𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐣á𝐭é𝐤𝐨𝐤 (Yoongi f.f.) 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

38. 𝐫é𝐬𝐳

Kérdésem még mindig a levegőben lógott, megválaszolatlanul. Szívem repedezni a kezdett a csalódottságtól, féltem nem olyan választ fogok kapni aminek örülnék. A többiek, Jimin kivételével, csak annyira értetlenül álltak a látottakhoz mint én. Suga volt az egyetlen akit az foglalt le, hogy még mindig az asztalhoz szorítják fejét.

- Szerinted mégis mit keresek itt? -merev, rideg hangja szívem legmélyéig hatolt, igyekeztem nem a legrosszabbakra gondolni rögtön- Ugye nem vetted be azt a sok maszlagot amit összehordtam neked, vagy igen? -felröhögött- Igaza volt a kis barátodnak, te annyira naiv vagy.

Míg mindenki jót szórakozott rajtam addig én az ellen küzdöttem, hogy el ne sírjam magam. Mintha kést szúrnának mellkasomba, szörnyen fájdalmasan ért ez a felismerés. A tény, hogy ilyen könnyen átvertek és ennél is könnyebben hagytam magam megvezetni teljesen megsemmisít. És most mindenki miattam van itt, miattam vannak ekkora bajban. Mert voltam olyan idióta, hogy bedőltem SeungHo bravúros színjátékának és elhittem minden buta kis mesét amiket összehordott nekem. Méghogy ő valójában jó ember... Ch! Hogy lehettem ennyire ostoba? Miért!? Miért!? Miért!? Már értem Sugat mért vert át olyan könnyedén. Teljesen megértem.

- Na most, hogy mindenki kellőképpen képbe került és magához tért, hozzátok ide a lányt! -bácsikám hangja már meg sem hatott, sőt nem is igazán érdekelt mit tervez velem. Csalódottságom és saját önsajnálatom túlságosan lefoglal ahhoz, hogy ilyesmikkel törődjek.

Az eddig lefogó kingkongok alig két lökéssel JiSunghoz taszítottak, aki egyetlen rántással belelökött az előttem álló székbe. Elém rakott egy halom papírt és egy tollat majd félreállt. Kérdőn néztem rá, miközben magamon éreztem Yoongi tekintetét, akit, hogy elférjenek a papírok, felráncigattak az asztalról.

- Írd alá! -parancsolt rám szigorúan.

- Mi ez?

- Karácsonyi lista, szerinted mégis mi a franc? Lemondó nyilatkozat.

- Mi? De mégis miről kéne lemondanom?

- Ne légy már ennyire ostoba! Hát a részesedésedről a cégben. -tessék? Hát erre ment volna ki a játék? A hatalom és a pénz kell neki? Ezt nem hiszem el!- Most szépen átruházol mindent rám.

- De amúgyis a te neveden van nem?

Mielőtt válaszolt volna belelapoztam az iratokba és mivel járatos vagyok a céges dokumentumokban, rögtön azt a részt kezdtem el keresni ahol a vállalat tulajdonosát nevezik meg. Az pedig nem más volt, mint a valódi apám, Kim JiHan. Kezdett világos lenni miért is tartott magamellett annyi éven át. Szüksége volt rám, hiszen a cég mindig is az enyém volt, nem pedig az övé. Hát ezért csinált mindent...

- De ha átruházom rád tudni fogják ki vagy valójában és börtönbe kerülsz.

- Emiatt csak ne fájjon az a csinos kis fejed -paskolta meg fejem búbját- az ilyen lényegtelen dolgokat már elintézem egyedül is.

- Na és ha nem írom alá?

- Akkor sajnos a szemed láttára fogom agyon lőni a drága kis barátaidat, és téged is az anyád után küldelek. -bökött rám pisztolyával.

Egyetlen intéssel a szánalmas kis bérencei fegyvert fogtak Sugaékra és csak arra vártak bácsikám hogyan határoz. Felvettem a tollat de mielőtt leírtam volna a nevem Yoongira néztem. Arca nem tükrözött semmilyen érzelmet, talán kicsit mérges volt amiért hárman lefogják. Majd végig néztem mindannyiukon és tudtam nem akarom, hogy meghaljanak. Fejemet oldalra fordítva egy gyilkos pillantást küldtem SeungHo felé, aki késsel kezében állt apja mellett és szemérmetlenül rám kacsintott. Ha ránézek nem érzek mást csak haragot és csalódottságot, és sajnos nem csak iránta. Csak annyira megvetem saját magam is mint őt. Még ha át is vert én voltam az, aki hagyta magát megvezetni. Igaza volt Suganak, túlságosan is naiv vagyok. Ha nem lennék az most nem itt tartanánk és nem függne mindenki élete az én döntésemtől. Istenem. Bár inkább aznap meghaltam volna! Jaj Suga... miért kellett visszahoznod az életbe? Jobb lenne mindenkinek nélkülem.