Flufftober 2024 | Vékony jégen táncolsz | Árral szemben |

1. Meet cute egy elveszett kisállattal

[Raya x Sonya]

Taylor Swift - Enchanted

Fél órája volt a jégre lépéséig, és Raya ahelyett, hogy még utoljára átvette volna a mozdulatait, és felkészítette volna magát lélekben a versenyre, egy kutyát hajkurászott.

Ha nem aggódott volna annyira Daisyért, még szórakoztatónak is találta volna a helyzetet - az ország egyik legnagyobb jégcsarnokában üldözött egy apró, fehér vattapamacsot, aki túlságosan komolyan vette a bújócskát. Raya felváltva akart sírni és nevetni. Sejtette, hogy ha kitudódik az ügy, Yana Andreyevna nem fog repesni, ezért a görcs ott volt a gyomrában, bármennyire is igyekezett bebeszélni magának, hogy nem tart az edzője haragjától. Bár Yana Andreyevna kutyák iránti imádata vetekedett az övével, és Raya szentül meg volt győződve róla, hogy jobban szereti őket bármelyik embernél, azért nem szívesen húzott volna vele ujjat. Hiába szerette Yana Andreyevna olyannyira a kis vakarcsokat, hogy időnként megtűrte Raya négylábú barátait a versenyeken, sőt, néha még az edzéseken is, és bármikor szívesen vigyázott rájuk, amíg a gazdájuk újabb éremmel gazdagította a Balshina korcsolyaklub hírnevét - Raya tudta, hogy ebből a slamasztikából egy kisállat, és az esemény legfényesebb érme sem húzná ki sértetlenül. És bármennyire is tartotta volna mókásnak, hogy borsot törhet a fagyos lelkű edzőnője orra alá, ezt a törődést a szőrös kedvencei felé nem szerette volna elárulni.

És persze a kutyát is féltette, mindennél jobban. Daisy volt vele a legrégebb óta, és nem bocsátotta volna meg magának, ha az ő figyelmetlensége miatt baja esik, arra pedig gondolni sem akart, hogy mi van, ha ma látta őt utoljára. Abban bízott, hogy a kutya még valahol a csarnokban van, nem surrant ki senki lába között az ajtón, a szabadba, arra az óriási többsávos útra, ami a jégkomplexum mellett húzódott. Remélte, hogy a kedvenc kiskutyája csak arra vár egy eldugott sarokban megbújva, hogy végre újra a gazdája ölébe fészkelhesse magát.

Hiába versenyzett már legalább ezerszer ezen a jégpályán, most egy végeláthatatlan labirintusban érezte magát. Azt sem tudta, jó irányba indult-e - annyira meglepte, hogy a már jócskán a jéghez szokott állatot megijesztette a zamboni hangosan pittyogó hangja, hogy ideje sem volt felfogni, merre szaladt el, miután nyűszítve kiugrott az öléből. Daisy, bár már nem volt fiatal, még így is elég gyorsan szedte apró lábait ahhoz, hogy Raya szem elől téveszthesse.

Sötét folyosókra, ismeretlen szobákba nézett be, a bútorok alá hajolgatott, nyitott ajtókat keresett, fülelt, nem hallja-e meg valamerről Daisy csaholását. De csak a saját élvédőinek ruganyos csattogása visszhangzott mindenhonnan.

Talán mégis Yana Andreyevnához kellene mennie. Talán el kellene viselnie a haragját, a rosszallását, szigorúan csak magában nevetni egyet azon, ahogy puffog, ahogy a felelősségről papol, és csak hagyni, hogy elintézze. Talán Daisy már rég a lelátón van, nézők ezreinek lába alatt. Yana Andreyevna egy csettintéssel elintézhetné, hogy mindenki az ő kiskutyáját keresse.

Valami belső megérzés azonban mégis az idegen folyosók irányába vitte tovább. Már fogalma sem volt, pontosan merre jár, de közel lehetett a központi jégpályához, mert hallotta Svetlana zenéjét visszhangozni a csarnok falai között - az edzőtársa kettővel előtte szerepelt. Már nem maradt sok ideje.

Minden rendben lesz. Megoldod. Nem gáz. Daisy meglesz időben, nemsokára ez csak egy vicces történet lesz - mantrázta magában. Távol állt tőle, hogy pánikba essen, de a szíve most kényelmetlenül gyorsan vert, izzadt a tenyere, és még csak meg sem tudta törölni a strasszköves, műszálas tüll ruhájában.

Minden rendben lesz.

Újra és újra Daisyt szólongatta, de a hófehér szőrpamacs egyik hívására sem jelent meg a lábánál farokcsóválva. Raya belülről rágcsálta a száját, kishíján vért fakasztott a fogaival. Vészesen közel járt a feladáshoz, amikor halk lihegés ütötte meg a fülét - és egy kedves női hang.

- Nagyon fontos kutyus lehetsz ám, ha még ide is beengedtek - gügyögte egy lány valahol nem messze. - Mindjárt megkeressük a gazdidat, okés, cukorfalat?

Válaszul felugatott egy kutya, Raya pedig ezer közül is megismerte volna a kutya hangját. Gyorsabban szedte a lábát a hangok irányába, és amikor befordult a folyosó végén, Sonya Savkina állt vele szemben, ölében Daisyt ringatva, fél kezével a fülét vakargatva, pontosan ott, ahol a kutya a legjobban szerette. Sonya, aki az előző csoportban futotta a kűrjét, most edzőcipőben és nagykabátban álldogállt egy vészkijárat feliratú ajtó mellett, de a fekete dzsekije alól még kilátszott a lila, selyem kűrruhája. Daisy bele-belekapott a mancsával a lány hosszú, fényes loknijaiba, de ez Sonyát látszólag nem érdekelte. Sugárzó mosollyal nézett fel a kutyáról Rayára.

- Mondd, hogy a tiéd ez a szökevény eb! - kiáltott oda neki, a szeme úgy csillogott a jókedvtől, mint egy gyémánt. Egy csokoládébarna gyémánt.

Rayával nem sokszor esett meg, de most hirtelen alig jutott szóhoz. Nyelt egyet, és karját nyújtva közelebb lépett a lányhoz. A kutya, amint meglátta, csaholva ugrott át az ölébe. Végre megnyugodott, érezte, ahogy a mellkasában enyhül a szorítás, a szíve azonban még mindig túl heves tempót diktált.

- Dasiynek hívják - felelte szégyellősen, csak a vastagon festett szempillái alól mert felnézni Sonyára.

- Illik hozzá - felelte a lány még mindig mosolyogva. - Fehér, mint a százszorszép. - Rayát egészen letaglózta a széles mosolya. Bár hátrálni próbált, Sonya követte a lépéseit, és nem hagyta abba Daisy füle tövének vakargatását. Rayát erős hajlakk és parfümillat csapta meg, amit máskor egészen biztosan túl soknak érzett volna, de ahogy a kutyáját boldogan simogató versenytársát nézte, kellemesnek érezte a tolakodó illatkombinációt.

- Örülök, hogy találkoztunk, Daisy - gagyogta a kutyának közel hajolva hozzá, és így Rayához is. A haja egy pillanatra az ő orrához ért, miközben Daisy fekete pont nóziját Sonya arcához nyomta. Raya felnevetett, de azonnal meg is bánta. Ennyire kínos kacaj még soha életében nem szaladt ki a száján.

- Most vissza kell mennem - nyögte ki nagy nehezen. - Mindjárt én jövök.

Sonya íriszében szabályosan felgyulladt a tűz, ahogy felkapta a fejét, hogy Raya szemébe nézhessen.

- Vigyázhatok rá? Esküszöm, nem lopom el! - nevette el magát. - De már olyan jól összebarátkoztunk! Együtt szurkolnánk neked a palánk mellől, ugye, Daisy?

A kutya élesen felvakkantott, és csóválni kezdte a farkát.

Raya ügyetlenül elmosolyodott.

- Hát, oké - felelte, és nemsokára azon kapta magát, hogy Sonyával együtt sétálnak vissza a folyosók labirintusán át a jégpályához. Az utolsó ajtóban átadta a lánynak Daisyt, aki boldogan fészkelte be magát újra Sonya még pufi kabátban is kecses karjai közé. Raya még utoljára megsimogatta, és nyomott egy puszit a feje búbjára, aztán már fordult is volna meg, amikor megérezte Sonya meleg tenyerét az alkarján. Biztosan csak azért rázta ki a hideg, mert mozgás és a pulcsija nélkül túl hűvös volt a pályán.

- Csak ügyesen! - kacsintott rá a lány, majd finoman megszorította a karját, és biztató mosolyt vetett rá.

Raya nem tudta volna felidézni, mikor volt utoljára, hogy egy versenytársa ilyen őszinte, önfeledt mosollyal ajándékozta meg. Volt egyáltalán ilyen valaha is? És hogy mikor kívánt neki egy ellenfele úgy sok sikert, hogy el is hitte, közben nem azért szurkol, hogy törje ki a lábát. De abban a pillanatban nem is érdekelte - csak az járt a fejében, hogy ezért a mosolyért újra és újra szabadjára engedné Daisyt akármelyik jégpályán.

☂☂☂

[Megjegyzés: Tudom, hogy a prompt valószínűleg arra gondolt, a meet cute alanyai egy ember és maga a kisállat, de galádul öntörvényű vagyok, és túlságosan adta magát ez a kis történet.]