Friendship {Cody Christian} || Befejezett ||

Epilógus

*10 évvel később*

-Brenda minden meg van, amit akarsz vinni?- néztem egyetlen lányomra.

-Nézzük csak... fogkefe, fogkrém, váltóruha- kezdte el sorolni a dolgokat, amiket betett a hátizsákjába- azt hiszem... igen...- mosolygott rám.

-Hahó... lépett be Cody a házba.

-Szia!- először fel sem fogtam, hogy itt van és csak néztem vele szembe ledermedve, majd oda szaladtam hozzá és szoros ölelésbe vontam. Beszippantottam férfias illatát- hiányoztál- fúrtam vállába a fejemet.

-Te is hiányoztál Han- nyomott egy puszit a fejem búbjára- és, hogy van az én kedvenc keresztlányom?- kapta fel a kezébe Brendát és megpörgette a levegőbe.

-De jó, hogy itt vagy Cody bácsi- ölelte át kis kezeivel, hatalmas hátát.

-Héj! Cody- lépett be a konyhába Luke is- de rég láttalak- ráztak kezet.

-Bizony... már hiányzott ez a hely- nézett körül a lakásomba.
Luke átkarolt és mosolyogva figyelte a lányunkat, ahogyan Cody-t nyúzza.

-Meddig maradtok távol?- kérdezte Cody Luke- tól.

-Csak pár napra megyünk.

-Huu- nézett Brendára Cody- fogadjunk, hogy kész kis túlélő leszel a tábor végére- kapta fel hirtelen és elkezdett vele szaladgálni a házba.

-Biztos meglesztek?- fordultam Luke felé.

-Ugyan bébi... szerinted nem fog menni?- nézett rám huncut vigyorral- viszont egy valamit nagyon fogok hiányolni- kacsintott.

-Igen? És mégis mit?- tudtam mire gondol, de imádtam húzni Luke agyát- ezt?- fordultam meg és rápaskoltam játékosan a fenekemre.

-Huu- lépett közelebb vággyal teli arccal. Ha csak ketten lennénk, most nagyon megdolgoztatnálak cica- kezdte el harapdálni a fülcimpámat. A jóleső érzéstől felnyögtem- de sajnos többen vagyunk- kacsintott, majd nyomott egy gyors csókot a számra.
Ezért imádom én Luke-ot... Pont olyan, mint én. Szeret játszani mások idegeivel.

-Brenda... indulhatunk?- kiáltotta el magát a férjem.

-Igeen- szaladt hozzánk. Szőke, göndör haja kétcopfa volt fogva.

-Nagyon szép a hajad- hajolt le hozzá az apja és nyomott egy puszit az arcára. Brenda hatalmas kék szemeivel az apját nézte, majd rámsiklott a tekintete.

-Hiányozni fogsz anya- kéretőzött fel az ölembe.
6 éve most megy el itthonró először. Azonban nem is lehetne nagyobb biztonságban, mint az apja mellett.

-Te is nekem Bren...- öleltem szorosan magamhoz- aztán vigyázz ám apára- súgtam bele a fülébe- Szeretlek- kiáltottam utána, mikor ki szaladt az ajtón. Nem hallottam, hogy mit válaszol. Beült a kocsiba és izgatottan várta, hogy el induljanak.

-Szia bébi- karolt át hátulról Luke. Szembefordultam vele és megcsókoltam. 8 év után is ugyanúgy vágyódom a csókja után. Nagy nehezen elváltunk egymástól. Néztem, ahogyan elindul az autóval.
Mikor hátra fordultam Codyval találtam magam szembe... Mosolygott.

-Annyira hiányoztál- ugrottam a nyakába. Szorosan megölelt- mesélj... Milyen volt Anglia?- fogtam meg a kezét és behúztam a nappaliba. Leültünk egy fehér bőr kanapéra.

-Elképesztő volt- lelkesedett és mesélni kezdett. Nagy örömmel hallgattam. Mindenre kíváncsi voltam, ami vele történt. Mikor befejezte a mondandóját, csak néztük egymást.

-Annyira más lettél- vettem jobban szemügyre. Meghagyta borostáját és ha lehet, akkor még izmosabb lett. De nem erre gondoltam. Érezni lehetett, hogy viselkedésre is változott.

-Ahogyan te is- mért végig ő is- főleg ez a haj- simította meg egyik fürtömet, majd hozzányúlt az arcomhoz- jól áll neked ez a szín- mosolygott. Megfogtam a kezét majd lehúztam az arcomról.

-Mennyi ideig is voltál távol?- játszadoztam ujjaival.

-2 év- vágta rá egyből.

-Istenem. Hogy bírtam ki ennyit nélküled?- bújtam hozzá, majd ő átkarolt.

-Nehéz lehetett- nevetett fel béna poénján. Én ezt egy szemforgatással tudtam díjazni.

-Hülye- boxoltam bele a vállába.

-Stella... el kell mondanom neked valamit- szólalt meg egy hosszú csend után.

-Mit?- keltem fel az öléből és belenéztem-még mindig gyönyörű- kék szemeibe.

-Tudod... meséltem neked Hanna- ról-kezdte én meg csak bólintottam egyet- szóval... Megkértem a kezét- újságolta el büszkén.

-Áá - kezdtem el sikítozni, majd mára már 3x- ra ismét Cody nyakába ugrottam- mindent tudni akarok- fogtam meg a kezét és vártam, hogy meséljen.
Megpaskolta az ölét, jelezve, hogy feküdjek bele. Így tettem. Hajammal játszadozott, miközben az elejétől a végéig elmondta, hogy, hogy történt.

-És szeretném, hogy szólj néhány szót az esküvőnkön- fejezte be a mondandóját, majd kíváncsian nézett rám és várta, hogy mit felelek.

-Megtiszteltetés lenne számomra Cody Christian- néztem fel a barátomra.

-Köszönöm fekete angyalkám, te vagy a legjobb- hajolt le, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

~•~

Tudom, mindenkit az érdekel, hogy miért mentünk szét Cody-val. Ez egyszerű. Azért, mert semmi sem tart örökké. Összesen 2 évig voltunk boldogok, aztán találkoztam Luke-val. Már nem volt olyan, mint régen. Békében mentünk szét Cody-val és továbbra is legjobb barátok maradtunk. És ez a mai napig is így van. Hogy szeretjük- e még egymást? Persze, elvégre mindkettőnknek az első, igaz szerelmei voltunk. Ez a fajta szerelem viszont átalakult szeretté.
Önzetlen, baráti szeretetté!

Néha bonyolultan, zavarba ejtően működik a szeretet. Nem mindig melegít, nem mindig ad biztonságot. De mindig bensőséges és nélkülözhetetlen.

The end...