkára hajolt, de nem csókolta sokáig.

- Szeretlek, Hyunjin. - döntötte mellkasára homlokát - Tényleg. Mindennél— nem is: Mindenkinél jobban szeretlek.