𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐣á𝐭é𝐤𝐨𝐤 (Yoongi f.f.) 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

9. 𝐫é𝐬𝐳

Úgy repültem be az ajtón mint aki szárnyakat növesztett. Hatalmas nyekkenéssel érek földet és kb még 2-3 métert csúszok előre amíg a fejem neki nem ütközik az egyik falnak. Sírni tudnék a fájdalomtól de inkább fojtott nyögések közepette tornázom magam ülő helyzetbe. Kitörlöm szememből könnyeim s végig nézem ahogy Sugan kívül mindenki szép csendben szétszéled. Könyörgő pillantásokat küldök feléjük, hátha valamelyikük megszán, de senki sem nyújt nekem segítő kezet. Szorosan a falnak préselődve kísérem figyelemmel ahogy a nagy főnök lassított felvételként egyre közelebb és közelebb sétál hozzám, majd hajamnál fogva felrángat a földről. Erre már felsikoltok.

- Ne, kérlek! Kérlek ne csináld ezt.

Hangom remeg, szavaimban tisztán hallható a rettegés és a kétségbeesés. Suga tekintete jéghideg, abszolút semmi érzelem nem tükröződik benne. Ami még több félelemre ad okot.

- Világosan megmondtam már az elején, hogy semmi trükközés, nem!? -ordítja arcomba- Mért kell ennyire inkompetensnek lenned, ostoba liba? Te tehetsz róla. Most pedig, viseld a döntésed következményeit. Megmondtam, Suga szavaival senki sem ellenkezhet!

Időm sincs bármit reagálni ismét akkora pofon csattan arcomon, hogy azt hittem leszakad a fejem a helyéről. Ezúttal nem hagy annyi időt tölteni a padlón, megragadja hajam és úgy vonszol el egészen a pince lejáróig, ahol aztán nemes egyszerűséggel simán letaszít a lépcsőn. Mire újra vízszintes talajra érek nincs olyan testrészem ami ne fájna iszonyat pokolian. De még ennek ellenére is sikerül annyira összeszedni magam, hogy bekússzak az egyik asztal alá és ott várjam meg míg bántalmazóm fölényesen lesétál a lépcsőfokokon. De persze mivel kb semmi sem takar és az óriási helységben is igen csak nagy a fényesség pillanatokon belül rám talál. Karomba marva nevetségesen szánalmas könnyedséggel ráhajít az asztalra, mintha csak egy szánalmas kis tollpihe lennék. Kapálózom, rúgdosódom, próbálok védekezni, de persze fikarcnyi esélyem sincs ellene, főleg miután egy akkora kést fog rám, hogy maga Rambonak sem volt soha ekkora. Pillanatokon belül kővé dermedek. Suga arcára ördögi mosoly ül ki, szemmel láthatóan nagyon élvezi a kiszolgáltatott helyzetemet. Rettegek ugyanakkor gyűlölöm magam amiért ennyire megbénít a félelem. Cselekedhetnék, de nem tudok, egyszerűen nem megy. Csak fekszem ezen a vaslapon és hagyom, hogy bármit megtegyenek velem. Lehetnék ennél is szánalmasabb? Aligha.

Suga a giga kést nadrágja övébe csúsztatja majd megfordul és a szemközti falhoz sétál, ahol benyom egy tégla darabot s láss csodát egy titkos rekesz nyílik ki. Nem túlzottan nagy az a rejtett széf ugyanakkor mégis tömérdek halálos fegyverrel van tele. Pisztolyok, kések, tőrök, gránátok, sőt még egy számszeríj is lapul a bal felső sarokban. Eláll a lélegzetem, de nem a csodálattól. Félek odanézni és megtudni melyik eszközzel akar végezni velem. Végül egy kis fekete dobozt vesz ki a rekeszből majd szép gondosan visszazárja azt. Mikor megindul felém teljesen lefagyok s bár az eszemmel tudom, hogy rohannom kéne, menekülni minél messzebb, mégis az asztallapon fekve várom meg míg visszaér hozzám. Combom mellé helyezi a dobozt s mikor kinyitja eláll a lélegzetem.

- Ugye most tudod mi következik? -eszelős vigyora megfagyasztja a vért az ereimben és kétségbeesve nézek rá.

- Kérlek ne csináld! Sajnálom! -kiáltom- Oké? Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem azt tettem amit mondtál, de én csak.... Szeretném ha ennek a rémálomnak végre vége lenne és hazamehetnék. Én nem akarok senkinek semmi rosszat csak nem akarok tovább itt lenni.

- Hm. -megvizsgálta körmeit majd unott arccal ismét rám nézett- Mert én aztán kurvára élvezem, hogy itt vagy ugye? Folyton a rinyálásod hallgatni. -mutatóujjával szájába mutogatott és hányást imitált.