Roommates (Harry Styles) HU

Chapter Eight

AMY 

Elkészültem az éjszakára, amit Harry-vel töltök majd, és már alig várom. Kint egy kicsit hideg van, habár nem nagyon, szóval egy pulóver, a szűk farmerom, és a fekete Vans-om mellett döntöttem. Egyszerű. Kopogást hallottam az ajtómon, és persze, hogy ő az. Az ajtóhoz sétáltam, kinyitotom azt, hogy láthatóvá váljon egy rendkívül jóképű Harry.

Igen, azt mondtam, hogy jóképű, mert hiába utálod őt, vagy szereted, nem tagadhatod, hogy dögös. Egy fekete beanie-t, egy fekete szűk farmert, és egy fehér pólót viselt. Átkozottul utálom bevallani ezt, de amikor pontosan úgy öltözködik, mint most, elakad a lélegzetem.

"Készen állsz, kedves?" kérdezte Harry mosolyogva. Kuncogtam, majd bólintottam.

"Készen vagyok."

***

"Szóval, hogy vagy?" kérdezte tőlem Harry. Rámosolyogtam, de észrevettem, hogy egy kicsit ideges, és nem tudom, hogy miért.

"Harmadszorra kérdezed ezt meg tőlem ma este, és harmadjára is jól vagyok, köszi." válaszoltam vihogva.

"Nos, tényleg gyönyörűen nézel ki, mint mindig, Amy." mondta. Elnéztem, majd rápillantottam, és bámulni kezdett. Köhögtem, mire önelégülten vigyorgott. Sétáltunk tovább egészen a parkig.

"Leülünk oda?" kérdeztem tőle, és egy padra mutattam. Harry bólintott. Odasétáltunk, majd leültünk ott. "Miért akartad az estédet velem tölteni? Úgy értem, hogy én nagyon unalmas vagyok." mondtam, ami Harry-ből egy nevetést csalt ki.

"Miért csinálsz úgy, mintha ezelőtt soha nem találkoztunk volna?" kérdezte Harry, és én vállat vontam. "Amy, nem vagy unalmas."

"De természetesen van valami oka annak, hogy velem akartad tölteni az éjszakát itt kint."

"Nincs." mondta egyszerűen Harry. Felhúztam a szemöldökömet, és ő másfelé nézett.

"Akkor oké." felálltam, és zavarodottan rám pillantott. "Haza megyek. Unatkozom, és nem vagy vicces, Harry." vigyorogtam, és ő sóhajtott.

"Ne, maradj. Szükségem van rád." mondta Harry. És amikor azt mondja, hogy 'Szükségem van rád" emlékeztet rá, hogy sokat mondta, amikor együtt voltunk. Leültem, de ezúttal a fűre. Harry felállt, és mellém ült. "Mit érzel akkor, amikor veled vagyok, Amy?" Újra megfogott ezzel a kérdéssel. Sosem gondoltam volna, hogy megfogja ezt tőlem kérdezni.

"Boldogságot." Harry mosolygott, mert azt hitte, hogy soha nem fogok válaszolni, mert haboztam a válasszal. "Te?" kérdeztem vissza. Vállat von, és a mosoly soha nem hagyja el arcát.

"Ugyanazt." Másfelé néztem. "és többet" suttogta. Azt hitte, hogy nem fogom meghallani, de hallottam. És eléggé értettem, hogy mit ért az alatt, hogy......többet.

"Gondolkoztál valaha rajta, hogy...... visszakaphatjuk-e azt, amik voltunk?" kérdezte Harry átgondolva azt, amit mondott. Úgy tettem, mintha ezúttal nem hallottam volna őt.

"Mi?" néztem vissza rá. Szemei tele voltak aggodalommal. "Mit mondtál?" kérdeztem, miután az arcát néztem.

"Úgy hangzik, hallottad a kérdésem." állt fel, és én is ugyanezt tettem. Mérges és szomorú volt.

"Rendben, hallottam." sóhajtottam. Megfordult, hogy elmenjen, de elkaptam a csuklóját. Még mindig nem nézett rám. "Nem lehet, hogy csak úgy vissza jössz a semmiből, és várod, hogy könnyen megbocsássak. Igen, megbocsájtottam neked, de nem felejtettem el, hogy mit csináltál." visszanézett rém. "Te voltál az, aki véget vetett a dolgoknak, nem én. És még egy rohadt okot sem adtál. Avval töltöttem az egész időmet, hogy megkérdeztem magamtól Mi a francot csináltam rosszul? És hogyha én kérdezek, az a kérdésem, hogy miért hagytál el engem?" dühös voltam, nagyon dühös, hogy elmondtam azt, ami a fejemben játszódott és hogy mit érzek.

"Mert..." Harry abbahagyta, és észrevettem, hogy a sírás határán volt. A fenébe is!

"Csak....menjünk, Harry! Fáradt vagyok." mondtam megváltoztatva a témát. Nem szólalt meg, csak követett engem, mint egy elveszett kiskutya. Harry és én csendben sétáltunk a lásunkhoz. Kinyitottam az ajtót, és beléptem. A szobámhoz mentem, de Harry hangja megállított.

"Még mindig el megyünk pénteken a buliba?" úgy hangzott, mint egy gyerek, rémült volt, és ez összetörte a szívemet.

"Igen, igen! Menni fogunk!" mosolyogtam, és Harry vissza mosolygott. Vagyis, csak próbálkozott. "Jó éjszakát, Haz."

"Jó éjszakát, Amy." a szobájához sétált. Egymással szemben voltunk, ahogy a szobánk előtt álltunk.

"Egyébként, Harry.....Köszönöm az estét. És sajnálom." mondtam mosolyogva.

"Ne tedd. Én sajnálom." válaszolt, és mosolygott. Valami váratlan dolgot csináltam. Megpusziltam az arcát. Meglepődött, de mosolya kiszélesedett. Beléptem a szobámba, és magamban mosolyogtam. Szomorúvá tett Harry, olyan mintha elfelejtettem volna, hogy mit csinált velem. Ez törés rám nézve, de nem kaphatunk vissza mindent, ami volt. Habár tudom, hogy Harry nem fogja feladni. És bármi is legyen az oka, ami a múltban arra késztette őt, hogy véget vessen a dolgoknak, én rá fogok jönni.