𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐣á𝐭é𝐤𝐨𝐤 (Yoongi f.f.) 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

22. 𝐫é𝐬𝐳

Egy hang folyamatosan azt üdvöltötte a fejemben, hogy ne. Nem akarok még meghalni, hiszen annyi feladat vár még rám. De testem teljesen erőtlenné vált, nem éreztem egyetlen végtagomat sem. Viszont fájdalmat igen. Ami azt jelenti Jinnek bizony még nem sikerült végeznie velem. Ezért, e csekély esélyt látva tovább küzdöttem. Végül egy óriási pofon csattanása arcomon visszahozta belém az életet, így pillanatokon belül magamhoz tértem. Egyidőben a fájdalom kegyetlen érzése is végig suhant testemen, teljesen megbénítva a mozgásban. Oldalra pillantva Jint láttam meg magam mellett, és ahogy csak tudtam megpróbáltam védekezni ellene. Viszont ő úgy bámult rám mintha legalább is félőrült lennék, nem értette miért nem akarom, hogy közelebb kerüljön hozzám, csak pislogott miért félek tőle annyira.

- Kérlek ne bánts újra. -könyörögtem, hangom még bizonytalan volt a korábbi fojtogatástól.

Jin összeráncolt szemöldökkel és kerek szemekkel bámult rám. Én pedig nem értettem a reakcióját.

- Nem akartam akkorát ütni ne haragudj, de valahogy vissza kellett hozzalak, rohamod volt. -ezúttal én nem értettem a dolgot.

- Én arról beszélek, hogy meg akartál fojtani. -ajkai o alakot formáltak.

- Hogy én? SoYun én hozzád sem értem. Mint mondtam rohamod volt. Valószínűleg csak álmodtad az egészet. Megmondtam neked, hogy a mostani kezelés durvább lesz az eddigieknél.

- Szóval, akkor nem akartál megölni?

- Hogy én? Dehogy akartalak, megőrültél? Attól mert tagja vagyok egy bűnszervezetnek még nem vagyok sorozatgyilkos.

- De én... -oh na jó, most már tényleg nem értem ezt az egészet.

- Nyugodj meg, csak egy rossz álom volt. Viszont még nem végeztünk. El kell vigyelek egy ct vizsgálatra, meg kell néznem beindult-e az amygdala újraépülése.

- Vagyis oda kell mennünk ahol emberek vannak?

- Pontosan. De ne aggódj, felkészültem erre is. -felállt- Most megyek elintézem, hogy szabad legyen a ct szoba, addig maradj itt és próbáld meg összeszedni az erődet.

Csak bólintottam miközben Jin már ott sem volt. Igazából nem is nagyon figyeltem arra mit mond, túlságosan lefoglalt az, hogy az álmaimmal foglalkozzak. Annyira zavar, hogy ennyire valósághűek, szinte már nem is lehet különbséget tenni valóság és káprázat között. Mi van ha egyszer azt hiszem, hogy az egy álom és valami borzasztó hülyeséget csinálok a valóságban? Nem akarok így élni, ez iszonyú! Mikor lesz már vége ennek az egésznek?

Mire Jin visszaért az erőmet nem de a furábbnál furább elméleteimet sikeresen összeszedtem. Segített kikecmeregni a zárt részlegről s mikor beértünk a kórház használatban lévő részére egy kerekesszék várt ránk, amibe beleültetett és egy fehér lepedővel betakart, mintha én is egy lennék a betegei közül. Bár... ez azért nem teljesen hazugság.

A folyosón úgy haladtak el mellettünk az emberek mintha nem is léteznénk. Néhány fiatalabb nővér, ápoló vagy rezidens köszönt oda Jin doktornak, rólam tudomást sem vettek. Picit azért vicces volt, hiszen én igazából egy túsz vagyok, akit épp kihasznál a helyi maffia. Kissé irónikus a dolog. Lenyelve kislányos sértettségem némán hagytam a férfinak, hogy betoljon a ct szobába. Ott adott egy ilyen hálóing szerű köpenyt majd megkért vegyem le a pólómat. Legnagyobb meglepetésemre elfordult amíg lecseréltem felsőmet, mondhatni igazán úri ember módjára viselkedett. Mikor megfelelően eligazított a gépezetben, vigyázva, hogy ne érjen hozzám illetlen helyeken, kissé elszégyeltem magam, hogy nemrég még azt hittem róla ő egy szemét hazudozó aki megjátszotta magát és szemrebbenés nélkül képes megölni engem. Igaz nem a legtisztességesebb körökben mozog, de ettől függetlenül nem rossz ember, nem is hiszem el, hogy ilyeneket gondoltam róla.