D.A.S.K.

D.A.S.K. # 5

Sunny Azumi kanapéján feküdt és nassolt, közben a szőke rajzolt. A gondolatai megint távol jártak, egy sírós szemű fiú körül, aki annyira, makacsnak tűnt, hogy már csak azért sem fogja feladni a szőke. Amikor eszébe jutott, hogy talán épp megint megüti a fiúja, mindig ingerült lett. Ez az utóbbi időben gyakran előfordult. Azumi mindig összeszedett volt, és zavarta a saját állapota. Kiváltképp mert egy srác miatt volt ingerült és mert amúgy rohadtul semmi köze nem volt tényleg az egészhez, és valójában semmit sem tudott az egészről. Bámulta a papírt maga előtt, a ceruza hegyével böködte a fehér lapot, egyre csak Dai járt a fejében. A hangja, ahogy halkan felnyögött, miközben a barátjával csinálta a fülkében. A tekintete, amit azután emelt rá, hogy kinyitotta a fülke ajtaját. Nem tűnt elégedettnek, vagy kielégültnek, inkább beletörődő volt. Furcsa volt látni egy ilyen szempárt, aki olyanhoz tartozott, aki percekkel azelőtt még szexszelt.

Azumi eldobta a ceruzáját és felrúgta a papírral telt szemetesét. Számtalan papírgalacsin gurult szét a szobában, olyanok voltak, mint a hógolyók. Nyomban elég hűvössé vált a szoba levegője ahhoz, hogy ezek akkor sem olvadtak volna el, ha tényleg hóból lettek volna. Sunny hirtelen és döbbenten ült fel, sosem látott még ilyet korábban. A testvére sosem reagált ilyen durván semmire. Ha dühös is volt, akkor sem csinált jelenetet, csak csendben fortyogott.

Azumi felállt és szedegetni kezdte a szétrepült papírgalacsinokat.

- Mi bajod? – kérdezte Sunny.

- Semmi – dohogta.

- Ayuval van gond?

- Aya – javította ki. – Jegyezd már meg végre, baszd ki! – kiáltotta, majd kifújta magát. – ...Bocsánat, nem akartam kiabálni.

- Oké, mi bajod? – kérdezte újra Sunny.

- Nem tudom – ült a padlóra a szőke. – Segíteni akarok valakinek, aki nem hagyja. De annyira nem hagyja, hogy szétvet az ideg tőle!

Sunny végig mérte a szőkét, a gyászos ábrázatát, majd elutasított egy hívást Daitól, mert most Azumi fontosabb volt. Dai hívását nagyon indokolt esetben utasította csak el, mert sosem tudta, hogy miért hívja épp? Segítenie kell, vagy csak kajálni akar egyet? Esetleg végre kell neki a kanapéja.

- Egy barátod? – szólt Sunny a telefont lefordítva az asztalra.

- Nem is ismerem – dohogta.

- Ezt nem értem – ráncolta a homlokát Sunny.

- Ezt a valakit bántja a párja, és nem hagyja, hogy segítsek neki.

- Mit tehetnél, ha ő nem akarja?

- Nem tudom, bármit – vonta a vállát.

- Engedd el – sóhajtotta. – Egy barátom pont ebben a cipőben jár. Régóta rágom a fülét, hogy lépjen le, de marad. Szóval, ha nem akarja, akkor hagyd.

- Ilyen egyszerű?

- Nem. De miért akarsz valamit, amit a másik nem? Ő választ, nem te. A saját élete.

- Igen, de akkor is... Te feladtad?

- Nem – ismerte el. – Nézd, az a lány ezt választotta, akkor viselje. Segíteni csak azon lehet, aki hagyja.

Azumi bólintott, tudta ő nagyon jól, hogy ez igaz, de akkor sem tudta csak úgy hátra hagyni. Arra már nem akart kitérni, hogy nem lányról van szó, hanem egy srácról. Megrázta a fejét, amitől szőke tincsek csúsztak ki a laza copfból. Sunny jól látta, hogy ez a történtet nem ennyiről szól, de nem feszegette. Azumi beszél, ha akar. Most nem akart.