Reggel hat óra tájt járhatott az idő. A férfi nagyot sóhajtva kelt ki az ágyból, pedig semmi kedve sem voltahhoz, hogy az újoncot istápolja. Egyenesen a fehér csempével borított konyhába ment, ahol kedvese készíti a reggelijét. Megint nála aludt. Pedig igazán nem akart a nő terheire lenni, s furcsállta is, hogy még nem kapott érte egy-két hozzászólást. Amint meglátta az orosz nő kecses alakját, arca felragyogott, s sármos félmosoly kúszott ajkaira. Amint újra átkarolta a nőt, szíve hatalmasat dobbant. Orv módon megfogta Natasha jobb kezét, majd a fakanállal szájához emelte, s megkóstolta a készülő tojásrántottát.
– Nem tudsz erről leszokni igaz? – sóhajtott egyet az ügynöknő, s egy széles mosolyt fojtott el.
– Valamivel csak életerőt kell gyűjtenem. Körülbelül két óra múlva a S.H.I.E.L.D.-nél kell lennünk. – Mondta Bucky, mind ezt érzelemmentes hangszínnel, majd levesz az egyik polcról két műanyag tányért.
– Mit akar már megint Fury? – vonta fel szemöldökét a nő, majd az asztalra tette az edényt, amiben eddig a rántottát készítette.
– A mutáns húgát kellene letesztelni... Elméletileg még valami mást is kezdeni kellene vele, de az utasításokat a továbbiakra csak később kapom meg. Apropó, neked is jönnöd kellene.
– Ugyan minek? – kezdte el kiszedni maguknak az ételt, s az egyik tányért Bucky elé csúsztatta.
A férfi erre csak vállat vont, majd hosszas evészetbe kezdett. Fáradt volt, hosszú volt az éjszakájuk, nem beszélve arról, hogy másról volt szó... Inkább csak csöndben maradt, s megvárta, míg végeznek mind a ketten. Valahogy nem szívlelte Sandrát. Volt benne valami, ami baljóslatot sugallt. Na, meg természetesen, az sem tetszett a férfinak, hogy olyan egyszerűen, s rögtön bekerült a Bosszúállókhoz... Neki is hónapokig kellett bizonyítania, hogy nem jelent veszélyt magára a S.H.I.E.L.D.-re.
***
Sandra Lehnserr későn lépett be a hatalmas épületbe. Órákat késhetett. Lazán vette az egész "ügynökösdit", mivel tudta, Nick úgy sem rúgná ki. Túl értékes számára a nő. Túlságosan is féltené, hogy ezek után soha többet nem látja... Sandra nagy, hosszú léptekkel, torkában dobogó szívvel lépett be az edzőterembe. Szeme elkerekedett, mikor meglátta az egész csapatot. Apró mozdulatokkal megrázta fejét, hogy elhessegesse rossz gondolatait, majd egy egyszerű mozdulattal lehajította bőr dzsekijét egy asztalra. Haját egyszerű lófarokba fogta pillanatok alatt, majd várakozóan a Bosszúállók csapatára pislogott.
– Késtél... – lépett be az egyik ajtón, fekete szerelésében Fury.
– Nem sokat. Volt pár elintéznivalóm a szerkesztőségnél – vont vállat lazán a harmincas nő.
– Komolyan?! Három óra negyven perc ötven másodperc az nem sok?! – csattant fel Steve Rogers.
– Elnézést, de mi van? Úgy tudom, itt maximális megértés folyik az iránt, hogy a másiknak esetleg munkája van. A csekély keresetemre is hónapokat kell várnom, mert rend szerint nem kapom meg azt időben, mint a többiek. Ezzel valami problémája volna, Kapitány? – villantott megvető pillantásokat a szőke férfire, akit a nő egy herceghez tudott volna hasonlítani. Dühe szívében egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt a férfi iránt.
A két ember szemmel való öldöklését csak Tony Stark szakította meg. Egy fánkos dobozzal kezében, napszemüveggel orrán, arany-piros páncéljában sétált be az edzőterembe. Hangosan, csámcsogva evett egy fánkot, mire minden pillantás rá tapadt. Nick Fury csupán határozottan megköszörülte torkát, mire a férfi felnyitotta a teli dobozt, ezzel megkínálva a többieket.
