𝐊𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐣á𝐭é𝐤𝐨𝐤 (Yoongi f.f.) 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

7. 𝐫é𝐬𝐳

Sziasztok!🫰💜
Először is köszönöm szépen mindenkinek, aki aggódott, jó kívánságát fejezte ki és aki várta a részeket tőlem, hálás vagyok nektek/értetek🙏🫰💜 Ti vagytok a legjobbak!😘

Másrészt mivel már nagyon hiányzott az írás gondoltam megnézem hogy bírja a szemem a telefon képernyőjét.🫣🤷‍♀️
Még nem az igazi, de már haladok a javulásban. Ezért nehézkesen ugyan de megírtam a folytatást.
Az előforduló helyesírási hibákért elnézést, igyekeztem nagyon figyelni de biztosan becsúszott 1-2.😔 Remélem élvezni fogjátok a folytatást és izgulhattok vajon milyen rejtelmeket tartogatok még a tarsolyomban😈😂
Igyekszem nem sokat késni a folytatással, de most már gyakrabban nézzetek be, hátha pont akkor teszem fel az új részt😁
Na de nem is szaporítom tovább a szót, kellemes olvasást mindenkinek.
Ja, és ha van véleményed, összeesküvés elméleted, bármi ami a történettel vagy az adott résszel kapcsolatos ne tartsd magadban!☝🏻
Én minden lelkes és nem lelkes kommentnek is nagyon örülök.
Köszönöm!🙏

Ujjaimat tördelve számolom vissza a perceket, félek melyik pillanatban jön el az a bizonyos óra. Ugyanakkor kételyek gyötörnek apám iránt. Nem szeretném ha miattam fizetne ki ki tudja milyen súlyos összegeket, ugyanakkor szeretném ha mégis megtenné mert akkor végre kiszabadulhatnék innen. Egyik felem várja azt az időt, míg a másik nem. Fájó belegondolni mennyi minden múlik egyetlen döntésen. És vajon apám hogy dönt? Remeg a szívem, és van bennem félsz, igen, mert eszembe jutott az is mi lesz ha úgy dönt mégsem fizet? Végülis nem lopott el semmit. Tehát miért adna vissza olyat ami igazából az övé? És aki ismeri az apámat jól tudja, hogy mennyire fontos szerepet játszik az életében a pénz. Talán még nálam is... Nem. Nem gondolkodhatok így! Pozitívnak kell lennem, hiszen ez az egyetlen reményszálam amibe kapaszkodhatok. Ha ez sem lenne.... Bíznom kell benne!

&&&

A fizikai fájdalmaim szépen lassan elmúltak, míg a lelki kínlódás megmaradt. Félve pillantok az ablak felé és egy újabb mázsás kővel szívemen könyvelem el, hogy már esteledik.
Nem telik el sok idő mikor a zár kattan és az ajtó szépen lassan kinyílik. Maga Suga lép be rajta, szőke barátjával, ki mint mindig lesúlytóan néz rám. A következő pillanatban egy fekete zsák landol rajtam. Kérdőn nézek rájuk. Máris jöttek elásni?

- Öltözz!

Jön a szigorú, jéghideg parancs a főnök szájából, mire arcomra értetlenség ül ki. Ujjaim a zsák szélét érintik de még nem ragadom meg, hiszen nem tudhatom mi van benne. Csak bámulom őket.

- Mire vársz még? Kifutó zenére?

- Mi van benne? -utalok a tárgyra, ami imént kishíján a fejemet találta el.

- Ruha. Öltözz át aztán Jimin elmondja a többit. -és se szó, se beszéd, már itt sem volt.

Teljesen értetlenségben figyelem a már zárt ajtót, s közben azon filózok miért is akarok én itt bármit megérteni vagy csupán csak magyarázatot várni rá, hiszen ez a hely és az egész maffiásdi túl bonyolult dolog nekem. Kibontom a szemetes zsákhoz hasonlító tárgyat és kiemelek belőle egy teljesen fekete felszerelést. Nadrág, póló, pulcsi, kesztyű sőt még egy sapka szerű maszk is lapul a rongyok közt. Ölembe helyezem a ruhadarabokat és igyekszem megbarátkozni a gondolattal, hogy ezek a silány minőségű göncök bizony hamarosan testemet fogják fedni. Már most irritál az anyag amiből készültek, pedig még csak alig vizsgáltam meg őket. De mit tehetnék? Kockáztassam az életem holmi túrkálós cuccokért? Azért ennyire nem vagyok bátor.