Osztály kirándulás 2...

2.1K 115 8
                                    

Zsibbadt mindenem, mikor felkeltem. Kinyitottam a szememet és Codyt pillantottam meg. Aludt. Istenem, annyira édes volt. És nyugodt.
Felültem rendesen, majd nyújtózkodtam. Cody feje az ablaknak volt döntve, ezáltal egyfolytában rázkódott. Gyönyörű kék szemeit most nem láthattam. Kezét egy idő után az üveg és a feje közé tette, majd telt ajkai kissé szétnyiltak. Gyorsan lekaptam, mert elég vicces látványt nyújtott az alvó fiú. Kitudja meddig nézegethettem, mikor meghallottam az ofő hangját.

-Gyerekek, 5 perc múlva megállunk egy pisi szünetre az egyik benzinkútnál. Tudtok ott venni magatoknak ezt-azt. Sőt, fél órát ott leszünk, úgyhogy sétálhattok is egyet. Arra viszont megkérlek benneteket, hogy senki sehová ne menjen egyedül. Még az hiányzik, hogy elkeveredjetek és keresgélni keljen benneteket- fejezte be, majd leült.
Gondoltam felkeltem Codyt, mert a végén még nekem nyavalyogna, hogy be fog pisilni.

-Cody- fogtam meg a vállát, majd elkezdtem rázogatni finoman -Cody... Cody... Cody- mondtam egyre hangosabban. Elegem lett -Christian- üvöltöttem el magam, mire végre kinyitotta a szemét. Cseppet sem volt boldog.

-Mi a fenét akarsz Han?- kérdezte mérgesen- és mi a szarért üvöltesz? Szépen is fel lehetett volna kelteni- dunnyogott.

-Christian... Ugye tudod, hogy már vagy 3 perce egyfolytában szólogatok. De te eskü süket vagy- nevettem fel.

-Nem hallottam- mondta duzzogva -Oké, mostmár igazán abba hagyhatnád a nevetést- szólt rám egy kis idő múlva, de aztán ő is elkezdte.

-Cody...

-Igen?

-Be fogok pisilni- törölgettem a nevetéstől könnyes szememet.

-Most, hogy mondod. Nekem is nagyon kell- váltott át hirtelen komoly arcra-Tanárnő! Mikor van pisi szünet?- állt fel hirtelen Cody a helyéről, mielőtt szólni tudtam volna neki.

-Komolyan. Mintha egy csapat ebihalnak beszélnék. - morgolódott a tanárnő- most mondtam Mr. Christian, hogy kevesebb, mint 5 perc múlva állunk meg. Ön hol járt? - dagadt ki egy ér a homlokán.

-Oké, oké... Elég lett volna csak azt mondani, hogy 5 perc- ült vissza Cody sértődötten a helyére- Ennek a nőnek meg mi a franc baja van? Megjött neki, vagy mi? Te érted ezt?- nézett rám hatalmas szemekkel.

-Nem- vágtam ártatlan fejet. Majdnem elnevettem magam.
Ez Christian hibája, hogy nem várja meg, amíg elmondom neki a dolgokat. Most akkor szenvedjen, nem fogom elmondani neki, hogy miért volt kiakadva az ofő.

-Neked meg mi a bajod?

-Mi lenne?- kérdeztem furán.

-Kb 2 perce egyfolytában csak vigyorogsz és komolyan mondom, hogy a frászt hozod rám.

-Jah... Csak gondolkoztam - hazudtam.

-Itt is lennénk- állt fel a tanárnő.
-Végre- pattant fel Cody és le is futott a buszról. A tanárnő csak megforgatta a szemeit, majd mondta, hogy fél óra múlva itt találkozunk. Egy csomó ideig tartott, mire megkerestem a wc-t.Hát mit ne mondjak, elég undi volt.

-Stella...- hallottam meg Cody hangját.

-Christian. Ennyire kellett...?

-Majdnem bepisiltem.

-Még jó, hogy csak majdnem. Tuti nem ültél volna mellettem hugyos gatyával- kacsintottam.

-Picit elkenődött a sminked.

-Ohh a francba- nyúltam az arcomhoz.

-Segítek, várj- húzta el kézfejemet,az arcomtól, majd elkedzte dörzsölni azt.

Friendship {Cody Christian} || Befejezett  ||Where stories live. Discover now