Aizen Sousuke tökéletes felesége

III. Miután Suiren Yoruhime megkezdte tanulmányait a Shinigami Akadémián

Az eddigi lineáris történetmesélés után visszaugrunk az időben egy olyan napra, amit Yoruhime az akadémián töltött Sousuke társaságában.

Szex a fejezet közepe felé.

*

Az akadémiai élet nem hagyott sok szabadidőt Yoruhimének, mégis, a kalligráfia szakkört mindig szerette és örömmel vett részt rajta. Csupán részben azért látogatta, amiért a shinigami akadémia fiatal lánynövendékei, vagyis, mert Aizen Sousuke vezette. Bár Yoruhime, akárcsak ők, kezdett fülig beleszeretni a tanárába, maga a kalligráfia is vonzotta. Az írásjegyek festése megnyugtatta és kiürítette a lelkét, és ahogy Sousuke egyszer megállapította, tehetsége is volt hozzá. Szépen és kecsesen fogta az ecsetet, egyetlen felesleges vonást vagy foltot sem ejtett a tintával a papírra, és koncentrációtól összehúzott két szemöldöke megszépítette a vonásait, ahelyett, hogy megkeményítette volna.

Akkor azonban bármennyire összpontosított, épp úgy viselkedett, mint a többi lány Aizen tanár úr közelében. Yoruhime nyugtalan volt, remegett a kezében az ecset, amit sokáig tartott a papír fölött, a hűség szó első írásjegyének vonásain tűnődve.

Gyakran kapta a tekintetét a két sorba rendezett asztalok végén térdelő férfira, aki nem sokkal korábban ért vissza a saját helyére egy lassú körsétáról. Amikor rövid időre megállt Yoruhime fölött, érezte, hogy a szíve hevesebben kezd verni a várakozástól, de fel sem mert pillantani rá, csak akkor fordult utána, amikor Sousuke a következő asztalhoz lépett, hogy kijavítsa az egyik társnője kéztartását. Yoruhime hallotta a gyengéd, oktató szavakat, de csak a férfi hangjának lágy dallamosságára tudott figyelni, ettől egy újabb percig nem látott munkához. Amikor végre elkezdte, igyekezett a vonásokra összpontosítani, de Sousuke újra és újra magára vonzotta a tekintetét, és mire eltökélte, hogy nem figyel rá, újra fel kellett néznie, mert úgy érezte, összetörik Sousuke pillantásának súlya alatt.

A férfi futólag ránézett az asztalától három hellyel arrébb dolgozó lányra, koncentrációtól összepréselt ajka mosolygásra késztette. Érdeklődéssel figyelte Yoruhime minden mozdulatát, ami akkor különösen érzékenyen hatott a lányra. Régóta várt figyelmet kapott, ami iránt egész nap hiába áhítozott a tanulás és a gyakorlati foglalkozások ideje alatt; csak a szakkörön élhette át a vágyott közelséget, de ott is egy tucat másik diáktársa között. Yoruhime ennek is próbált örülni, mert legalább egy helyen lehetett Sousukével, akit, mióta az akadémiára került, igazán keveset látott. Mióta ott tanult, az iskola kollégiumában lakott, amit össze sem lehetett hasonlítani a bordélyházzal, ahonnan Sousuke kisegítette: nem volt többé saját szobája, minden percét mások között töltötte, és még a fejében sem lehetett egyedül, a hollow-ja kiszámíthatatlan időpontokban megszólaló, utálatos hangja miatt. A hollow akkor azonban elcsitult; Yoruhime ecsettel a kezében általában békességet talált a lelkében

Úgy élvezte ezeket az órákat, mintha egy gondtalan élet lenyomata lett volna. Sousuke egyszer megjegyezte, hogy született tehetsége van az írásjegyek rajzolásához, Yoruhime pedig, aki mit sem tudott az életéről, mielőtt Soul Societybe került, mélyen elgondolkodott rajta. Talán korábban is csinálta ezt, és ez az emlék vezette ismét vissza a kalligráfiához, nem az a felszínes magyarázat, hogy fülig beleszeretett a fiatal oktatóba. Elfogadható, de sekélyes indok lett volna, mely azonban igaz volt a körülötte ülő lányokra. Yoruhime hallotta a suttogásukat egymás között Aizen tanár úrról, és a szíve mélyén minden szóval egyet tudott érteni. Egy kedves, udvarias, segítőkész, művelt és igazán jó modorú férfi volt, nem mellesleg jóképű, Yoruhime még a vonásait igazán fiatallá tevő szemüveget is szépnek tartotta. Amikor levette, egy másik embernek tűnt, és bár volt rá lehetősége, Yoruhime ezt az arcát nem tudta alaposan megcsodálni. Annyira elfoglalta akkori helyzetük, hogy nem sokat tudott memorizálni a férfi megjelenéséből vagy szavaiból, érintései is összemosódtak később, ha megpróbált rá visszaemlékezni.