A falakon belül (TMR)// Minho

Ítélet

C. Csoport

Kicseszettül meg fogok halni.
Ez volt a jól megfontolt véleményem a helyzetemről.

Meg fogok halni.

Csak a rend kedvéért, ártatlan vagyok. Nem ártalmatlan, de ártatlan. De ez már nem érdekes. Legalábbis a Nagyokat nem érdekli. A homlokom a rácsnak támasztottam és átkozódtam. Úgy meg fogok halni!

Na jó, ez kicsit zavaros még. Tisztázom, el vagyok ítélve. Még mindig nem tiszta?
Kezdem akkor a leges legelején: megérkeztem erre a fura és hátborzongató helyre, a Rétre. Egy zöld, négy fallal elkeritett terület, összesítve ennyi. Van néhány építmény, a Doboz és a Kút. Engem három hónappal ezelőtt hozott fel a Doboz, amit azóta àtkozom. A Rétről tudnod kell pár dolgot; például azt, hogy mivel foglalkozhatsz itt. Vannak a Bezöldultek, akik növényeket termesztenek; lehetsz Kötő, aki folyamatosan épít valamit; lehetsz Vágó, aki az állatokkal foglalkozik; Csonttörő, aki a többieket gyógyítja és Csúszka, aki a többiek után takarít és kisebb munkákat végez el. ( Megsúgom, senki sem akar Csúszka lenni. Miért? Elég megalázó.) A legfontosabb munkát viszont a végére hagytam: Futkának lenni. Ez viszont mindenki akar lenni, mert a legkirályabb ( és eltaláltad, a legveszélyesebb) meló a Réten. Futkának lenni annyit tesz, mint minden áldott nap a Labirintusba menni és a kiutat keresni, miközben nyálas, fél robot szörnyek kergetnek. Álom meló, mi? Minden esetre, sokan szeretnének Futkák lenni. Ahogyan én is. A Futkák a Rét elitjei, ők a legjobbak és szinte mindenki hallgat rájuk. Egyfajta kis Nagyok. ( Nagyoknak hívjuk azokat, akik vezetői valamelyik foglalkozásnak. Elég béna név, de ez van, nem én találtam ki )

De ne szaladjunk hirtelen előre. Én nem Futkaként kezdtem. Én is satnya és jelentéktelen Csúszka voltam. A többiek nem is jósoltak nekem nagyobb jövőt. De aztán történt valami. Az egyik Futka egyszer csak bikukott és valakit kényszermegoldás- szerűen be kellett állitanuk a létszám miatt. Ígyhát lettem Futka egy napra. Legalábbis a vezér, Marie, csak egyetlen napra osztott be. De a Futkák Nagyjának, Clove- nak, más ötlete támadt. Valamit piszokul jól csinalhattam, de az a helyzet még magam sem tudom. Ígyhát még egy napra Futka lettem. Aztán még egy napra. És ez így ment egészen addig, míg már így Clove mint én megfeledkeztünk arról, hogy csak teszt és helyettesítő vagyok. Teljesen véletlenül maradtam a Futkákkal. Habár, volt egy olyan érzésem, hogy ez nem csak egy szerencsés véletlen. Akárhányszor a szigorú és vasmarkú főnöknőre néztem, elfogott egy nyugtalanító érzés. Kötve hiszem, hogy ő elfelejtette volna.

No, de ez nem magyarázza meg mit keresek Dutyiban. Ez egy másik bekezdést igényel.

A Réten pár dolog miatt kaphatsz büntetést: lopás, erőszak (gyilkosság és indokolatlan bántalmazás), és lustaság. Na most találd ki melyikért fogok én meglakolni. Nem, nem öltem meg senkit. De ha semmit sem teszek, talán mindenki itt fog pusztulni.
Loptam,  ez volt a vád. Hogy igaz-e? Félig- meddig igaz is. Nem loptam, csak visszatartottam információt. Egy elég fontos információt.

Erőteljes léptek szakították félbe a gondolatmenetem. Értem jöttek. A gondolat lyukat vájt belém. Nem,  még nem lehet reggel, még nem nyilhatott ki a Labirintus! Csak, hogy te is értsd,  a tárgyalásokat hajnalban tartjuk, mielőtt a Labirintus kinyilna. Ez több okból is praktikus: itt helyben eldöntjük mi lesz az Elítélttel,  ha száműzzük, ott és akkor a Labirintusba küldhetjük.

Pánik roham futott végig a testemen,  az oly ismerős gyomor- és lábgörcs tért vissza. Nem, még ne vigyenek el tárgyalni! A légzésem felgyorsult és feszülten hallgattam a Dutyi padlóján koppanó lépteket.

- Clara… - suttogta egy hang

Egyből a rácsnál termettem, a kezem megmarkolta a ketrecem rácsát. Nem akartam elhinni akit látok: Eileen állt a rács másik oldalán, az egyetlen személy itt, akit barátomnak mondhatok. Megkönnyebbülés és megannyi más vegyes érzelem kavargott bennem.
A lány kék szemei fürkésztek, annyira őszintének és ártatlannak tűntek, mintha olyasmit akarna mondani nekem, amit még gondolnia sem lenne szabad. Való igaz, egy Elitélttel csevegni annyit tesz mint a Nagyok tyúkszemére lépni, olyan mintha megkérdőjeleznéd a döntésük. Láttam, hogy a lány nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de aztán becsukja és áthatóan rám néz. A csend mint üvegfal, helyet vág közénk. A lány csak tovább néz rám,  az arca a meglepettség és indulat keveréke, amelyben még maga sem tud kiigazodni. Nyugi, az én érzéseim sincsenek a helyükön. Minden habozás és szó nélkül megszakítottam a bámulást és a kezem átnyúlt a rács között és megfogtam a kezét. Elkerekedett a szeme és észre vettem,  hogy a sírás küszöbén van.