WINE

47.

Egy hét telt el mióta Minho kigyógyult mindenféle betegségből. Habár ilyen utóköhögések voltak, de azonkívül minden rendben.

Minho gyűlöli a novembert. Azt gondolja, hogy a Februárral együtt ez egy szürke hónap. Jelentéktelen, sőt, mindenki ilyenkor gyászol legtöbbször.

Heeseunggal kettőre tetveztek találkozót egy kávézóban nem messze Minho lakásától. Muszáj volt ezt a napját is elcserélnie Hyunjinnal.

De mindenekelőtt fontos megbeszélése lesz Jisunggal. Nem öltözött túl, egy sima fekete pólót vett fel, fekete kötött pulóverrel egy szövetkabáttal, egy sima fekete nadrággal és csizmával; mégis csak november van. Autóba szállt, s azonnal indult is barátjához.

Akárhányszor odatart, mindig végignézi a szép kis kuckót, Hyunjin házát, ami tele van szeretettel. Most is hiányzik neki, de nem tud mit tenni, ha a betegsége után vagy hatvan helyre kell futkosnia. Habár Hyunjin mindent elintézett, tudta jól, de még így is hátramaradt ez-az.

Leparkolt az aprócska ház elé, mélylevegőt vett, aztán kiszállt az autóból. Megigazította kabátját, az ajtó elé sétált, s három nagy kopogással tudatta a ház tulajával ittlétét.

- Azonnal! - kiáltottak ki. Jisung a biztonság kedvéért még eldobott pár szemetet, hogy végleg kész legyen a pakolással - Itt vagyok! - nyitotta ki az ajtót - Minho-ssi! Gyere be! - mosolyodott el. Szemüvege most is jól állt rajta, bármi történjék, Minho ugyanúgy csodálni fogja.

- Szia, Jisung-ah. - mosolygott ő is, majd beljebb ment.

- Korai vagy. - ment beljebb, hogy feltudjon tenni egy kis kávét a kotyogósba. Már megcsinálta, csak fel kellett tenni a gázra.

- Dolgom van kettőkor. - sóhajtott miközben levedlett felesleges ruháiból, s ő is beljebb sétált. Kicsit körülnézett, régóta nem járt itt.

- Értem. Mi járatban? 

- Semmi. Megvagyok. És veled?

- Áh... nos... Channal szakítottunk. - dobolt ujjaival a pulton, majd eszébe jutott, hogy kell két bögre, kanalakkal.

- Mi? - hirtelen fordult felé az idősebb, megdöbbent a hír hallatán - Szakítottatok? - lágyult meg a hangja.

- Aha. - rántott vállain. Mintha nem is érdekelné, tovább szedte ki a dolgokat a kávéhoz. Minhonak például pudingot is vett ki.

De ő tudta, hogy mindjárt megszakad. Hogy még egy szó, és már sír.

- Jisung... - ment hozzá közelebb. A fiú megdermedt, de nem akart sírni. Pedig már ajkait is összeszorította, szemeivel felfelé nézett — titkolva könnyeit.

- Hm? - hangja megtört volt, Minho már megbizonyosodott mindarról amit gondolt.

- Jól vagy? - simitott vállára.

Ennyi volt, eltört a mécses. Zokogva fordult meg a magasabbhoz, s erősen nekidőlve szorította magához. Minho nem teketóriázott, azonnal visszaölelte szomorú barátját.

- Miért... miért nem szeretett...?

- Jisung, érthető ha kell neki a szünet. Nem voltál hűséges.

- De-de-de... Tao jött, aztán-aztán
meg-megfenyegetett, hogy-hogy feküdjek le vele, én meg...

- Hé... - tolta el a rázkódó testet - Hogy mondtad? Megfenyegetett?

- Igen! - zokogta. Le kellett vennie szemüvegét mert párásodni kezdett - Lefeküdtem vele mert alapjáraton az összes exemmel jó volt a szex, de eddig Taoval csak azért tettem, hogy ne bántson... - hüppögött.