Hiába kérleltem Taylort, hogy várjon már meg, rám se hederített. Nagyon megbántódott, amiért nem megyek vele és Tommal.
Nem győztem kántálni neki, ha tehetném, elmennék.
- Megígérted, hogyha újra meghív az unokatesóm valamire, velem jössz!
- Tudom, de ma terápiára kell mennem!
- Egyet nem hagyhatnál ki?
Megkérdeztük apát, szinte már könyörögtünk neki, de semmit nem használt. Folyton a magáét mondta. Annalisa, volt egy megállapodásunk emlékszel? Majd legközelebb elmész, ha nem jön közbe semmi!
Valóban sajnáltam a dolgot; inkább mentem volna a barátaimmal, mintsem arra az istenverte kezelésre. Mary nővér maga a sátán szolgája; engem nem tud megtéveszteni az öltözékével!
Tehát, Taylor jelenleg haragszik az egész családra. Apára, mert annyira makacs -, ezért én is neheztelek rá -, Elenára, mert képtelen meggyőzni a férjét; és rám, mert... Beteg vagyok?!
A közös szobánk ajtajához sétáltam. Nem kellett megnéznem, hogy nyitva-e, mert tudtam, hogy nincs. Magam is ezt szoktam csinálni, bezárkózom és bömbölök; vagy eszek.
Tom negyed ötkor jön Taylorért, addigra meg kell győznöm őt, hogy menjen. Nem lesz könnyű dolgom, az biztos.
- Utálhatsz, de a helyzet akkor sem változik - mondtam az ajtónak, tudva, hogy minden szavamat hallja. - Két dolgot tehetsz: Itthon maradsz búslakodni; vagy elmész, és jól érzed magad. Minden rajtad áll!
Hagyni akartam gondolkodni, de az ajtó egyszeriben kinyílt és Taylor behúzott a szobába. Fehér arca almapiros volt a könnyektől. Magamhoz húztam.
- Annyira veletek mennék! - dörzsöltem meg a hátát. - Majd legközelebb, ígérem!
Taylor bólogatott.
- Akkor... - törölte meg a szemét. - Csinálj belőlem széplányt, kérlek!
Ahhoz képest, hogy Taylor „teljesen rám bízta magát", alig adott szabadkezet. Én fekete rövidnadrágot és fehércsipkés farmermellényt ajánlottam neki. Laza, mégis csinos.
Persze Taylort nem tudtam erről meggyőzni. Tanuld meg testvérkém, hogy soha, de soha nem vennék fel feketét vagy fehéret. Így is rikítok! Arra a kérdésemre, hogy akkor minek vette meg azokat, csak vállat vont.
Apa pontban négykor kopogtatott a szobaajtón.
Mielőtt elindultam volna Taylor lelkére kötöttem, hogy, érezze nagyon jól magát, és adja át az üdvözletem Jacknek.
***
Amanda idegesen mocorgott mellettem. Akárhányszor elmozdította az egyik lábát, széke halkan felnyögött. Másnak nem tűnt fel, de nekem igen. Amandából csak úgy áradt a felém és a feszültség.
Próbáltam suttogva megkérdezni, hogy mi a gondja, de akárhányszor felé fordultam, Mary nővér rám tapasztotta szemeit.
- Amanda, te következel - suttogtam neki, de mindhiába, nem reagált.
Mindenki őt -, és mivel mellette ültem, engem is - bámulta. Gyorsan cselekedtem, akár a rugó, úgy pattantam fel.
- Annalisa Brush vagyok, tizenhét éves - kezdtem a szokásossal, de most megpróbáltam tovább húzni a szónoklatot. - Ez a második nap, hogy itt vagyok. Sok új dolog történt velem; kezdve azzal, hogy ideköltöztem. Szeretek itt élni, bár még hozzá kell szoknom ehhez a tömérdeknyi napfényhez. Tudniilik én Londonból jöttem, ott meg folyton esik az eső - nevettem, kicsit tán ütődötten. A karórámra néztem. Már csak egy percet kell kibírnom. - Egyébként jól vagyok, szereztem magamnak barátokat, meg minden.
