𝐅𝐨𝐠𝐚𝐝𝐣𝐮𝐧𝐤 (Jimin fanfiction)

11. 𝐫é𝐬𝐳

Egyszer egy könyvben azt olvastam, hogy "𝐚𝐦í𝐠 𝐚 𝐛𝐞𝐧𝐧𝐞𝐝 𝐫𝐞𝐣𝐥ő 𝐟𝐞𝐤𝐞𝐭𝐞 𝐟𝐚𝐫𝐤𝐚𝐬𝐭 𝐞𝐭𝐞𝐭𝐞𝐝, 𝐚𝐝𝐝𝐢𝐠 𝐚 𝐟𝐞𝐡é𝐫 é𝐡𝐞𝐳𝐧𝐢 𝐟𝐨𝐠 é𝐬 𝐞𝐥𝐯𝐞𝐬𝐳í𝐭𝐢 𝐫𝐚𝐠𝐲𝐨𝐠á𝐬á𝐭." Ezt akkor még nem értettem mit jelent, csak egy érdekes olvasmánynak tűnt, ma már viszont saját magam tapasztalása által rájöttem valójából nem a farkas volt a főszereplő a könyvben, soha nem is róla szólt. Érdekes egyébként, hogy ártatlan, gyerekeknek szóló könyvek milyen mély jelentéseket hordoznak. Csupán gyerek fejjel még képtelenek vagyunk ezeket valódi jelentésük szerint értelmezni.

.....

Arra térek magamhoz, hogy nagyon csiklandozza valami az orrom. Megmozgatom és egy kissé hideg, műanyag dolgot érzek mozogni légzőnyílásomban. Mikor emelném fel kezem rájövök azt már fogja valaki. Oldalra nézek és anyát pillantom meg félig az ágyon félig a mellette lévő széken aludni. Körbetekintek és ekkor esik le, hogy egy kórházban vagyunk. Mellkasomba azonnal szorító érzés keletkezik, szörnyű emlékek kötnek ide. Mozgásomra anya felébred és egy tized másodperc alatt rám borul.

- Jaj Haram, édes istenem, hála az égnek, hogy magadhoz tértél. -fakad sírva.

- Mi történt? -hangom még kicsit bizonytalan, félek lehet nem is hallotta mit mondtam- Anya? -megkopogtatom hátát, hogy elengedjen végre és rám figyeljen.

- Nem emlékszel? -összeráncolt szemöldökkel néz rám- Pánikrohamod volt kincsem.

- Pánikroham? -na jó, erre nem számítottam. Vagy talán mégis?- Hű... -na ez tényleg értelmes reagálás volt.

- Igen, ájultan találtunk rád a földön. Nem emlékszel?

- Hát, elég ködösen. Elmentem sétálni. -próbáltam felidézni a történteket- A temetőnél találkoztam Jiminnel. Aztán... -jó, asszem' azt, hogy majdnem telibe csapott egy kocsi nem kéne tudnia, legalább is nem most.

- A temetőnél? -döbbent arckifejezése és megemelkedett hangszíne váratlanul ért, hirtelen le se esett miért reagál így, de aztán...

- Igen. De semmi különös, csak arra sétáltam el és ott futottam össze Jiminnel.

- Jimin? Ő az a fiú aki nálunk járt?

- Igen. Miért?

- Semmi, csak kérdeztem. Barátok vagytok?

- Azt hiszem. Mi ez a nagy faggatózás anya? -még csak most tértem magamhoz, ne kelljen már most kínos pillanatokat átélnem. Légyszi anya!

- Nem is faggatózom, csak feltettem egy egyszerű kérdést. Egyébként a barátod odakint ül a folyosón. -mi a...

- Mi!? Komolyan?

- Igen. Mikor bejöttem még aludt. -azt a rohadt... Erre nem számítottam. Főleg azok után ami este történt. Egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok?

- És hogy hogy itt van? Egyáltalán honnan tudott róla?

- Egész éjjel csipogott a telefonod és szegény annyira kitartóan beszélni akart veled, hogy felhívtam és elmondtam neki mért nem válaszolsz az üzeneteire.

- Na de anya! Miért csináltad ezt? És miért olvastad el a privát üzeneteimet?

- Először is nem olvastam el semmit, ha elfelejtetted volna a kijelzőn megjelenik az értesítés és akaratlanul is ha ránéz az ember 1-2 szót sikerül elkapnia. Másrészt ha már ennyire kitartó volt gondoltam megérdemli, hogy tudja nem kikosarazod csak nem vagy üzenet küldő állapotban.