Net-kaland/KIADTÁK!/

2. fejezet: Közelebb, mint gondolnánk

Túlfűtött álmaimból riadok fel. A fehér selyemhálóingem félig a nyakam köré tekeredett, a takaróm pedig a huzatjából kiszabadulva indult felfedezőútjára. Bele sem merek gondolni, hogy vajon mi történhetett körülöttem, ám néhány álomkép még élesen lebeg a szemem előtt. A rideg orvosi szoba, egy érdes, erős kéz, ami megmarkolja a csípőmet... Megrázom a fejemet, nem szabad visszaengednem az elmémet erre a sötét útra.

Az órámra pillantok, idegesen nézek körbe magam körül, már dél van, a vonatom pedig másfél óra múlva indul. Kipattanok az ágyból, helyrerázom magamon a ruhát és bebattyogok az emeleti fürdőszobába. Mikor becsukom az ajtót, csak akkor tűnik fel a különös csönd, ami körbelengi a házat. Ledobom magamról a gyűrött hálóinget, a földre ejtem és beállok a zuhany alá. Kellemes, cseresznye illatú tusfürdővel súrolom végig a még kissé felhevült testemet, majd jéghideg vizet engedek magamra.

Mikor végzek, kimászok a zuhanyzóból és megtörlöm magam. Kidugom a fejemet az ajtón, körbekémlelek, majd mikor konstatálom, hogy sehol senki, egy szál Évakosztümben rohanok át a saját szobámba. Felkapok egy farmershortot, egy ujjatlan pólót, a szandálomat és menetre-készre állítom a bőröndömet. Vetek néhány kósza pillantást Roland hatalmas, kék szemeire, majd megsajnálva őt, kinyitom a gurulós táskát és belegyömöszölöm, a nagyjából fél méteres jószágot. Rá kell ülnöm a csomag tetejére, hogy rendesen le tudjam csukni, de nem bánom. Büszkén vállalom hercegnőlétem, ha unikornisokkal vagyok körülvéve, s Coop3r, a rejtélyes doktorúr játssza a délceg herceg szerepét!
- Talán észhez kéne térned! – szólok rá a bőröndön ücsörgő tükörképemre. – Igazán felnőttes dolog Chloe, hogy amint elkezdesz beszélgetni egy pasival, azonnal belezúgsz. És ha egy pszichopata? Ha az interneten keresi áldozatait, hogy aztán megkínozhassa, megerőszakolja, majd kidobja őket egy kukába? Nem érdekel, Chloe, ne nézz így! Nem! Te is tudod, hogy Coop3r is csak szexet akar, ahogy a többi pasi! – észre sem veszem, hogy már szinte kiabálok az egészalakos tükörből visszanéző önmagammal, míg anya be nem lép.
- Minden rendben, kicsim? – néz rám felvont szemöldökkel.
- Persze, csak belemerültem a pakolásba – mosolygok rá zavartan.
- Nincs kedved egy kis reggelihez? Utána kiviszünk az állomásra, ha szeretnéd.
- Az remek lenne! – felelem, leszállok a bőröndről, felkapom a farmerdzsekimet és követem anyát lefelé a lépcsőn.

Leérve azonban mást kapok, mint amire számítok. Az ebédlőasztalnál egy fiatal, hosszú, szőke hajú nő ül, ujjaival babrálja az elé rakott kávéscsészét, olykor meg-megremeg.
- Annabeth? – kérdezem félve.
- Chloe! – csattan fel örömében és a nyakamba ugrik. Államat válla mélyedésébe nyomom, teljes erőből ölelem gyermekkori legjobb barátnőmet. Utoljára 3 évvel ezelőtt, a szalagavató estéjén láttuk egymást, mikor az apja elrántgatta és elköltöztette Svájcba egy megbízás miatt.
- Hogy kerültél ide? – tolom el magamtól, hogy jobban szemügyre vegyem. Csokoládébarna szemeiben örömkönnyek csillognak. Gyönyörű nő lett belőle, a bőre akár a porcelánbabáké, orcáján kellemes kis pírral.
- Csak most érkeztem - feleli, miközben csuklójával letörli magáról a könnyeket. – Apu új megbízása New Yorkba szólította – forgatja a szemét. Mindig megbízásnak hívta az újdonsült barátnőit. – Szóval csak arra gondoltam, mi lenne, ha meglátogatnálak.
- Mi lett a Svájci megbízással? – vonom fel a szemöldökömet.
- Elavult – sóhajt drámaian, amitől nevetnem kell.
- Az igazság az, hogy épp most készülök vissza New Yorkba, ha gondolod, velem tarthatsz.
- Még maradnék néhány napig, meglátogatom a nagyszüleimet is. De valójában más okból vagyok itt. – Cipője sarkával játszik, ide-oda tekergeti a bokáját, ebből tudom, hogy komoly döntésre szánta el magát.
- Bökd ki, Beth! – kiabál be apa a nappaliból.
- Szóval, esetleg, ha nem lenne még lakótársad, vagyis anyukád mesélte, hogy a nyáron egyedül fizetted a lakást, mert a másik lány kiköltözött... Én pedig nem szívesen mennék apuhoz és az új megbízásához... - nem is kell nagyon megmozgassam az agytekervényeimet, hogy pontosan tudjam, mire akar kilyukadni.
- Szeretnél hozzám költözni? – kérdezem csillogó szemekkel és széles mosollyal az arcomon. Megnyugvást látok rajta, amitől még jobb kedvem lesz.
- Az remek lenne, Chloe – feleli, s ismét átölel.