Sweet blood/BEFEJEZETT

20.

Most, hogy az egész családját lemészároltam, csak egy kattog a fejemben, hogy Gladis a lányának hívott. Mostmár teljesen össze vagyok zavarodva. Visszamegyek az imádott temetőhöz. Egy fiú sétálgat a sírok között. Néha megtörli szemét egy véres zsebkendővel.
-Miért?-Suttogja halkan. Az egyik sír mellé ül, fejét rátámasztja a márványkőre, és átkarolja. Mintha valakit átölelne. Odalépek mellé. És felemelem a kezénél fogva. A fiú mégcsak rám sem néz.
-Hé.-Szólok neki halkan, de ő csak a sírt bámulja.-Hallasz?-Simítom végig a karját.
-Nem hallok én már semmit.
-Nyugi.-Teszem a kezét a vállamra.-Gyere.Most elviszlek valahova.
-Vigyél.Ölj meg.Temess el.-Bagadozik.
-Nem öllek meg.-Súgom a fülébe, majd szám hozzá ér nyakához. Végighúzom rajta, egészen a válláig. Félmeztelen. De feleszmélek, és elkapom fejem. Elindulok vele, hozzám.
-Ez meg ki?-Néz rám Cob féltékenyen.
-A temetőben találtam.
-Ja, hoppá, és akit a temetőben találsz vagy megölöd vagy átvtoztatod, vagy ide hozod pátyolgatni?
-Fogd be.-Förmedek rá.
-Én nem fogom gondját viselni.
-Akkor menj el. Menj el vagy kidoblak.
-Vagy megölsz inkább nem?
-Húzz el innen.-Lépek mellé, és megszorítom nyakát. Kezeit kicsavarom, majd összekötöm. Lábait hozzá láncolom egy fához. Addig tartom itt, amíg el nem fogadja a helyzetet.
-Te megőrültél.-Kiabál be.
-Miért? Mert egy elmebeteget kiláncoltam a házam elé az ég alá?
-Engedj el.
-Még ezzel várjunk.-Csapom be az ajtót.
-Ölj meg.-Suttogja a fiú.
-Nem foglak megölni.
-Akkor gyere közelebb.-Utasít. Azzal közelebb is megyek. Leülök mellé egy fatönkre. Olajlámpáim bekapcsolom.
-Ha nem ölsz meg, mit teszel velem?
-Nem engedlek el addig, amíg nem leszel jobban. És amúgy is minusz fokok vannak.-Dobok rá egy vastagabb takarót. Kissé én is fázom. Minusz 30 fok van odakinn. Nekem a -20 az még tűrhető, de éjjel van mindig a leghidegebb.
-Fázol?-Néz rám ragyogó szemekkel.-A kinti ruha, ami csupa hó, a meleg alatt elolvad, és hideg víz folyik alám.-Veszi le a nadrágját.
-Igazad van.
-Te nem takarózol be?-Emeli fel a takaróját, és elkezd mosolyogni.
-Nem tudom, lehet jobb lenne.-Állok fel, de megfogja a kezem, és vissza ránt.
-Vedd le a havas ruhád.-Mosolyodik el.
-Oké.-Sóhajtok egy nagyot, majd leveszem a hatalmas fekete ruhám. Csak alsónemű maradt rajtunk. Megrántja a kezem, és lehuppanok mellé. Bebújok énis a takaró alá. Velem szembe fordul, és csak bámul.
-Mi az?
-Gyönyörű vagy.
-Legutóbb, aki ezt mondta nekem, a végén megöltem.
-Engem mem fogsz.
-Ő sem hitte volna.
-Én pedig tudom, nem pedig hiszem, hogy nem ölsz meg.-Neveti el magát, majd teljesen a fejére húzza a takarót.
Csak bámulok magam elé, üres fejjel. Már nem fázom...