Lia Dixon újoncévei véget értek a rendőrségnél. Mint mindig, zajlik az élet: bűnözések, gyilkosságok, drogkereskedelem. Amikor úgy érzi, hogy végre minden a helyén áll, egy érdekes találkozás során az élete teljesen megváltozik.
Lucian Navarro híre...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az őrs bejárata előtt álltam. A bent járkáló, telefonáló kollégáim néztem. Aztán megláttam őt. Ott állt Martinez asztalánál, és néha felvigyorogva beszélgettek. De volt valami a mosolyában. Fájdalom. Én okoztam neki, azt a fájdalmat.
Próbáltam észrevétlenül közlekedni, amíg eljutottam Lector őrmester irodájába.
- Hívatott, uram?- nyitottam be, és csak akkor láttam meg, hogy nem egyedül én várakoztam a válaszra. Zoe, Martinez és Ryan is ott álltak. Érkezésemre mind felém pillantottak.
- Jó reggelt, Dixon.- szólt Lector. Kezét összekulcsolta maga előtt az asztalon, és előre dőlt. Biccentve köszöntem a többieknek.
- Szóval, ha mind összegyűltünk!- csapta össze tenyerét Lector- Ma van Lucian Navarro tárgyalásánal első napja. Mint tudják, ez a tárgyalás két napot vesz igénybe. A maguk feladata megvédeni az ügyfelet, és semmi képp nem szólhatnak bele az ítélet eredményébe! Egy órájuk van átöltözni civilbe, szolgálati övüket megtarthatják, de ha lehet, ne látszódjon. A bíró nem kedveli az erőszakot.
- Rendben!- bólintottunk egyszerre.
- Az őrs előtt találkozunk, együtt megyünk a bíróságra. Az ügyfelet majd az őrök szállítják.- mondta végszóként.
"Szállítják"- mondta Lector. "Persze, én csak egy leadandó rab vagyok. Egy értéktelen csomag."- mondta Lucian.
Zoe és Martinez visszavittek a házhoz, hogy átöltözhessünk. A bőröndjeimben matattam, valami felvállalható ruhát keresve. Lector azt mondta, hogy hivatalos öltözék legyen, tehát egy számomra 'Irodai' ruhát szedtem elő. Fehér, bő ing, amit belehúztam egy sötétkék farmer nadrágba. Elég jól festettem benne. A hajam laza kontyba fogtam, így pár szál haj az arcomba hullott. Sima, fekete rendőrbakkancsot húztam fel, eléggé ment a szettemhez.
- Gyönyörűek vagytok.- jegyezte meg Martinez, ahogy kijött a hálóból. Chloe és én már az ajtó előtt álltunk. Martinez a hivatalos öltözékét viselte, hófehér ing és fekete nadrág. A vállán pedig fekete bőrkabát. Chloe viszont elragadóan festett. Fekete, tetshez simuló ruha, a nyakánál egy kissé bevágva. A ruha színe majdnem egybefolyt a hajával, de pompázatosan nézett ki.
Chloe intett, hogy menjek közelebb. A fülemhez hajolt és halkan suttogott:
- Csak nehogy annyira elcsábítsd Navarro-t, hogy ne tudjon felszólalni a bíró előtt.
Elkaptam a fejem keze mellől, és széles vigyorába néztem. Éreztem, hogy elpirulok, lábam megremegett, kezdett kocsonyás állagba átváltozni. Szúrós pillantást vetettem Chloe-re, hátha ezzel belé tudom folytani az ehhez hasonló megjegyzéseit.
A bíróság előtt hatalmas ember tömeg gomolygott. Televíziósok, kamerások. Őket szerencsére nem engedték be az épületbe.
- Valahogy át kell itt jutnunk.- mondta Martinez, majd a bíróság lépcsőjéhez sietett velünk a nyomában.
