Roommates (Harry Styles) HU

Nineteen

ÍÍme, megérkeztem ide is.     :) 

Jó olvasást!

Amy

Ezekben a napokban Harry különösen viselkedett, csendes volt egész végig, sőt, semmire sem fordított figyelmet. Már sejtettem, hogy valami nincs rendben. Egy hete volt, hogy elkezdtem vele beszélgetni, és akkor minden jól ment, vagy legalábbis úgy tűnt. Ami az őrületbe kergetett az az volt, hogy nem tudtam, hogy akkor mi még mindig randizunk-e, avagy sem.

Régóta nem láttam Chelsea-t, és még hallani sem hallottam róla. Azt hiszem ez egy jó jel volt. Ráakartam kérdezni erre Harry-nél, de hogy tehetném ezt meg, hogyha túl elfoglalt, és még figyelmet sem fordít semmire? Túlont-túl komplikált volt a helyzet, és habár nem beszéltem sokat, segíteni akartam neki. Törődtem vele, ezért is döntöttem el, hogy megkérdezem tőle, hogy mi a probléma.

Kipattantam az ágyból, és kisétáltam a szobámból. TV zaját hallottam a nappaliból. Odasétáltam, ő pedig ott ült a kanapén, a haja rendezetlen volt, mint általában, de egy kicsit megnőtt. Melegítő nadrágot viselt, pólót fölé viszont nem.

Leültem a kanapéra, ő pedig egyáltalán nem mozdult meg, még rám sem nézett. Ez furcsa volt, ő volt az egyetlen, aki beszélni próbált velem egész idő alatt, és soha nem adta fel. Mit csináltam? Köhögtem, a szemei pedig még mindig a TV-re tapadtak, de nem figyelt oda, mint ahogy ezelőtt sem.

"Hey."

"Hey." mondta csendesen.

"Szóval megint megszeged a szabályokat, és póló nélkül vagy." próbáltam javítani a hangulaton, így kuncogtam. Félig mosolygott, majd sóhajtott. Miután csend állt be, úgy döntöttem nekem is kell megszabadulnom ettől. "Jól vagy?"

"Jól vagyok." mondta a fejét elfordítva, ahogy érzelemmentesen rám nézett.

"Csináltam valamit?"

"Nem." egy zavart nézést küldtem felé.

"Miért viselkedsz ilyen furcsán?"

"Nincs semmi baj. Szükséged van valamire?" hűvösen viselkedett, és egyáltalán nem tudtam, hogy mi volt a gond. Ő sosem volt ilyen.

"Nem, nincs, csak aggódom." a magasba emelte szemöldökeit.

"Mi miatt?"

"Miattad." kuncogott, de ez nem az a boldog és aranyos kuncogás volt, ez csöpögött a szarkazmustól.

"Nos, ne aggódj. Mint ahogy már mondtam, jól vagyok."

"Nem, nem vagy jól. Csendesnek és szomorúnak tűnsz." engem bámult, anélkül, hogy bármit is mondott volna. Kényelmetlenül érzetem magam tekintete alatt. "Én csináltam valamit? Mi történt?" teljesen hirtelen felállt, majd a szobájába ment, és becsukta maga mögött az ajtót.

"Oh, még nem végeztem, Harry." motyogtam magamnak, majd felálltam, és a szobájához közeledtem. Kopogtam az ajtón. Pár másodperccel később kinyitotta, majd vissza ült az ágyára. "Miért mentél el? Megkérdezem még egyszer. Csináltam valami rosszat?" megint sóhajtott. 

"Nem, nem csináltál."

"Akkor miért viselkedsz ilyen hűvösen, Harry?"

"Mintha érdekelne." szinte lesokkoltam hirtelen viselkedésétől és szavaitól.

"Persze, hogy érdekel! Nagyon is!"

"Miért?" kérdezte a szemeimbe nézve, de megtörtem a szemkontaktust. Ebben a pillanatban ez volt a legnehezebb kérdés, amit nem is tudtam megválaszolni. Csendben maradtam, és a szemeim nem találkoztak az övéivel, amikor újra felnevetett. "Pontosan." mély lélegzetet vettem.

"Nem számít, hogy miért, de én tényleg nagyon törődöm veled, Harry." a kezeit néztem, és úgy ültem le mellé az ágyra, hogy a combjaink érintkeztek. "Sajnálom, hogyha valamit tettem, de nem akarom hogy egyedül legyél, ahogy most is. Beszélj hozzám."

"Oh, tényleg?" nevetve megrázta a fejét. "Akkor miért nem mondtad ezeket magadnak, az elmúlt hetekben?" felállt. "Megpróbáltam veled beszélni, és még teret is adtam neked három hétig! Kibaszott három hétig, és most meg te nem adod meg a teret nekem? Mindent megpróbáltam. Téged nem érdekel, mi van velem, Amy. Tényleg belefáradtam abba, ami folyamatosan kettőnk között zajlik. Csak menj el...."

Lesokkoltam rideg szavaitól, és attól, ahogyan azokat mondta. Annyi érzelem volt benne, düh, szomorúság, megtörtség. Néha én is nyersen, és ridegen beszéltem, de hát megbántott. Azt hiszem anélkül bántottam meg, hogy észrevettem volna. Sírni akartam, és sírtam, mert egy részem bűnösnek érezte magát a szomorúsága miatt. Gyorsan felálltam, és letöröltem a könnyeimet.

"Amy, saj-"

"Ne, annyira sajnálom, Harry." a szobámba futottam, és éreztem, hogy követ engem. Bementem, és becsaptam az ajtót. Kisírt szemekkel estem rá az ágyra.

A szavai tényleg megbántottak, de volt bennük igazság. Nem adtam neki esélyt arra, hogy beszéljen velem, és amit én csináltam, most ő is ugyanazt teszi, csak még fájdalmasabban. Abban viszont tévedett, hogy nem törődöm vele.

Nem tudta, mennyire törődtem vele. Szerettem őt. Ő volt a mindenem. Egy semmi voltam nélküle, ő volt az egyetlen, aki boldoggá tudott tenni. Nem számított mit mondtam, vagy hogy nem mutattam ki az érzéseimet. Egyszerűen nem tudom nem szeretni.

Harry

"Amy, kérlek, nyisd ki az ajtót. Sajnálom, nem úgy értettem." mondtam az ajtón keresztül, bár reméltem, hogy hall engem. Újabb három, vagy még annál is több ideig távol fog maradni tőlem. A francba!

Rideg voltam, és úgy viselkedtem, mint egy fasz.

Miért kellet azokat a dolgokat mondanom? Mérges voltam, és amikor dühös vagyok, olyan dolgokat mondok, amiket nem gondolok komolyan.

Az őrületbe kerget, és olyan hülye dolgokat teszek vele, amiket néha jó magam sem értek, de szerettem ezt. Ma végre beszélt velem, kellet nekem eltolnom azt a lehetőséget.

Tudtam, hogy mit hallottam tőle, ami elszomorított, és egy kicsit feldühített, de nem befolyásolhatom az érzéseit. Nem tudtam elhinni azt, amit mondtam neki. Azt szeret, akit csak akar. Ez az ő élete.

Csak szomorú voltam, amiért nem sikerült, és mert nem nyertem el a szívét. Nem tudtam elérni, hogy belém szeressen a próbálkozásaimmal. És ez szomorú volt. Annyi év után, tudva ki az a személy, akit a legjobban szeretsz, ő nem szeret viszont, és valaki másba szerelmes, az mindent pokollá tesz.

Ha gondolkodnék is, lehetne nála egy másik esélyem, vagy még rávezethetném arra is, hogy megbocsájtson, amiért nem volt igazam, és mert idióta voltam.

Szép munka, Harry. Te voltál önmagad ellensége.