WINE

43.

- Idd meg ezt. - sóhajt. A gőzölgő kamillatea felforrósítja a vörös-matt bögrét, és az éjjeliszekrényen is látszik egy kis pára.

Még mindig didereg, fázik , de nyakig be van takarva. Rossz ránézni a főnökére így. Tiszta sápadt, de még karikái sincsenek; szó szerint hófehér a férfi.

Bocsánatot kéne tőle kérnie, igaz?

Csendben leült mellkasa elé, de Minho nem nézett rá. A tűzforró italt nézte, a tea színe és a bögre színe egybemosódott, furcsa barnás szín köszönt vissza, ami gőzölgött.

- Én—

- Ne haragudj. - vágott bele Hyunjin. Az idősebb felvont szemöldökkel fordult felé érdeklődve - Nem kellett volna így beszélnem veled. San nem az én dolgom és nem tartozik rám, nem ismertem. - sóhajt - Én csak... csalódott— vagyis inkább szomorú vagyok amiért... én nem tudok kimenni a szüleimhez. És a testvéremhez. - nyelt egyet; de az a fránya gombóc nem akart lejjebb menni, sőt, mintha nőtt is volna - Sajnálom. - felelte, s lehajtotta fejét - Sajnálom... - ezt már suttogta.

- Hé... - a pokrócból kibújtatta karját, a kisebb tenyerére fogott, hogy végre ránézzen. Minho lassan felült, már annyira nem fázott - Semmi baj. - simított hátára - De szeretném, ha megértenél. Hyunjin. Nem egyszerű nekem ez, tudod? - hangja megtört volt - Nem szeretem már Sant, félre ne érts. Téged szeretlek. De egyszerűen... nem tudnék ránézni a sírra. Hibásnak érzem magam.

- Értem. - nem kérdezett, Minho igazán hálás volt - Tényleg sajnálom... velem—

- Nem! - azonnal félbevágta - Nem veled van a baj! Senkivel! Ennek így kellett történnie. - bólintott mosolyogva.

- Khm... azóta lett valami Heeseunggal? És apáddal.

- Legközelebb ha megyek kérdőre vonom. És ha úgy van feljelentem. De előtte beszélni kell anyával.

- Biztos jó ötlet? Heeseung tud róla?

- Hát... majd elmondom neki is.

- De jó ötlet ez?!

- Higgy nekem, Kicsim. - simított ezúttal arcára - Utálom az apám - elvette a kezét -, így bármikor képes lennék neki ártani. Úgyis én venném át a szerepét mint a legidősebb fiúgyermek, szóval tökmindegy mi lesz vele. A sok pofon, a verbális- és fizikális zaklatás amit adott nekem, a sok hazudás... a "nevelése"... Megérdemli. Semmi gyerekkorom. Elvette. Én is elveszem tőle a jót akkor. - ránt vállain.

- Tudok segíteni?

- Szeretném, ha te ebből kimaradnál. Bármit kitűzhet ellened.

- Igaz.

Kis csend állt be közéjük. Az idősebb a másik immáron nyitott tenyerében körözött ujjával, végigment mind az öt csontos ujjon.

- Habár nem olyan rég vagyunk együtt... azon gondolkodtam, hogy... khm... nem szeretnél mondjuk... ideköltözni...?

- Tessék? - Sooni épp felugrott az ágyra - Én nem tudom, Minho. Elhamarkodott lenne. Meg szerintem ez így jó; mindenkinek kell egy kis magánszféra, érted. Talán ha sok időre tervezünk, még felmerülhet a költözés de így ne. - visszahúzta kezét.

- Rendben. Csak kérdeztem. - ismét elfeküdt.

- Nem iszod meg a teád? - cselesen terelt témát.

- Kicsit később. - behunyta szemeit - Nem bújsz ide...? - cincogta vékonyka rekedt hangján, és megpaskolta a háta mögötti üres helyet.

Hyunjin szótlanul csak megkerülte az ágyat és a mostanra megfordult Minho mellé ült. Az idősebb lassan kúszott melléje, fejét a másik ölébe fektette, ki Minho haját simogatta. Többet nem szóltak, észrevétlenül bealudt az alacsonyabb. Egy ideig még simogatta fejbőrét, nyugtatóan birizgálta haját, olykor arcát, esetleg nyakát.