D.A.S.K.

D.A.S.K. #11

Sunny Azumi kanapéján ült és a telefonját bogarászta, közben a térde idegesen rugózott. Dai vele szemben ült és őt figyelte. Nemigen látta ilyen idegesnek a semmitől még Sunnyt, egészen nyugtalanító látványt nyújtott. Jo miatt volt dühös, nyugtalan sokat, de az nem ilyen volt, az vibráló, agresszív düh volt, amitől szikrákat szórt a szeme. Most csak arról volt szó, hogy Azumival az apjuknál volt jelenésük és öltönyt kellett húzniuk. Ami amúgy cefetül jól állt mind a két srácnak, de Sunny nem szerette. Ő leginkább farmert és pólót hordott, ha nagyon muszáj volt, akkor inget, most is gyakran nyúlt a nyakkendőhöz és igazgatta jobbra-balra. Dai egy nyalókát húzgált a szájában, közben az ideges Sunnyt nézte. Nem tudta, mi baja. Nem is hallott az apjukról semmit, de nem tűnt szimpatikusnak, ha ilyen ideges lett tőle a fia. Azumi is kissé feszesebb volt, mint máskor, Dai nem értette a dolgot. Sunny felnézett és mosolygott, ahogy Dai elbambulva húzogatta a szájában a nyalókát. Sunny a combjai közé simított, mire Dai zavartan ugrott egyet és rá kapta a tekintetét. Dai végül elnevette magát a fejét ingatva.

- Bocs, nem hagyhattam ki. Hol jársz fejben? – kérdezte Sunny.

- Csak bambultam. Tényleg ilyen ijesztő az apátok?

- Zavaróan merev. Ilyenkor mindig valamit az eredményeinkről akar mondani, ahhoz meg nincs kedvünk. Azuminak jól megy, nekem csak megyeget mostanában. Többet kell tanulnod, mindig ezt mondja. Aztán elmondja, hogy ő mennyit tanult, dolgozott. Unalmas szarságok. Persze majd megkérdezi, hogy van-e már rendes kapcsolatom, és azt is, hogy pontosan meddig akarok ezzel még szórakozni. Megint összeveszünk és morgunk. Azumi meg áll, mint egy villámhárító. Bár nem tudom, hogy mikor óhajt téged bedobni a családi körbe. A helyében nem tenném.

- Ezek után én sem szívesen ülnék velük asztalhoz.

- Anyával nincs sok gond, apa... hagyjuk is. Szeretem őket, de csalódtak bennem. Nem ezt várták, mikor kihoztak az árvaházból – vonta a vállát a telefonját nyomkodva.

- Baromság – vágott közbe Azumi. – Tudod, hogy sajátjukként tekintenek rád, máshogy nem is tudnának. Sosem még csak említeni sem említették, hogy nem így lenne. Ugye?

- Ugye – bólintotta Sunny. – De ettől még nem lesz más a gondolatuk arról, hogy meleg vagyok.

- Apa nehezebb, igen. De talán, ha lenne valakid egy lökésnél tovább, akkor máshogy látnák.

- Volt, utálták – vette oda Sunny, a többire nem reagált.

- Hát őt mindenki utálta – állt meg Azumi Sunny mögött az ingujját gombolva.

Dai visszatolta a szájába a nyalókát és forgatta a nyelve körül, miközben Azumit nézte folyamatosan.

- Ez maradjon rajtad, ha nem volnék itthon, mikor hazaérsz – mondta Dai, mire mind a két srác felnézett rá. – Mi van? Rettenetesen szexi!

- Hátha eléggé ahhoz, hogy végre megadd magad.

Sunny szólni akart, de Azumi a vállára tette a kezét és inkább nem mondott semmit. Jobban tette, nem biztos, hogy ez rá tartozott.

Sunny felállt, majd megállt Azumi mellett, Dai pedig egy fotót készített róluk és nevetve eldőlt a kanapén. A másik kettő őt nézte és mosolyogtak. Sunny nagyon örült annak, hogy ilyen jól érzi magát Dai, még a színe is megváltozott, a kisugárzása. Azumi belebújt a zakójába, majd odalépett Daihoz és lehajolt hozzá, hogy megcsókolja. Sunny telefonja mindig kéznél volt, most is. Sikerült lefotóznia, ahogy Azumi Dai fölé hajol és megcsókolja, de az előre bukó szőke hajától nem lehetett látni a csókot, vagy hogy kikről van szó. Remek kis kép lett, azonnal átküldte Dainak, aki rögvest posztolta. Azumi szó nélkül hagyta, inkább fogta a holmiját és elindult, Sunny pedig követte. A liftig nem szólt a szőke semmit, ott viszont zsebre dugta a kezeit és Sunny felé nézett.