Az est leszáll,
A halotti báj eltűn'.
Az elásott hulla szíve megállt.
Megállt az rég, de meg ám.
Könnyezik feleség, gyermek, utána,
Az után, kit az alkohol mámora
Vitt el.
Nem bírta tűrtőztetni önmagát,
Vedelt, vedelt éjjel nappal,
S most nézz reá:
Ott fekszik egy sírkő alatt, örökké elszunnyadva.
Elvitte a sápadt Hold fénye,
Hogy utána reggel tarthatassék a bucsúztatója.
Sír utána mindenki,
Könnyes szemmel néznek vissza,
Az elmúltnak ("csipetnyi")
Rossz szokásaira.
Kevély alak volt,
Ugyan senki sem tagadja,
De az ördögi szellemeknek hirtelen jövő hangja
Megragadt mindenki tudatában.
Mert oda vitték, igen,
Le a pokolba!
Mégis milyen
Dolog lenne az, hogy kit az élvezet visz a sírba, a mennyek kapuját csókolja?
Komoly probléma
Válnék belőle,
De a Hold erős fényének hidege megoldotta az ügyet.
A napfény csak a szeánszot felügyelte, de annak nem akadt oly sok vevője,
Mint a hirtelen, drámai, de mégis átlagos halálhírnek.
Így a nap most semleges,
Semleges az ügyben,
De mégis kint
Van, nézi a birkanyájat terelőket.
Hát siratjuk most mind,
Siratjuk az elvesztett lelket,
Kit most aki keres, csak a Halál karmai közt lel meg.
Siratjuk őt,
Siratjuk, ki elveszett,
Siratni is fogjuk, mert egy volt közlünk', egy, aki most elveszett.
