Elena mindenre gondolt.
Bepakolta azokat a ruhákat amiket jónak vélt, elhozta a kabátomat, sőt még szendvicset is pakolt, hiszen szentül meg volt győződve arról, hogy a fapados gépeken szörnyen rossz ételt szolgálnak fel. Mostohaanyám nyilván nem ismeri ezt a társaságot, mert ha ismerné őket, tudná róluk, hogy nem szolgálnak fel rossz ételt, mert egyáltalán nem adnak semmit.
„Mielőtt leszállsz a gépről, vedd fel a kabátod, meg ne fázz! Szombaton kora este indul vissza a géped, vigyázz magadra!"
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy idegesít Elena aggódása, vagy jól esik. Néha ez is, meg az is.
Egész repülőúton azon gondolkoztam, hogy mit fogok mondani az anyukámnak. Nem tudom, hogy Will fel-e hívta, hogy értesítse az érkezésemről, így hát az se biztos, hogy várni fog valaki a reptéren.
Taylor elméletileg elintézte, hogy mire visszamegyek, kapjak egy telefont. Nem lenne rossz, több okból is. Kezdjük azzal, hogy ha bármi bajom esik és épp nincs senki olyan a közelemben, aki segítséget tudna nyújtani, akár életmető is lehet az a mobil. Persze ismerve Willt, ellenezni fogja, mint minden mást.
Emlékszem, hogy anyával titokban kellett kilyukasztanom a fülemet, mert Will úgy vélte, aki fülbevallót hord - legyen az bármilyen apró - egy idő után elzüllik.
Tizenegyéves korom óta viselek fülbevallót, de nem érzék rá késztetést, hogy egy vándorcirkuszhoz csatlakozzam és velük elszökjem. Tehát Will ismét tévedett!
Nem szóltak anyunak, hogy jövök.
A reptér telis-tele volt emberekkel, de ő nem volt köztük. Anya megmutatta nekem, hogy miként a legegyszerűbb kijutni a méhkasból . Ő már csak tudja, tizenkét év a legitársaságnál és az ember minden praktikát, cselt elsajátít.
Első tervem az volt, hogy gyalog teszem meg az utat hazáig, aztán elhagyva a terminált meggondoltam magam. El is felejtettem, hogy milyen hideg tud lenni a január. Én marha, miért nem vettem fel a kabátom, ahogy Elena javasolta?
Elég rutinos vagyok taxi-vadászat terén. Még Will tanított meg a technikájára. „Az arcodnak komolyságot kell tükröznie. A taxisofőrök általában a külsőalapján választanak; ha behúzott nyakkal szólítasz le egyet, ne várj sikert. Húzd ki magad, spéciz ki egy kocsit és egyszerűen állj ki elé."
Mosolyogva ingattam a fejem. Az első pár alkalommal többször majd' elütöttek, aztán végül belejöttem. Olyannyira, hogy magát Willt is megelőztem. Régebben versenyeztünk, hogy hány taxi áll meg nekünk egy megszabott időtartam alatt. Általában győztesként jöttem ki a játékból.
Most sem volt ez másként. Hamar kifogtam egy kocsit.
Megkönnyebbülés volt beszállni a meleg járműbe. Bár a többórás időeltolódás teljesen kifárasztott, mégis úgy éreztem, hogy pörgésre van szükségem. Majdnem egy hónapja nem voltam itthon. Tudom, a város ugyanaz, de mégsem tudtam levenni a szemem az ablaküvegről.
Egy brit, akkor is brit, ha Los Angelesbe teszi át a székhelyét.
A szívem hatalmasa dobbant, ahogy megérkeztem a házunkhoz. Nincs kulcsom, de tudom, hogy anya hova szokta rejteni a lakáskulcsát. Néha annyira kiszámítható tudd lenni. Emellett nagyon könnyen megbízik az emberekben – bennem is hitt, de túl sok volt a csalódás, amit okoztam neki.
Arrébb toltam a bejárati ajtó mellett lévő virágcserepet és felvettem alóla a kulcsot. Mrs. Garrett épp akkor jött ki a kerítésén. Nem kedvelem az öreghölgyet, mert ő sem szívlel engem. Kiskoromban, ha megláttam halálra váltan bújtam el előle. A környéken lakó gyerekek mind féltek tőle, nem csak én. Talán a kampós orra, meg a homloka közepén lévő szemölcs tehet róla. Olyan, mintha három szeme lenne. Nem vagyok híve a plasztikai beavatkozásnak, de ha ne adj' Isten nekem lenne bibircsókom, biztosan levetetném.
Evelyn régebben azzal viccelt, hogy az öreghölgy azért nem akar megszabadulni attól a förtelemtől, mert Mr. Garrett arra izgul. Nem tudom, lehetséges.
