D.A.S.K.

D.A.S.K. #7

Azumi a lakásában pattogott egy bokszzsák előtt, közben az egyik a kedvenc száma üvöltött egy jókora hangfalból, nem érdekelte se szomszéd, se a napszak. Dühös volt, és ki kellett eresztenie magából ezt a feszültséget. Nagyokat ütött a zsákba, a lánc csörgött, ami a plafonról lógott. A zene ütemét felvéve sorozta a zsákot majd, amikor a refrénhez ért a zene, hatalmas ütéseket vitt be, közben ő maga is hangosan és dühösen mondta a szöveget, a végén pedig felordított és lihegve vágta földhöz a törölközőt a nyakából. Dai járt a fejében ezen a napon is, mint újabban állandóan. Nem tudta, mi van vele, mert nem hívta az utolsó beszélgetésük óta, és ez zavarta. Aggódott érte. Ez is zavarta. Nagyon dühös volt magára miatta. Miért töri magát egy srác miatt? Egy srác miatt rágja a körmét. Egy kibaszott buzi miatt - mondta időnként magának ingerülten. Akkor ott a parkolóban még máshogy gondolta. Akkor vont a vállán, amiért furcsán könnyedén gondolt erre az egészre. Azóta nem tud Dairól, és hiányzott neki. Ideje is volt épp átgondolni, mit csinál hónapok óta egy sráccal, ami nem bizonyult hasznos elfoglaltságnak. Erősen, nagyon erősen taposta magában a lehető legmélyebbre a gondolatait erről az egészről, pedig felismerte az érzéseit. Egyre csak Dai szemeit látta, a hangját a csengeni a fülében, az ujjai végén érezte a fiú bőrét, az orrában az illatát. Mi ez, ha nem...? Kérdezte többször magától, de a mondatot sosem fejezte be. Felismerte, de nem mondta ki.

Ha ez mind nem lett volna elég a rossz hangulatához, előző este olyan dolog történt vele, amire még nem volt példa. Történetesen képtelen volt őt felhúzni Aya. Akármit csinált, alig reagált rá, végül a lány egyszerűen otthagyta. Nem azért, mert nem tudtak együtt lenni, hanem mert rettenetesen kínosnak érezte, hogy ennyire kínlódott vele, és semmire sem ment. Máskor elég volt, ha felhúzta a szoknyáját, ezúttal viszont lényegében semmi nem történt, bármilyen lelkesen próbálkozott. Nem Aya hibája volt. Azumi nem kívánta a lányt, egyetlen porcikája sem akarta. Mégis vele járt még. Ha nem tette volna, azzal beismerést tett volna. Abban sem volt biztos, hogy Dai elhagyná-e Jot. Miatta. Akarom én ezt, tényleg? Káosz és bizonytalanság uralta Azumi lelkét, elméjét, amihez igazán nem volt hozzászokva. Emiatt is történhetett, az előző esti képtelenség. Az életben ilyen szégyen nem érte még, hogy nem tudott teljesíteni. Nem hogy nem tudott, nem is akart. Pedig Aya igazán szép lány, és az ágyban is remekül összeillettek a szőkével. Ezúttal szinte reakció nélkül maradt minden próbálkozás. Korábban már csak a szex miatt is mindig ment a dolog akkor is, ha különösebben nem volt kíváncsi a lányra épp. Az i-re a pontot azt tette fel, mikor eszébe jutott Dai. Amikor a parkolóban látta Joval, amikor a fülkében csinálta Joval. Aztán jött az éles képsor az öltözőből. Legszívesebben felgyújtotta volna az az helyet, ahol minden bizonnyal megpecsételődött a sorsa. Rémülettel keveredett izgalom járta át, miközben képtelen volt az ölébe nézni. Éppen elég megsemmisítő volt érezni, hogy felizgult, nem akarta még látni is.

Hát ezért csépelte most elkeseredetten a zsákot Azumi, és üvöltött, mint egy csatát vesztett király.

Sunny sétált be az ajtón és azonnal halkította a zenét, majd a zsák mögé lépett és erősen megragadta. Azumi zihálva lendült újra támadásba, Sunny alig tudott ellen tartani az ütéseknek. A szőke hosszan ütötte még a zsákot, majd hirtelen megállt és leroskadt a padlóra. A kezeit az arcára húzta és évek óta először hagyta magát elgyengülni. Sunny leült mellé és magához húzva átölelte a vállát. Nem beszélt, hagyta, hogy Azumi sírjon. El sem tudta képzelni, hogy mi történhetett, de azt biztosra vette, hogy legalább a világvégének kellett eljönnie, ha Azumi így összeomlott.

- Mi baj? – kérdezte Sunny, miközben Azumi már a kanapé tövében cigarettázott. Mereven bámult maga elé.

- A világ, amit ismertem elpusztult – mondta halkan. A hangjától Sunny libabőrös lett.