Someday maybe

7. rész- A város felett

Nem tudom, hogy hány perce lehettünk egymás karjaiban, de csókunkat én szakítottam meg levegő hiányában, amire Harry csak egy nyögéssel válaszolt. Kicsit elhúzódtam tőle, mire még erősebb lett a szorítása a csípőmön.

- Mi a baj? - kérdezte kissé aggódó tekintettel. Kezével felemelte az állam, hogy mélyen a szemeimbe nézhessen.

- Nincs semmi baj..csak nem tudom mi is van valójában köztünk. Nem is ismerjük egymást igazán. - mondtam miközben az előző pár perc eseményeit ismételgettem magamban.

- Még én sem tudom pontosan, de azt tudom hogy az utóbbi két napban nem volt olyan perc amelyikben ne lettem volna boldog. Mindig megmosolyogtatsz és soha nem találkoztam még ilyen csodálatos emberrel, mint Te - cirógatta meg közben az arcomat amitől sikeresen el is pirultam.

- Én is nagyon szeretek veled lenni, és inkább te vagy az akitől mindig nevetnem kell, de Harry már csak 5 napot vagy itt ezen kívül, és utána haza kell menned...

- Tudom. De addig még van majdnem 6 nap amit kiélvezhetünk, és van még időnk eldönteni, hogy mi legyen. - Komolyan beszélt, és láttam rajta hogy komolyan is gondolja. De féltem..nagyon féltem, mert sosem voltam még ilyen helyzetben. Nem hiszem, hogy Harry úgy szeret, mint én Őt, hogy ugyan azt érzi, mikor meglát engem, amit én. Nem tudom mi lesz ennek a vége, de nem vagyok elég erős ahhoz, hogy úgy tegyek mintha semmi sem történt volna köztünk. Ki fogom élvezni ezt a 6 napot!

- Rendben. Egyébként..nagyon élveztem az előbbit. - hajtottam le a fejem elpirulva, mert még mindig Harry és az ajtó szorításában álltam.

- Én is nagyon élveztem! - emelte fel a kezével a fejem - Miért szégyenlősködsz előttem? Semmi nincs amit amit szégyellned kéne. Gyönyörű vagy Alice! - puszilt bele a hajamba, miközben szorosan átöleltem.

-Köszönöm!- suttogtam miközben beszívtam férfias illatát. Nem csak a dicséret esett jól, de azért is hálás voltam, mert itt volt velem, hogy biztatott és azt kívántam bárcsak örökre azt érezhetném mint akkor.

Pár perc elteltével kibontakoztam néma ölelésünkből és Harryre néztem:

- Akarsz menni vidámparkba?

- Persze, de csak akkor ha Te is.

- Az a kedvenc helyem, jó hogy akarok. - mosolyogtam és már nyitottam is az ajtót. - Mennünk kéne, mert Em már biztosan kombinál. Már magam előtt látom az arcát.

Harry csak felnevetett, ebből tudtam, hogy kb Ő is így képzelte el a szituációt. Annyira édesek azok a kis gödröcskéi, hogy nem bírtam ki hogy ne adjak neki egy puszit az arcára, amitől még szélesebb lett a mosolya. A lépcsőnél megfogta a kezem és így sétáltunk le egészen a konyháig, ahol automatikusan mindketten elengedtük egymást. Anyáék nem biztos, hogy örülnének egy kapcsolatnak két nap után. Igazából én sem tudom kapcsolat-e ez, de nem hinném hogy ilyen rövid idő alatt az lenne.

- Merre van Emily?- kérdeztem anyát, aki éppen egy tepsi sütit rakott be a sütőbe.

- Felszaladt a szobájába, nem akart titeket zavarni. Azt mondta valami spanyol leckét csináltatok. Sikerült?

Kissé lefagytam, de Harry megszólalt helyettem is:

- Igen. Tökéletesen. - erre oldalba böktem amíg anya nem figyelt, nehogy tovább folytassa, de Ő csak vigyorgott amitől nekem is mosoly ült az arcomra.

Erre Emily is megjelent a lépcsőn:

- Kész vagytok a szerelmi sztori megírásával?

Szerintem nem túlzok, ha azt mondom elkezdtem köhögni és fuldokolni, hátha ezzel elnyomom a bosszantó, pletykás, sokszor..egyre többször idegesítő nővéremet. Harry meg csak felröhögött bár kicsit az is úgy hangzott, mint aki mindjárt megfullad.