𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐣á𝐭é𝐤𝐨𝐤 (Yoongi f.f.) 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

5. 𝐫é𝐬𝐳

- SoYun azonnal gyere ide de tüstént!

Hallom meg apám reszelős, érces hangját és mindent eldobva lesietek a nappaliba. Apám a dolgozó asztala mellett áll, s karbatett kézzel vár rám. Anyám a kanapén ül nyíl egyenes háttal, bokáinál keresztezett lábakkal.

- Igen apám, hívattál? -hajolok meg illendőn, s ahogy tekintetem lefelé ível meglátom lábaim, melyek elég aprócskák.

- Ez mégis mit jelentsen!? -rivall rám mérgesen, mire összerezzenek.

Felnézek rá és megpillantom kezében az egyik rajzomat, amit nemrégiben készítettem anyámnak.

- Az csak egy rajz any...

- Azt én is tudom micsoda! -szakít félbe, hangja árad a dühtől- Nem megmondtam neked, hogy hagyj fel ezekkel a gyerekes dolgokkal!? A tanulásra kell koncentrálnod SoYun! Így mégis hogy lesz belőled tiszteletre méltó örökös? Szégyent akarsz hozni a fejemre?

- Jaj dehogy, természetesen nem.

- Akkor mért nem tudod betartani a szabályokat?

- Én csak...

- Nem SoYun, nem! Mivel az anyád képtelen volt fiú gyermeket szülni nekem úgy neked kell egy nap átvenned a helyem a cég élén. Ahhoz pedig, hogy ezt meg tudd tenni nagyon sokat kell tanulnod és a megfelelő döntéseket meghoznod. De ha ilyen gyermeteg baromságokkal töltöd az idődet szerinted hogyan lesz belőled tökéletes cégutód? Meg tudnád ezt mondani drága lányom?

Könnyeim mardosták szemeimet de tudtam apámnak igaza van. Hozott néhány szabályt annak érdekében, hogy tökéletes utódja lehessek egy nap, erre én képtelen voltam betartani a legalapvetőbbet. Anyámra pillantottam, ki mint mindig póker arccal nézte vitánkat, s hiába vártam tőle segítséget, nem kaptam.

- Bocsánat apám. Többé nem fordul elő, megígérem! Tanulni fogok, és egy nap tökéletessé válok, ígérem.

- Ajánlom is! Te nem egy átlagos gyerek vagy SoYun, minden tettednek súlya van. Meg kell tanulnod, hogy nem teheted azt amit szeretnél. Sok ember sorsa múlik egyetlen döntésen. Ha nagyobb leszel rájössz, addig pedig irány a szobád és tanulj!

- Igen is apám, megyek.

Arra kelek fel, hogy könnyeim eláztatták arcomat, sőt még pár csepp fülembe is befolyt. Felülök az ágyon, megtörlöm nedves bőrömet majd semmit mondóan magamelé meredek. Furcsa érzések kavarognak bennem az álmom kapcsán, hiszen nem is emlékszem, hogy ilyen egyáltalán megtörtént volna. Mégis annyira valóságos volt, annyira élethű, hogy kételkedem vajon tényleg csak egy álom volt-e.

Mikor megfordulok egy elfojtott ijedt sikoltás kíséretében leesek az ágyról. Van valaki a szobában. Mért is nem vettem észre? És ő mért nem szólt, hogy itt van? Egyáltalán, ki ő?

- Gyere, a főnök vár.

Hangja nem túl zord vagy bunkó, sőt egészen lágy a hangzása. Fekete loknijai ide oda lógnak fején, egy laza melegítőt és pólót visel. Furcsa, azt hittem az ilyen alvilági alakok mindig zakót és öltöny nadrágot viselnek. Hm, úgy látszik tévedtem. Lassan felkászálódom a padlóról.

- Régóta itt vagy? -megkockáztatok egy kérdést, bár azért félek talán mégsem kellett volna megszólalnom.

- Arra vagy kíváncsi hallottam-e ahogy sírsz álmodban? -jaj de ciki...- Nyugi, nem érdekel, csak jöttem érted mert a főnök felküldött. -na ez így sem lett jobb, sőt.

- És mit akar tőlem?

- Én tudjam? Csak annyi a feladatom, hogy levigyelek. Na csipkedd magad!

Bizonytalan léptekkel odasétálok hozzá, ő pedig kitárja az ajtót és kilök rajta. Nem lökött erősen így nem esek el, viszont akkor is fáj ahogy így bánnak velem. Mintha magamtól képtelen lennék a járásra. Bevárom, nem teszek egy lépést sem, nehogy még ezért is kapjak egy baráti lépcsőn letámogatást. Akkor sem mozdulok mikor ő már méterekkel előrébb jár. Hátra fordul és dobolni kezd lábával.