Chatelési okokból kifolyólag nagyon baca hangulatomban vagyok, de igyekszem nagyon komolyan venni ezt a részt. Igyekszem!!
Puszik -Vivi♥
Egyedül ébredtem, teljesen alone. Szed sztori. Mikor felkeltem, és a tükör elé álltam kicsit megijedtem a táskák miatt a szemem alatt, és mert szédültem. Nem jó így kezdeni a napot. Főleg hogy szerettem volna dolgozni, és úgy döntöttem hogy a fejfájás ellenére leülök, és nekiállok a munkának. Lementem a konyhába, és arra számítottam hogy Dylan majd ott ül, esetleg Harryvel együtt, de semelyikük sem volt ott. Csak egy cetli volt a hűtőn, egy tök ismerős kézírással.
"Elviszem Dylant Louhoz és Luxhoz, ne aggódj. -H"
Én aztán nem aggódom. Tudom ki Lou, és tudom hogy Harrynek Lux a keresztlánya. Ez mondjuk előbb is eszembe juthatott volna, nem tudtam miért szerette meg Dylan Harryt attól, hogy ránézett. De már tudom. Jól bánik a gyerekekkel.
A kajára rá sem bírtam nézni, úgyhogy főztem egy teát magamnak. Lehet hogy beteg leszek. Mitől? Passz. Leültem a kanapéra, és előszedtem egy vastag mappát. A ráérős meghatalmazások, és egyéb papírok. Van amiket csak fénymásolni kell, van amiket e-mailezni, van ami miatt telefonálni kell, és persze van olyan amit ki kell tölteni, és mindet begépelni egy dokumentumba, és elküldeni a központba. Ez az otthon végezhető ügyfélszolgálati munka a vámhivatalnál. Jelzem, ilyen otthon végezhető munka nem hiszem hogy létezik, főleg nem a nav-nál, és főleg nem e-mailekben. És nem hiszem hogy az angolok is nav-nak hívják a navot. És bocsi hogy kis betűvel írtam a navot. Lusta vagyok.
Szóval nagyon a gépelés és a fénymásolás világában voltam papírokkal beterítve, mikor csengettek. Azt sem tudtam hogyan és merre rakjam a papírokat, szóval csak lecsaptam őket a kupacra, és az ajtóhoz totyogtam. Kinyitottam az ajtót, és áá. Felmondok!
-Szia Cicus-kacsintott. Jaj nekem.
-Menjinnen-mondtam félve. Logan. Az első és utolsó barátom Harry után.
-Nem is tudod miért jöttem-ráncolta a homlokát, majd be akart lépni, de a lábának löktem az ajtót, ő pedig meglepetten nézett ràm. Eltűnt az arcomról a félelem.
-Nem is érdekel-húztam fel az orrom büszkén, ő meg kinevetett. Felvontam fél szemöldököm.
-Úgy gondoltam két perc alatt meg tudjuk beszélni, de ha nem, visszajövök este-mondta zsebredugott kézzel. Ez olyan jól állt neki.
-Semmi szükség rá-ráztam a fejem.
-Az lehet, de akkor is jövök.
-Ne-csaptam rá az ajtót. Néztem az ablakon keresztül ahogy fejét rázva a kocsijába ül, majd elhajt. Jaj ez de fájt.
Visszaültem a gép elé, és kb. 4órán keresztül írtam a dolgokat, mikor megint csengettek. De nem úgy, monoton, hanem ritmusosan.
-Ez mi volt?-nyitottam ki az ajtót Harryre nézve. Dylan sehol.
-Az egyik új számunk-vont vállat, majd belépett az ajtón. Belépett a nappaliba, és eltátotta a száját.-Dolgoztál?
Bólogattam.
-Mennyit?-mutatott a papírkötegekre.-Elhiszem ez a jövő havi munkád-nézett rám elképedve. Elhúztam a számat. Lehet hogy sokat dolgoztam. De a fejfájás végig velem volt. Hát nem szuper?-Most pihenj-intett le, majd az ajtó felé ment.
-H..hova mész?-álltam tanácstalanul, ő meg furcsán válaszolt.
-Haza. Átöltözök, megnézem hogy még mindig sokan vannak-e ott-magyarázta.
-Nem..akarsz itt maradni?-kérdeztem a kanapé karfájára ülve.
-Mármint?-bámult érdeklődve.
-Maradni..-motyogtam. De gáz!
-Költözni?-húzta fel fél szemöldökét valóban meglepve, én meg elgondolkoztam.
-Nem pont költözni, de..maradj-mondtam most már kijelentve.
Odajött hozzám, és megölelt. Visszaöleltem, mélyen beszívtam az illatát, és émelyegni kezdtem. Nem kellene ilyen nagy levegőket vennem.
-Visszajövök-puszit adott a homlokomra, majd kiment az ajtón. Leültem, és bekapcsoltam a tévét amiben rögtön a One Direction volt látható. Meghallgattam, hogy milyen hamis pletykák vannak róluk, majd tovább mentem. Sok ideig lesegettem mindent, aztán megállapodtam az NCIS Los Angelesnél. Két részt néztem meg, mire újabb csengetést hallottam. Neeee.
Felkaptam a pótkulcsot, és az ajtóhoz vánszorogtam. Kinyitottam, és egyből Harry mellkasába nyomtam, aki meglepődött.
-Ez a turnés cuccom, nem költözök-mondta belépve, becsukva maga után az ajtót. Engem nézett a boltívnek támaszkodva miközben én letelepedtem a kanapéra és magamra tekertem egy pokrócot.
-Nem szeretek ajtót nyitogatni-vontam vállat, ő meg felnevetett.
-Melyik szobàba tehetem a cuccaim?-kérdezte.
-Dylannel akarsz aludni vagy velem?-kérdeztem a tévére meredve, majd lopva rápillantottam. Elkerekedett szemekkel nézett.-Nincs üres szoba.
-Ez hülye kérdés..Emeli..-sóhajtott.
-Akkor tudod hol van-biccentettem az emelet felé, ő pedig beharapva a száját, gyorsan felment, én meg csak kuncogva kapcsolgattam a csatornák között.
*Píííííííííííp*
-Kiköttetem a kibaszott csengőt-morogtam magamnak, majd kinéztem az ablakon. Sötét volt, nem láttam semmit. Nem tudtam hogy már ennyire este van. Amint kinyitottam, rájöttem hogy hiba volt.
-Na, nagy lendülettel jöttem-mosolygott Logan.
-Azzal a lendülettel vissza is fordulhatsz-mutattam kifelé, ő meg megforgatta a szemeit.
-Meg akarom beszélni a dolgainkat-jelentette ki. Megráztam a fejem.
-Milyen dolgainkat?
-Tudod..mi és a szép emlékek, a kapcsolatunk.
-Vagyis a múltbéli dolgok-bólogattam az ajtónak dőlve.
-Ne mondd..
-Fél éve szakítottunk-mondtam ásítva.-elég idő arra, hogy elfelejts.
-Nem, nem elég-emelte fel a hangját, mire én is hasonlóan tettem.
-Jézusom Logan, uralkodj magadon!-parancsoltam rá, majd szigorúan a távolba mutattam-Menj el!
-Nem-rázta a fejét.
Kéz csúszott a derekamra, és hirtelen lett egy mellkas aminek nekidőlhettem.
-Baj van?-kérdezte a recés, éles hang mögöttem, mire az előttem álló fiú kicsit habozott, aztán legyintve a kocsijához ment. Belöktem az ajtót, és megfordultam. Felnéztem Harryre, aki nagyon, de nagyon közel állt hozzám.
-Beteg..leszek-hajtottam le a fejem. Az állam alá nyúlt, és halványan elmosolyodott.
-Tudok várni-mondta, majd puszit hagyott az orromon.
