A falakon belül (TMR)// Minho

Félreértések

C.Csoport

Clara

És mennyire igazam volt, bizony, hogy hosszú éjszaka elé nézünk. Még mindig a falnak dőltem és az ellenszenves fiút néztem. A fiú szeme éberen csillogott,  figyelt minden mozdulatomra és egy pillanatra sem vette le a szeme rólam. Nem mintha én félre néztem volna, hajszálnyit sem bíztam benne. Ahogyan minél többet néztem, annál jobban felfigyeltem a fiú egész lényére,  részletekben kezdtem látni őt. Ne gondolj semmire, csak az ' ismerd meg az ellenséged' stratégiát alkalmazom. Eddig is tudtam, hogy milyen sötét a szeme, ám most a rideg hold fényében rájöttem, hogy nem fekete, hanem sötét barna, mint a föld. Minél többet néztem, annál jobban rájöttem a hibáira is. Például, hogy a tökéletesen egészséges és töretlen test nem is annyira sérthetetlen. Az arcán néhány kisebb vágás volt, a vér már rá száradt,  így karmazsin vörösen égett, elütve a fiú bőrétől. A karján is hasonló sérülések voltak, az erős és férfias ( ne ítélj el ezért a megállapításomért) mellkasán a szürkés kék ing is néhol szakadt volt. Világos, hogy Visitókkal randizott ma este, akárcsak én. Persze a sérülései semmi életveszélyeseknek nem tűntek.

Hosszú percek után először vette le rólam a szemét és másra figyelt.  A fiú láthatólag egy sebet piszkált a lábán. Kíváncsian, a tekintetem követte az övét és a sebet kerestem. A fiú kissé felhúzta a nadrágot a lábszárán láthatóvá téve egy elég csúnya horzsolást,  vagy inkább vágást. Majdnem felszisszentettem, pedig nem is az én sebem volt, elég volt csak rá nézni. A vér nem buzogott ki a sebből,  inkább alvadt vér vette körül. Nem tudtam megállapítani a seb mélységét, de a fiú fájdalmas arckifejezését látva sejtettem nem lehet kellemes élmény. Most a világ legegoistább lényének tűnhetek, de nem sajnáltam. Mármint, magának kereste a bajt azzal, hogy a Labirintusban maradt. Úgy szintén,  csak a saját felelősségére üldözött engem. Ő van az én felség területemen, nem pedig fordítva. Már ha a Labirintust a területemnek nevezhetem.

Vigyorogtam, persze a rosszmájúan. Oldalra döntöttem a fejem, hogy jobb rálátásom legyen a fiú arcára. Egy kicsit a fiú felé húzódtam.

-Kötszer kell? - kérdeztem ártatlanul,  ügyeltem, hogy a hangom minél mézes-mázosabb legyen

A fiú grimaszolt és egy kemény pillantást vetett rám, nyilvánvalóvá téve, hogy köszöni szépen nem kér a segítségemből. Nem mintha érdekelne mi van vele. Hátra dőlt és a hátát a falnak döntötte, a nadrágja szárát óvatosan visszaengedve a sebre. Nem szisszent fel, de az arca fájdalmas grimaszba torzult. A szemöldöke összevonta, hogy mérgesen rám pillantson, de inkább gyötrelmes arckifejezés volt. Egy morgásnak tűnő hangot adott ki:

-Kibirom.

Megvontam a vállam és diadalmas,  önelégült képet vágtam. Úgy szenved. Nem baj, megérdemli. A fiú próbálta titkolni mennyire rossz állapotban van a sebe. Bosszantó, de állhatatos fiú az egyszer már biztos. Képes volt sérült lábbal is utánam futni és (az egómat bántó förtelmes dolog) utol is ért, sőt, elfogott. Oké, állhatatos és bolond. Felhúztam a szemöldököm és újra ártalmatlanul kijelentettem:

- Amúgy sincs. 

A fiú hitetlenkedő arckifejezését látva kissé furán kezdtem érezni magam. Úgy nézett rám, mint aki azt hiszi rendelkezem valamivel miközben hazudok neki. Pedig, én rendes lány vagyok, hiszen tényleg nincs kötszerem. Azt hiszi provokálom és becsapom. A fiú szeme gyanúsan méregetett és mielőtt szólhattam volna valami védekezőt, a fiú máris cselekedett. A keze a vállamon termett és megperditett, úgy hogy háttal voltam neki.