Gucci /Kisé ff/ Befejezett/

10.

Nem. Nem mentem vissza. Inkább elmentem sétálni ki, a ligetbe. Végre egyedül lehettem. Rohadtul nem értem a srácot. Azért akart magához hívni, mert , hogy főzzek, mossak rá? Vagy mi? Éreztem, hogy folyamat pittyeg a telóm, de nem néztem meg az értesítéseket. Nem akartam, mert akkor tudom, hogy sírni fogok. De azért kíváncsiságból megnéztem a lány insta oldalát.

Na fasza. Kirakta, ahogyan smárol  Zsombival. Basszus. Eltört a mécses. Leültem a padka szélére, és rázkó vállal neki álltam sírni.....

Nem tudom meddig sírhattam ott, de egy lány odajött hozzám. Nem láttam az arcát, csak hogy egy szandálban volt. Semmi mást. Egy ideig még hüppögtem, de utána abbahagytam, és feldagadt szemekkel a lányra néztem. Egy szeplős, vörös hajú lány nézett rám mosolygósan.

- Jobban vagy? - kérdezte kedvesen.

- KIcsivel - bólintottam. - Emma vagyok.

- Szólíts csak Marinak - folytatta. - Miért vagy itt egyedül? És miért sírsz? 

- Nehéz dolog - sóhajtottam.

- Ha nem akarod, nem fogok erőszakoskodni, hogy mondd el - mondta.

- Igazság szerint fiú van a dologban. - kezdtem neki, mire éreztem, hogy pár könnycsepp újra lehull az arcomon. - Megismertem az edzőteremben.  A szüleim utazni akartak, ezért azt mondták, hogy költözzek el. ELőször egy haveromhoz mentem volna, de az lepasszolt. A srác akit megismertem felajánlotta, hogy mehetek hozzá lakni. Én elfogadtam. De az első nap volt jó. Utána nem foglalkozott már velem. Csicska lettem - fejeztem be a sztorit.

- Hogy hívják a srácot? - kérdezte Mari.

- Zsombi - feleltem rá. - Várj egy picit jött egy üzim - mondtam, majd megnyitottam egy hírt. Elkerekedett szemmel olvastam. 

"  Két 22 éves gyermek szörnyű halált szenvedett. Az egyik öngyilkos lett, a másikat pedig az egyik társa megölte. De mondjuk a részleteket. A felnőtt gyermekek egy fesztiválra szerettek volna menni. Egy lány, meg egy fiú. A lány megkérte, hogy áljanak meg, mert el kell intéznie a dolgát. A társa megtette. EKkor a lány elővett egy kést, és megölte a barátját. Miután végzett vele, saját magát is Bodó Zoé, és Károly Máté. Tudosításaink alapján már nem élnek. Erről az egyik szemtanú vallott, aki később a mentőket is kihívta"

- Bazdmeg - kiáltottam, madj újra sírva fakadtam. A telefonomat jó messzire eldobtam. 

- Mi történt? - kérdezte Marika. 

- Megölték a legjobb haveromat - néztem rá, könnyes szemekkel.

- Mi? - nézett  rám elkerekedett szemekkel.

- Meggyilkolták - mondtam, és éreztem, hogy mindjárt felkordul a gyomrom.

- De miért? - értetlenkedett tovább.

- Nem tudom - ráztam meg a fejem. - De nem zargatlak ezzel tovább. Ez már az én problémám - mosolyodtam rá.

- Ha akarsz, bármikor írhatsz - biccentett, majd megadta a számát.

- Köszi szépen - feleltem, majd megöleltem. És kezdődik a gyász korszak. Istenem, miért ilyen kegyetlen velem az élet? ELőször a barátnőm, utána Máté. Én ezt nem bírom tovább....

Idegességemben Zsombihoz mentem, nem köszöntem  csak felmentem az ideiglenes szobámba, és az ágyba dőltem. Igen, sírtam. Mit tudtam volna tenni? 

- Hé! - nyitott be Zsombor a szobámba, és a hátamra tette a kezét.

- Hagyjál - néztem rá, kisírt szemekkel.

- Mi van? - ülte le mellém, majd maga felé fordított.

- Semmi - mondtam, majd a fejemet a párnába fúrtam.

- mondd el. Kérlek - csesztetett tovább.

- Meghalt Máté - mondtam ki, majd visszahanyalottam a párnára.

Halihóóóóóóóóóóóóóóóóóóó! Itt lenne a részem! ha tetszik, vote, és komiiiii!

2024.08.07.