Someday maybe

Prológus-A kezdetek

Alice szemszöge:

-Segítsen valaki!!!! 3...2...1... 

1 évvel korábban:

Alice Andrews vagyok, egy 17 éves átlagos lány. Oxfordban élek a szüleimmel és a nővéremmel. Akárcsak minden tininek, nekem is megvannak a mindennapos gondjaim, mint a suli, pattanások, fiúk, vita a szülőkkel...és még sorolhatnám. Az Empire Gimnáziumba járok angol-spanyol tagozatra, vannak barátaim, de közülük csak egy kettőt mondanék igazi barátnak. A legjobb barátnőm Maya, Maya Holler, egy fantasztikus és életvidám lány Németországból. Két éve költöztek ide és azóta vagyunk osztálytársak. Már első ránézésre rögtön megkedveltem a gyönyörű vöröses-barna haja és kedves arcvonásai  miatt. Szinte attól a naptól kezdve folyamatosan mellettem áll, és igyekszik mindenben támogatni. Én ugyan ezt teszem. Maya egy utcányira lakik tőlünk, így gyakran tudunk suli után is együtt tanulni, sétálgatni, hétvégente pedig közösen nézzük meg a legújabb filmeket. Ez a mi saját hagyományunk. Nem egy átlagos életű lány, apukájával lakik több, mint tíz éve. Anyukája elhunyt egy súlyos betegségben, ami nagyon megviselte, de mára már majdnem sikerült teljesen feldolgoznia. Nagyon pozitív személyiség és eszméletlenül okos. Elég, ha órán odafigyel és az anyagot szinte szivacsként szívja az agyába. Emiatt mindig irigyeltem. Nos, igen, Ő a legjobb barátnőm, akivel bár külsőre hasonlítunk, a belsőnk ennél jóval nagyobb mértékben különbözik. A hajam bár nekem is sötétbarna, de a vörös egy hajszálnyi árnyalata sem tükröződik vissza benne, de a hullámaink azok megegyeznek, amit mindketten imádunk. A szemünk színe is egyforma, Maya és én is a kék szemet örököltük szüleinktől. De most, inkább áttérek a belsőre. Mint említettem, Maya rendkívül pozitív személyiség, nos én..én az esetek hetven százalékában negatív vagyok, amit a szüleim gyakran meg is jegyeznek, de Maya már teljesen megszokta, hogy Ő az aki mindig önbizalmat présel belém. Na igen, a tanulás a másik különböző terület az életünkben. Amíg Ő egy szivacs, addig én egy kaktuszhoz hasonlítanám magam. Ülök mozdulatlanul, egy helyben és próbálom magamba préselni a hosszú szövegeket és idegen szavakat, vagy éppen megérteni a matekot, miközben olyan "szúrós" és hisztis vagyok, hogy senki sem mer hozzám szólni. Egyszerűen nem értem, miért nem megy olyan gyorsan, mint másoknak. A jegyeimre persze nem mondhatom, hogy rosszak, mert megtanulok mindent, amit kell, de egyszerűen ki nem állhatom hogy ehhez hosszas órákat kell ülnöm a tankönyveim felett. Szóval ezek itt a köztünk fennálló ellentétek. Ezektől eltekintve viszont el sem tudnék képzelni Mayánál jobb barátnőt magamnak és úgy tudom ezzel Ő is így van.

-Alice...AAAAAlice! Mit csinálsz?

-Megyek már, csak megmostam a hajam, mielőtt úgy néztem volna ki, mintha egy madár fészkelt volna a fejemre...de most már talán tűrhetően fog állni.

-A te hajad mindig tűrhetően áll, úgyhogy állj le a negatív energiák kibocsájtásával, még mielőtt elkezdenéd!

Na erről beszéltem..a mindig pozitív és példamutató barátnőm.-Rendben, ezzel vége mára a pesszimista Alicenek. 

-Örömmel hallom! Amúgy Al, tudtad hogy ma érkeznek a cserediákok Közép-Angliából? Meg néhányan azt hiszem Írországból is.

-Úristen! Teljesen elfelejtettem, a spanyol kurzus miatt jönnek, úgyhogy a mi óráinkon lesznek bent a legtöbbször. Fel kéne kicsit készülnöm, nem szeretném leégetni magam előttük spanyol szakos létemre.-Jó ég! A vérnyomásom most minimum 200-ra felszökött. Ha meg kell szólalnom előttük spanyolul, tuti összeesek vagy megnémulok.-Na jó, semmi para! Ma nem fognak felszólítani!Öhm..remélem!

-Oké, de erre befizetek.-Most a szemeimmel le tudnám szúrni a nevetéstől rázkódó barátnőmet.-Na jó..semmi gáz nem lesz Al, csak ugrattalak.

Majd elindultunk a suliba..mit sem sejtve a mai nap meglepetéseiről, amikre korántsem voltam felkészülve...