[HYUNHO] + BEFEJEZETT
Hyunjin élete örökre megváltozott, miután a főnöke brutálisan molesztálta. A traumától gyötörve évekig elzárkózott a fiúktól, és még ha képes is volt érezni valamit, az mindig csak a lányok iránti érdeklődésében nyilvánult meg...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
☆
Minho bátorkodott visszamenni. Az ajtóban megállt, mikor Hyunjint látta elfordulva tőle. Meghatódott, hogy így látta. Hibásnak érezte magát, hogy ki akarta dobni a gyógyszereket.
Hyunjin mellé feküdt végül. Sóhajtott egyet, aztán hátulról átölelve húzta magához.
- Ne haragudj. - dünnyögte. Tarkójára csókolt, és megpróbált mindent belélegezni, ami Ő volt.
- A kórház óta nem szedem. - felelte halkan - Segítenek leszokni róla, ha ott vannak.
- Rendben. Többet nem nyúlok hozzájuk. - leheletcsókot hintett nyakába. Aztán még többet. És még sokat. Teljesen elborította bőrét a libabőr, jólesett neki. Valószínű Minho ezekkel azt üzente, hogy forduljon felé. Így Hyunjin megtette. Hozzányomódott az idősebbhez, és csak hallgatni bírta szíve szerelmes dobogását - Nem jössz el velem Seoulba?
- Nem tudom. - rázza fejét. Kicsit félt Minho apjától, nem akarta őt máris látni - Kicsit ijesztő lenne.
- Miért?
- Mert... sosem szerettem mások szülei előtt mutatkozni. - sóhajt.
- Akkor nem kell előtte mutatkoznod. Csak... legyél velem.
- Napokra?
- Nem. Csak pár órára.
- Úgy meg nem szeretnék. Ne haragudj Minho, ezt most kihagynám. De aznap akkor aludj nálam, ha jössz haza.
- De nagyon későn érek haza. - nyöszörög - Minimum éjfél. Maximum kettő.
- Akkor adok kulcsot.
- Na nem. - rázza fejét - Akkor azt a napot mellőzzük.
- Hát jó. - sóhajt.
Egy ideig csend honolt a szobába. Mindketten csak egymás szuszogását hallották, és minél többet próbáltak csak egymásra gondolni. Az összes problémát úgy érezték kiszűrték, ha ott vannak egymásnak.
- Minho. - szólalt meg félénken Hyunjin.
- Igen? - motyogta.
- Szeretlek.
Az idősebb mintha elfelejtett volna levegőt venni. Mintha megszűnt volna körülötte a világ, és a fizika az atomjaira robbant, aztán pillangókként szálltak tova. Tudja, hogy egyszer már elmondta neki a kórházban. Mégis most, hogy így teljesen kettesben vannak, máshogy hangzott. Szerelmesebben.
- Én is szeretlek, Kiscsillag. - szorította.
Hyunjin meghatódott, hogy így nevezte őt. Senki nem becézte, soha. Csak az édesanyja. Akivel az úton is veszekedett a baleset napján.
