A falakon belül (TMR)// Minho

Megvédeni téged

Minho

A hajnal mellette talált. Lecsúszott a takaró a mellkasomról, magamra húztam, mert a reggeli  fagy a csontomig hatolt. Az enyhe fejfájás emlékeztett arra, hogy görbe estém volt. Szerencsére úgy tűnt ennyivel megúszom a másnaposságot. Kinyitottam a szemem és a Térkép szoba mennyezetével szemeztem egy hosszú pillanatig. Aztán esett csak le, ki mellett is fekszem. A lány mellett aludni felfoghatatlan volt. A bűntudat egyből lesúlytott. Noha nem csókolóztunk és próbáltam tisztességesen viszonyulni hozzá, úgy éreztem már régen átléptem egy képzeletbeli határt. A munkatársa, esetleg a barátja lehetek de több nem. Most pedig azzal szembesültem, hogy beleestem az érzéseim szőtte hálóba. Nem lehetnek érzeseim iránta. Életemben először nagyon védtelennek éreztem magam. Sebezhetőnek egy lány hatalma alatt.  

Nem futhatok úgy az Útvesztőben, hogy közben a szívem hevesen dobog valaki iránt.  Ha vannak látathatatlan szálak, amik visszarántanak. Mély levegőt szívtam be, próbáltam még jobban elnyomni magamtól de tudtam, hogy előbbutóbb a felszínre törnek. Kapkodva megigazítottam a világoskék ingemet, mintha mi sem történt volna. Tudtam, hogy pár percen belül vissza kell térnem, hogy felébresszem a futáshoz. Sajnos nem adhatok neki kimenőt az túl feltűnő lenne. Felültem az ágyról. Még csak rá sem néztem a lányra, a szívem hevesen kalapált a gondolatra is, hogy az imént még egymás mellett feküdtünk. Senki sem tudhatja, hogy ebbe keveredtem bele.

Newt az oka annak, hogy mellette kötöttem ki. Nem kellett sok, hogy a lépteim megtalálják a szőke fiút. A kertben tevékenykedett, lehajolva a földre. Heves, magabiztos trappolással közelítettem meg, a haragom a zsebemben.

- Ha megkérhetlek ne itasd le legközelebb a Futáraim - szóltam hozzá dühösen, kertelés nélkül.

- Úgy érted Clarat? Nem tudtam, hogy nem bírja az alkoholt - vágta rá Newt. 

Newt meg sem fordult, hogy a szemembe nézzen. Ez csak olaj volt a tűzre számomra. Érdektelenül megvonta a vállát, mintha mit sem zavarná a haragom. Hogyan játsszatja most a lazát, mikor tegnap este annyira közel húzódott Clarához? Az ő hibája, hogy mindketten belekerültünk ebbe a kompromitáló helyzetbe. Éreztem a vér kezd forrni az ereimben.

- Minő meglepetés - gúnyolódott Newt, engem tovább hergelve - Vagy téged inkább az zavar, hogy mi kettesben iszogattunk és te kimaradtál a buliból?

A kezem ökölbe szorult. Newt lassan felállt a guggolásból, leporolta magát, majd a sötét szemeit rám emelte. Az ajkán egy mindentudó mosoly ült, ami inkább pimasz volt. Talán sejthette, hogy a tegnap este nem a saját szobámban aludtam. Gyomorgörcsöm lett a gondolattól, hogy beárulna minket az Előljáróknak. Hiszen hozzá sem értem, sőt inkább meg akartam védeni. A tegnap este még Newt-tól is. Nem értettem honnan fakadhat a birtoklási ösztönöm, de kevésbé tudtam fékezni a múlt éjszaka.

- Minho érzel iránta valamit?

Én is ugyanezt a kérdést akartam neki szegezni, de megelőzött. Mindig valami zavart velük kapcsolatban. Newt régebbről ismerte Clarát, mint én. Titkolták egymást, ez egy olyan kapcsolat volt, amit furcsálltam és egyben irigyeltem.

- Semmit - vágta rá hevesen, talán túl gyorsan is - A Futárom, nem egyéb.

Igyekeztem némi utálatot csempészni a hangomba a hihetőség kedvéért. Nem utálom a lányt, éppen ellenkezőleg. Kedvelem. Nem foglalja össze a Futárom szó helyesem a helyzetünk. Clara kiskapu a gyengeségeimhez. A kétségeimhez, a sötét pillanataimhoz. Mert ebben az elmúlt egy hónapban ő volt az, akinek megmutattam az emberi oldalam. Ő nem a Futárom, ő valami más.