𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐣á𝐭é𝐤𝐨𝐤 (Yoongi f.f.) 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

12. 𝐫é𝐬𝐳

Minden vaksötét és jéghideg. Minden porcikám remeg, de nem a hőmérséklettől. Valamiért most tudom, hogy egy álomban vagyok, mégsem
tudom irányítani. A dolgok összevisszasága összezavar és csak zuhanok a semmibe. Egyik jelenetből a másikba. Mindegyikből csupán apró villanások maradnak, azok is halványan. Mire felébredek és sikerül elhitetnem magammal,
hogy már a valóságban vagyok be kell látnom, egy másik, rémálom szerű világba csöppentem. Ujjaim lassan engedik el a takaróm részeit, amit magamhoz szorítottam álmom során. Lassan ülök fel az ágyon homlokomat masszírozva. Hirtelen a sötétben egy alak tűnik fel, ami annyira megijeszt, hogy szinte felkenődöm a falra és összekuporodva várom vajon mit akarnak most velem tenni. Hallom a férfi szuszogását, halk lélegzetvételeit de csupán annyit látok, hogy egy széken ül keresztbetett lábakkal. Arcát a sötét elrejti előlem, s a köztünk lévő távolság miatt alakja szerint szinte bárki lehet. Az idegtépő várakozás, míg megszólal, félelemmel tölt el és némi dühvel is amiért játszik velem.

- Beszélsz álmodban.

Hangjától még a szőr is feláll hátamon és még most is érzem arcomon csattanni kőkemény tenyerét. Bekötözött karomhoz kapok mivel az összevarrt seb újra lángolni kezd, mintha ismét belém döfné kínzóeszközét. Ledermedek.

- Mióta ülsz ott? -hangom minden egyes oktávja remeg, mégis tudni szeretném mért van itt.

- Egy ideje. Jin beavatott a részletekbe.

Azt hittem folytatja és majd jól lehord, esetleg összever amiért barátja segíteni akar nekem, de helyette csak egyszerűen elhallgatott. Fura de ez a csönd félelmetesebb volt bárminél.

- És? -félve kérdeztem rá.

- Tudom, hogy hallgatóztál. -olyan gyorsan váltott témát, hogy elsőre le sem esett mire is akar igazából célozni, csak jóval később mikor újra csendben várta reakciómat.

- Én csak...

- Ugyan, kár magyarázkodni, tudok mindent. Nem most kezdtem a szakmát. Szerinted nem tudom mikor hallgatnak ki?

- Én nem akartam. Én csak... Az a férfi... Csak olyan ismerős volt a hangja. Jin próbált... -magyarázkodtam összevissza, de igazából fogalmam se volt mit mondhatnék neki.

- Fogd be! Nem ezért vagyok itt. MinHo ajánlatot tett nekem. -nem mertem rákérdezni mégis miféle ajánlatot, féltem talán kihúzom a gyufát vele, inkább vártam, hogy ő folytassa- Azt akarja, hogy adjalak át neki, hogy hozzá tudjon adni a fiához.

- És ezt most miért mondod el nekem?

- Mert a hatodik érzékem azt súgja egy öröklési faszságnál több van a dologban, ezért megvárom milyen hatása lesz Jin módszerének. -oh.

- Szóval... Nem fogsz neki átadni?

- Egyenlőre nem. Viszont ha ez a csiribiri szarság nem fog beválni és az apád sem adja vissza a pénzem elfogadom MinHo ajánlatát és fájdalom díjként enyém lesz mind a két cég birodalom is.

- Azt hiszed ezt MinHo úr hagyni fogja? Többre tartja a vállalkozását mint a saját fiát, nem fogja csak úgy hagyni, hogy elvegyél tőle mindent. -felnevetett.

- Meglehet. Viszont megvannak az eszközeim amivel meggyőzhetem. -te jó ég ez a hangnem... Libabőrös lett az egész testem.- Szóval kezdj el imádkozni, hogy a kis kúrád hatásos legyen és megkapjam amit akarok, mert ha nem...

Szándékosan hagyta nyitva mondatát majd egyszerűen kisétált ketrecemből. Állam az ágyat súrolva koppan a padlón, míg kezeim remegni kezdenek a félelemtől. Most tényleg attól függ mások élete, hogy emlékezni tudok-e
majd vagy sem? Nem hiszem el! Hogyan vállalhatnék ekkora
kockázatot? Annyi ember... Ez hatalmas felelősség. Vajon meg tudom csinálni? Segíteni fog Jin csodaszere? Visszakapom az emlékeimet?