Someday maybe

1. rész-Új lakótárs

Amint a sulihoz értünk, rögtön feltűnt az ismeretlen, emeletes busz. Amikor elmentünk mellette, olyan gyorsan sétáltam, hogy az már futásnak nevezhető. Semmi kedvem nem volt találkozni valamelyik tanárommal, aki aztán megkér, hogy segítsek tájékozódni a vendég diákoknak. Odasiettem a szekrényemhez és elővettem a könyveimet és a füzetemet. A nagy keresgélésben el is felejtettem, hogy Maya is velem van.

-Alice, minden oké? Nagyon sápadt és szétszórt vagy, és az előbb szinte befutottál a suliba. A SULIBA!! Ez egyáltalán nem vall rád.-mondta, miközben meglepett arcot vágott, majd halványan elmosolyodott.

-Igen, hogyne csak fáj egy kicsit a fejem-ami igaz is hiszen szavakkal nem írható le mennyire izgulok-de semmi gáz, jól vagyok. Induljunk földrajzra.

-Rendben, de szólj, ha gond van.-Maya annyira törődő, ez az egyik kedvenc tulajdonságom benne!

Majd elindultunk az épület másik végébe, ahol a földrajzóránk volt. Amikor beértünk a terembe, egy új embert sem láttam, ezért sikerült kicsit lenyugodnom. A földrajz most is ugyan olyan unalmas és hosszú volt, mint mindig. Amikor kicsöngettek, úgy rohantam ki a teremből, mint akit ágyúból lőttek ki. Muszáj volt átnéznem spanyol órára a legfontosabb dolgokat! Nem is hiába, ugyanis amikor beértünk a terembe, tele volt olyan arcokkal amiket még sosem láttam. Ismét elfogott a pánik, de leültem a szokásos helyemre, Maya pedig mellém. Megnyugtatásképpen, megszorította a kezemet és rám mosolygott.

-Buenos días!-lépett be a spanyol tanárnő.

-Buenos días!-köszöntünk mi is. Most Ő is szétszórtabb volt a szokottnál, és ez nem enyhítette a kétségbeesésemet. Alig fértünk el a teremben, így az óra fele azzal ment el hogy ülőhelyet találjunk a vendégeknek. A maradék időben pedig elmondta, hogy melyik diák, kinél lesz elszállásolva. Hála Istennek, sem Maya sem én nem vállaltunk diákot, legalább is ebben a tudatban voltunk. Egyszer csak, hosszas hallgatás után megszólalt a tanárnő:

-Gyerekek! Történt egy kis probléma. Egyel kevesebb fogadó diákunk van, így egy vendégünknek nem lesz hol aludnia. Van esetleg valaki aki megtenné nekünk ezt a szívességet? 

Senki nem jelentkezett..Az egész osztály síri csendben ült. Rögtön lehajtottam a fejem, hogy elkerüljek minden szemkontaktust, sőt a gyengébbek, még lentebb is csúsztak a padban, ugyanis ez a program azzal  járt, hogy a diákodnak többnyire spanyolul beszélsz, bár szerintem ezt senki sem tartja be. Majd a  csendet  ismét a tanárnő törte meg:

-Alice Andrews!-Hát ez hihetetlen! Mit tettem amiért engem kell büntetni?!?-Te szinte kitűnően beszéled a nyelvet, megtennéd nekünk ezt a hatalmas nagy szívességet?-Érzem, hogy az arcom kezd lángolni. A dicséretnek persze örülök, de tudja a tanárnő is hogy nagyon izgulós vagyok. Lehet, hogy direkt próbára akart tenni...Közben észre sem vettem, hogy mindenki engem néz, mit fogok válaszolni-Szóval?

-Ööhm..rendben. Ha nem vállalja más, akkor jöhet hozzánk is.-A szüleim ilyen téren nagyon engedékenyek, úgyhogy emiatt nem aggódok, Emily, a nővérem szobája pedig hét közben üres, úgyhogy majd ott fog aludni-De pontosan ki is fog nálam lakni?

-Egy pillanat, nézem..Meg is van! Harry Styles,  Holmes Chapelből érkezett, úgy látom Ő is elég jól beszéli a nyelvet. Biztosan elboldogultok majd.

Na ez szép, mondhatom. Egy ismeretlen fiút fogadtam be a házamba. Most már nem vagyok benne olyan biztos, hogy anyáék nem fognak kiborulni a hír hallatán. Elmélkedésemből Maya zökkentett ki:

-Al, biztos vagy ebben a dologban?

-Nincs túl sok választásom, és majd az Emily szobájában alszik, úgy is csak szombaton jön haza az egyetemről. Addig lesz időm kitalálni mi legyen.

Éppen indultam ki a teremből, mikor a tanárnő megállított:

-Alice! Várj egy pillanatot! A cserediákok ma már nem látogatnak több órát, úgyhogy mára neked is ennyi volt. Elkísérlek Harryhez, hogy kicsit összeismerkedhessetek, azután pedig ha gondolod, indulhattok is haza, hogy kipakolhasson. Biztos fáradt a több órás út miatt.

-Rendben.-Na jó ismét kétszáz lett a vérnyomásom. Magamban szitkozódtam, miközben meg is érkeztünk a 6-os terem elé. Pár perc múlva kiözönlött egy csomó diák. Próbáltam kitalálni melyikőjük lehet Harry, bár a nevén kívül semmit sem tudtam róla. De egyszer csak elénk állt egy magas srác, akinek kósza, barna fürtjei a homlokába lógtak.    

-Jó napot, szia! Harry Styles vagyok. Ezek szerint nálad fogok lakni, mosolygott, miközben egy határozott mozdulattal beletúrt göndör, barna hajába.

-Szia..-nyögtem ki végül, de az ámulattól nem jött ki több hang a torkomon. És ez az ámulat, most határozottan pozitív volt!