Friendship {Cody Christian} || Befejezett ||

vége...?

-Jesszusom Cody!Hajnali három van- néztem álmosan az órámra.

-Nem érdekel, beszélnünk kell- tolt el az ajtóból, majd besétált.

-Cody- sóhajtottam egy hatalmasat- azt hittem, hogy már megbeszéltük- egyből tudtam, hogy miért keresett meg. Én sem tudtam emiatt aludni. Szeretem Codyt, komolyan. Nem szeretném elhagyni, de, muszály. Az alapján, amit Lina mondott, el kell hagynom ezt a helyet. Kizárt dolog, hogy itt tudnék maradni. Ráadásul, ha ránézek, mindig Lucát látom. A mosolya, a hangja, a szeme. Mind- mind ő. Ahhoz, hogy azt tudjam hinni, hogy Luca még velem van, az kell, hogy elhagyjam ezt a várost, és a várossal együtt a szerelmemet, darabokra hulló szívvel, de megteszem. Meg kell tennem.

-De Stella! Nem hagyhatsz így el- túrt bele a barátom idegesen a hajába. Összerezzentem. Én nem akarom elhagyni. Istenem, annyira szeretem őt, de muszály! Már maga a gondolat is, hogy mikor reggel felkelek nem lesz mellettem megőrjít.

-Cody... Nem szeretnék veszekedni. Kérlek! A maradék időnket nem szeretném, hogy ezzel töltsük.
A fiú lehuppant az ágyamra, majd kezébe temette az arcát. Leültem mellé, majd hátulról átöleltem- istenem. Annyira fogsz hiányozni!- és ma már kitudja hányadszorra, újra megeredtek a könnyeim. A vállam rázkódott és alig kaptam levegőt. Olyan szorosan öleltem magamhoz Cody-t, mint még soha. Tudtam, hogy ezzel a döntésemmel végleg el fogom veszíteni. El veszítem a szerelmemet és a legjobb barátomat. Az én hibám, hogy ez fog történni.

-Ha nem mennél el, nem hiányoznék. Stella! Én nem tudom, hogy mit tettem-nyelt egy nagyot- hogy mi rosszatt tettem, amiért elhagysz, de mondd és minden tőlem telhetőt megteszek! Csak ne menj el! Kérlek!- és akkor rámnézett. Kezei közé vette az enyéimet, majd könnyes szemmel, könyörögve pillantott rám- kérlek!- ismételte meg elfúló hangon.

-Ne sírj!- töröltem le egy könnycseppet az arcáról, majd a sajátomról is. A szívem megszakad. El nem tudom mondani, hogy mekkora fájdalmat érzek Cody könnyeinek látván. Mindent megtennék, csakhogy ne kelljen ezt a könyörgő tekintetet látnom- ez nem a te hibád! - mondtam kis csend után- istenem Cody- jött föl hisztérikusan belőlem- te mindent annyira jól csináltál! Köszönöm neked, hogy ilyen széppé tetted az évemet. Te vagy az egyik legjobb dolog az életemben!

-Nem tudlak megérteni Stella- emelte feljebb a hangerejét- ha ennyire fontos vagyok neked, mint amennyire mondod, akkor miért hagysz el? Miért hagysz itt?

-Nem kérem, hogy megértsd- nem tudtam mást mondani- de komolyan! Minden, amit mondtam, igaz. És messze áll tőlem ez a nyálasság, tudom, de akkor is így van Christian. Halálosan szerelmes voltam/vagyok és leszek is beléd.
Cody szemébe csak gyűltek a könnyek.Egy-egy csepp legördült és olyankor a szíven teljesen összefacsarodott. Hosszú csend után megszólalt.

-Mondd ki te!- teljesen megdöbbentem. Tudtam, hogy valamelyikünknek ki kell mondania, de abba reménykedtem, hogy lesz időnk- vagy ne...De akkor maradj velem!Ne hagyj el!- végig a földet nézte, mintha lenne ott valami érdekes dolog.

-Ne Cody! Van még időnk- szorítottam meg bicepszét.

-Stella... Nem! Hát nem érted? Minek folytatni, ha kevesebb, mint 1 hét múlva már nem leszel itt? Elmész! Itthagysz! És kizárt, hogy működne egy távkapcsolat- minden egyes szava úgy hatott, mintha pofon ütöttek volna.

-Cody! De...kihasználhatnánk azt a kis időt.- próbáltam menteni a menthetőt. Nem akarok szakítani vele!

-Neked kell kimondani Stella-suttotga

-Rendben!- nyeltem egy hatalmasat. -Én...-nem tudtam folytatni.

-Te...? Folytasd!-ahogy néztem a mellettem ülő fiút, elképzeltem, hogy milyen lesz nélküle az életem. Borzalmas.

-Nem tudom kimondani, Cody!- sírtam el magam.

-Stella!- tudtam, hogy nem fog engedni. Annyira makacs. De pont ezt szerettem benne. A szép emlékinkre gondoltam, azt akarom, hogy azok maradjanak bennem.

-"vége"- mondtam ki nagy nehezen ezt a szót. A barátom. Vagyis, az ex barátom végre felnézett rám. Gyönyörű kék szemei, könnyben úsztak és olyanfajta bánatot véltem benne felfedezni, mint még soha. Gyűlöltem magam! Gyűlölöm, hogy ennyire meg tudtam bántani azt az embert, akit a világnál is jobban szeretek.
Cody némán bólintott. Csak néztük egymást. Óráknak tűntek a másodpercek.

-mennem kell!- állt fel mellőlem. Meg akartam állítani, utána akartam menni és szorosan átölelni, de mintha odaragadtam volna az ágyhoz. Néztem, ahogyan a szerelmem kilép az ajtón.Örökre.