Net-kaland/KIADTÁK!/

4. fejezet: Két szék közé, egyenesen a földre

Chloe

Valamivel reggel 7 óra után ébredek fel. Az első dolgom megnézni a hívásnaplómat, hogy valóban beszéltem-e Coop3rrel. Vagyis Dylannel. Őszinte mosollyal az arcomon konstatálom, hogy ténylegesen megtörtént, s nem álmodtam csak az egészet. A hívás hajnali 3 után szakadt meg, a hangjára aludtam el. Most pedig mosolygok, mint valami idióta.

Ez a nap különleges. Ma lesz a majdnem-randim Dylannel, délutánra pedig Annabetht várom, hogy beköltözzön végre. A fürdőszobában elvégzem a napi rutinomat, zuhanyzás, fogmosás és egyebek, majd megfésülőm hosszú, szőkésbarna hajamat és laza hullámokba csavarom. Némi arcpirosító, tökéletes macskaszemek, szempillaspirál és kész is. Felkapom az asztalról a kikészített pitét, majd elindulok az egyetemre. Ránézek az órámra, pontosan időben vagyok, berontok a könyvtárba, egészen a megbeszélt helyre, ám a sötétben elrejtett asztal nem üres. Egy kisebb, levendula színű unikornis ül a tetején, rajta egy cetlivel: Chloenak Dylantől. Körbenézek, de nem látok semmit, s bármennyire is hülyén nézhetek ki, magamhoz ölelem a kis jószágot. Az órámra pillantok, már 8:48 van, így kiszaladok a könyvtárból, egészen az első óráim terméig. Aztán csak ábrándozok, oda sem figyelve az előadásokra.

Dylan

Collin egész délelőtt azzal cseszeget, mennyire idétlen vagyok ezzel a pitével a kezemben. Kurvára nem értékelem a mondanivalóját, leginkább azért, mert baromi korán keltem, hogy Chloenak megvegyem azt a plüss unikornist. Fogalmam sincs, miért épp lilát választottam, de úgy gondoltam, ennek örülne. Mondjuk még szerencse, hogy ez a marha nem látott vele, most amiatt baszogatna.

Beülök az utolsó órámra, Anatómiára Mr. Rochesterrel. Szokásomhoz híven az utolsó előtti sort választom, Collin ledobja magát mellém. Mr. Rochester sétál el mellettem, mikor már mindenki beült, s fennhangon megszólal:
- A szemeszter első órája, én meg máris sütit kapok?! Nahát! - csapja össze a tenyerét.
- Ki kell ábrándítsam Tanár Úr, de ez az enyém - felelem ellentmondást nem tűrő hangon.
- Á, vagy úgy! Kitől kapta? - sétál lefelé a lépcsőkön, míg várja a válaszom, így már majdnem kiabálnom kell, hogy lent is hallja.
- Szívem hölgyétől, uram! - Vigyorgok rá.
- Hogy hívják, fiam?
- Dylan Cooper - felelem.
- Szerintem inkább marha - röhög mellettem Collin, mire zúgolódni kezdenek a diákok.
- Csak szerelmes! - kiáltja a tanár, majd zavartalanul folytatja az óráját.

Kisvártatva egy sms miatt rázkódik meg a padom.

Nagyon tetszik az inged Dylan Cooper. Elárulod hol vetted?

Az üzenet mellett Chloe neve villog, szemöldökömet összevonva nézek körbe a teremben.

Ha előbújsz, még neked is adom!

Írom neki a választ, s közben továbbra is a tömeget kémlelem, de semmi mozgást nem vélek felfedezni.

Ha előbújnék, akkor nem lenne elég izgalmas. Márpedig én szeretem az izgalmakat. És te Dylan?

Ez most szórakozik?!

Izgalmasabb lenne, ha ezt szemtől szembe mondanád, Chloe.

Nagyon tetszett az unikornis, köszönöm.

Témaváltás, megint, de én nem akarom abba hagyni az előzőt.

Hol bujkálsz, hercegnő? Esküszöm, a koronát rajtad hagynám!

Ó, Dylan... talán az inged rajtam mégis csak jobban mutatna. Akkor kölcsönadnám a koronámat is.