D.A.S.K.

D.A.S.K. # 14.

Sunny egy nagyon zajos helyen szédült bele a zenébe, a fényekbe és abba rengeteg piába, amit már megivott az este során. Elfáradt, úgy érezte ki kell adni magából azt a sok felgyűlt szart, amit gondosan gyűjtögetett. Az, hogy Jot elverte épp csak arra volt elég, hogy felverje a port a lelkében és elkezdjen takarítani. Elküldött pár embert melegebb éghajlatra, kukázott jó néhány dolgot, amit már réges-rég meg kellett volna tenni. Újra akarta indítani az életét, nyomni egy reset gombot és máshogy csinálni. Máshogy, legalább kicsit. Hogy ne érezze úgy, ezen a világon rohadtul nem kíváncsi rá senki. A saját anyja nem akarta, kinek kellene másnak? Néha voltak ilyen sötét periódusai, de azokat magában lejátszotta, most viszont a sokadik alkalommal elege lett. Talán az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy Azumi előbb talált magának fiút heteroként, mint ő maga echte meleg srácként. Igen, talán ez volt az, ami annyira bosszantotta. Mindenki azt hajtotta, hogy „rendes srác vagy", „aranyos vagy". Talán a falai élesebben kirajzolódtak körülötte, mint azt maga valaha gondolta volna. Senki nem juthatott át rajta, de valószínűleg villogott rajta egy óriási „stop" tábla, ami miatt elkerülték a pasik. Akiről azt gondolta, hogy igazán komoly vele, az végül hülyét csinált belőle, ráadásul úgy, hogy mindenki körülötte duruzsolt a fülébe, hogy nem jó helyen van. Nem hallgatott senkire, ahogy Dai sem hallgatott rá, bár az más eset volt. Sunny most csak mosni akarta az agyát, kiüríteni az elméjét és szédülni bele a semmibe.

Már majdnem virradt, mikor kilépett a szórakozó helyről egyedül. Egyedül, megint egyedül. Néhány fiatal állt a bejárattól távol, beszélgettek, nevetgéltek. Sunny felnézett rájuk, szeretett volna ő is ilyen felszabadult lenni, de olyan nehéznek érezte a lelkét, mintha ólomból volna. Elsétált a szemben lévő padhoz, leült és rágyújtott. Nem érkezett beleszívni a cigarettába, mert kiszakadt belőle a sírás. Nem volt hangos, csak csendesen nyelte a könnyeit, nem akart feltűnést kelteni. Nehéz volt a feje az italoktól, de tisztán értette a vélt, vagy valós helyzetét. Egyedül volt még egy olyan hajnalon is, amikor mást sem csinált egész éjjel, mint ivott és táncolt, szabadon, bárki számára elérhetőként. Még ittasan, belazulva sem kellett senkinek egy dugásra sem, ezt gondolta. Ebben a pillanatban tényleg úgy érezte, hogy összetört a lelke. Magányos volt, és utálta ezt az érzést, a végtelenségig utálta.

Eldobta a cigarettát, majd felállt megtörölte az arcát és elindult gyalog haza. Úgy számolta, kiszellőzik a feje, mire felér a lakásába. Nagyjából összejött neki, már nem érezte olyan markánsan az italt a fejében, de ez nem segített a hangulatán. Lezuhanyozott, majd főzött egy kávét. Csörgött a telefonja, Azumi hívta.

- Végre felvetted! Hol voltál? – hadarta Azumi, mivel előző este Sunny kikapcsolta a telefonját, mielőtt bement a klubba.

- Bocsánat, kikapcsoltam a telefont, nem akartam, hogy zavarjanak – mosolyogta.

- Ó, csak nem randid volt?

- De, olyasmi – kortyolt a kávéba.

- Jól sikerült?

- Mondhatni – csicseregte. Nem akart Azumival beszélgetni az előző estéjéről, így inkább adta szokásos Sunnyt.

- Jól hangzik. De azért írhattál volna, aggódtunk.

- Nem volt szándékos.

- Kimegyünk a partra, jössz velünk?

- Nem, kissé elfáradtam inkább aludnék. Kimerítő estém volt.

- Na, erről beszélned kell – nevette a telefon másik végén, közben pakolászott egy táskába.

- Nincs nagy sztori – mondta, közben rágyújtott.