𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐣á𝐭é𝐤𝐨𝐤 (Yoongi f.f.) 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

10. 𝐫é𝐬𝐳

Lábaim érintik a padlót, mégsem érzek hideget. Lassan lépkedek előre, vigyázva nehogy bárki meghallja, hogy felkeltem. Ismerős a ház, de máshogyan. Nem az amiben eddig raboskodtam, mégis tudom merre kell menjek. Hirtelen egy kislány rohan el mellettem nevetve, alig tudom megnézni ki az mégis valahonnan ismerősen cseng hangja. Valami azt súgja kövessem, s megérzéseimre hallgatva utána megyek. A konyha ahová befut fájdalmakat idéz fel bennem. Emlékeket nem, de fájdalmat igen. Nő, kinek azt kiáltja anya, hatalmas mosollyal arcán emeli a magasba és pördül meg vele a helység kellős közepén. Kell pár perc mire rájövök, hogy az a nő nem más mint az anyukám és miután kicsiny megvilágosodásom megtörtént ráeszmélek, hogy az a piciny kislány bizony én magam vagyok. Szóval akkor ez egy álom... Tűnődésemet félbeszakítja a becsapódó ajtó és a rajta beszáguldó mérges férfi.

- Merre vagy SoHee!? -üvölti.

Libabőrözni kezd testem hangjától, s bár apámat látom mégis mintha egy idegen lenne. Félek.

Beront a konyhába s anyám egy pillanat alatt magamögé löki kis énemet és akár egy harcra kész anyatigris védelmezően elém áll. Bár félelem lángol bennem mégis közelebb megyek. Mivel ez egy álom úgysem látnak és nem is bánthat senki. Ezzel nyugtatva magam egész közel kerülök hozzájuk.

- Mi a baj? Mért vagy ideges Ji...

Anya valamiért nem fejezi be kérdését, csak meredten bámul apámra. Szemei mintha csodálkozást és kételyt tükröznének. Megfagy a levegő, szinte már kézzel fogható a feszültség. Nem értem a helyzetet, ahogy anyám reakcióját sem. De egy valamiben biztos vagyok, az anyám ok nélkül nem félne, és bizony látom arcvonásain megbújni a félelmet, bár halványan de mégis ott van.

- Mit keresel itt? -kérdi komoran, elég rideg hangnemben. Mivel kis idő után sem kap választ újra szólásra nyitja száját- Ő hol van? -kérdezi egyre idegesebben. De mégis ki az az ő?

- Még a cégnél. De már nem sokáig.

Elvigyorodik és rögtön Suga arca jelenik meg előttem, ő is ugyanezzel a vérfagyasztó mosollyal néz rám. Mi történik és én mért nem emlékszem erre?

- Ha bármi baja esik... -meg akarja ütni de apa elkapja karját és magához rántja.

- Akkor mi lesz, hm?

Anya nem felel semmit csupán gyilkos pillantásokkal ajándékozza meg apámat, ki tűrve a lángoló tekintetet ellöki anyámat.

- Fogd a lányod és induljunk!

- Nem! Nem megyünk sehová!

- Ne ellenkezz SoHee, különben a kis SoYunt még valami csúnya kerti baleset éri. Ugye megvan még a medence?

- Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni megöllek!

- Anyu... -szólal fel a kis énem, halálra rémült hangon. Azonnal összeszorul a szívem, ugyanakkor teljes kétségbeesést érzek hiszen erről egy halovány emlékem sincs- Aput akarom! Hol van apa? -hah? Ezt most nem értem. Hiszen ott áll vele szemben. Mi ez az egész?

- Csshh kincsem, semmi baj. -leguggol a lányhoz s szorosan magához öleli- Itt van anyu, minden rendben lesz. Anya megvéd téged. Örökké...

Arra ébredek, hogy egy hegyes valami szúródik karomba és felsikoltok a fájdalomtól.

- Oh, magadhoz tértél?

A hangra ami kissé megijeszt azonnal oldalra fordítom fejem s meglátom Jint ahogy éppen a karomat varrja össze, egy nem éppen kicsinek mondható tűvel. Lenézek és látom, hogy lábam már be van kötve, karom pedig majdnem végig összestoppolva, csupán alig két-három centis részen van még nyitva a Suga által vágott seb. Ledöbbenek.