"Üdv a Földön Lars Mikelsen."
A nevem Lars Mikelsen.
Dán szülők gyermeke, aki Dél-Karolinában nőtt fel.
36 éves.
190 centiméter magas.
Egy teljesen átlagos egyetemi tanár, latint és vallástudományt tanítok.
Jelenleg túrista vagyok és a mai napon utazok tovább.
Egy átlagos ember vagyok.
Teljes mértékben ártatlan.
Ártatlan.
Bűnöktől mentes.
Én.
Bűnöktől.
Mentes.
Én?
Nem figyeltem, bocs, mit is mondtál?
Hideg van és süvít a szél. Só illat vegyül benzin szaggal. Tompa a fejem, valami súly nehezedik rá, a látásom nem éles, van a szemem előtt valami. Bukósisak, az van rajtam. Kezeimen már szinte dér ül, reszketnek még bőrkesztyűn keresztül is. Úton vagyok, a tengerpart mellett haladok el. Mégis hova tartok, merre megyek? Fogalmam sincs róla, csak megy alattam a jármű, izommemóriából fordítom a kormányt. Milyen nap van, melyik hónap, melyik év? Nem tudom. Annyit tudok hogy erősen csapja meg testemet a menetszél, hangosan robog alattam a motor és elmosódva szóródnak a lámpák fényei az útra. Elég nehéz így közlekedni, de hát eddig se tudtam merre tartok. Csak megyek. Menetelek a megérdemelt nyugalom felé. A nap fénye vakít el egy kanyar után, a tenger mögül lassan bújik elő, megvilágítva az egész horizontot.
Új nap virradt hát.
A mosoly az arcomon nem is lehetne ennél igazibb. Magamhoz térek miközben narancssárga színben úsznak előttem a felhők, ahogy aranyszínűen csillog a mellettem lévő víztömeg. A kezem is kevésbé fázik, egyre könnyebben markolom a kormányt. Hát ilyen érzés lenne a Menny? Nagyon is élek, most kezdek el élni igazán, ilyen gyönyörű lenne a való világ? Ilyen mesebeli ha nem rettegek semmitől? Ennyire világos és tiszta ha gondtalan és szabad vagyok? Ennyire könnyű lenne örömet lelni ebben a színjátékban amit életnek hívunk? Meglepő és egyenesen felfoghatatlan számomra. Hisz én mindig is bujdosóként éltem, a szabadság édes ízét még nem éreztem szétterülni a nyelvemen. És lám most itt vagyok és majdnem könnyek ülnek a szememben, bizsereg a számban a mámorító boldogság. Hát ilyen érzés. Tetszik.
Néhány kilométerre található a város legkorruptabb kikötője. Ez egy aranybánya a hajósoknak, rengeteg pénz csurran-cseppen zsebükbe a menekülő bűnözők által. Jó pénzért le lehet őket fizetni és néhány változtatást követően, minden probléma nélkül ki dobnak a kívánt szigeten, ahonnan lehetőleg nincs kiadatás. Nem én leszek a legelső a világtörténelemben. Több komp is áll benn, valamelyikre simán fel tudok gurulni a motorommal és az egyik sarokban szépen csendesen eltöltök néhány napot. Ha ez az ára annak hogy új életet kezdjek, ám legyen. Én megteszem, hisz nem a semmiért küzdöttem ennyit. Nem fogok elbukni itt a legelején.
A kikötő bejáratánál leszállok a járműről, fejemről leemelem a sisakot és azonnal megcsap az erős szélvihar ami a tenger mellett megszokott. Kezemet tarkómra nyomom, majd az szinte magától feljebb csúszik és mintha szögekbe nyúlnék. Rémülten állok a kapu kellős közepén, amint ujjaim remegve siklanak át szúrós hajszálaimon, mintha egy drótkerítés lenne a fejem körül. Simogatom, erősen belemarkolok. Nincs mibe, elvégre rövid az egész, az apró szálakat még csak megtépni se lehet.
De hát nekem hosszú hajam van, nem?
Hosszú hajad van, ezt súgja a vészjósló hang a fejemben.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
LECSÚSZÁSVESZÉLY
Aksiyon"Ha azt hiszi hogy ismer, ki kell hogy ábrándítsam, ugyanis én már meghaltam. Én már nem létezem. Az életem el lett törölve a Föld színéről. És mégis azt kérdi ki vagyok én? Én sok ember vagyok. Magam sem tudom mennyi és magam sem igazán tudom kicso...
