Lurhem, az internetes barát ☆ lrh

1. fejezet

C E L A E N A

Mosolyogva bólintok az engem körülvevő lányoknak köszöntésképp, mikor megérkezem hétfő reggel a suli aulájába. Készségesen viszonozom az öleléseket és továbbra is mosolyogva hallgatom az élménybeszámolóikat. Mint kiderült szombaton az egyik végzős srác az évfolyamomból házibulit tartott, ami nagy vízhangot keltett. Párok mentek szét és jöttek össze egyaránt. Ahogy ez az összes ilyesfajta bulin megszokott.

- Jó, hogy jössz Laena! Neked még nem is meséltem mi volt a bulin. Képzeld el összejöttem Brad-del! - lelkendezik Emily és arcáról le se lehetne kavarni a rátelepülő mosolyt. Örülök neki, hisz Brad-del már jó ideje kerülgetik egymást, ideje volt már, hogy történjen köztük valami. Köztudott, hogy Emily oda-vissza van a fiúért, még a vak is láthatja. 

- Igen? Akkor miért nem keresett utána? - kotyog közbe Jenny, mire lefagy a másik lány arcáról a mosoly.

- Ez még nem jelent semmit. Majd ma eldől, hogy mit jelentett neki ez az egész - mondom vigasztalásképp a fekete hajú lánynak, de ő csak a vállat vonogatja.

- Kár, hogy nem jöttél! - tereli el a témát Hannah, miközben a szőke hajkoronáját igazgatja, bár ugyanolyan tökéletesen áll, mint ahogy reggel beállította. - Remek buli volt.

Ugyan minek is mentem volna? Kezdjük ott, hogy senki sem hívott meg, valószínűleg okkal. Amikor egyszer velük tartottam rám hajtott az egyik fiú, akit valamelyikük kiszemelt magának. Utána pedig egyszer sem hívtak magukkal. Érthető miért, de azért valamilyen szinten zavar.

- Majd legközelebb. Inkább menjünk ki az udvarra, még van pár perc becsengőig - ajánlom fel és válaszra se várva indulok meg az udvarra vezető ajtó irányába, a többiek pedig hűségesen követnek. Úgy hiszik én vagyok a méhkirálynőjük, ezért is követnek mindenhova, bár az iskola keretein kívül már nincs szükségük rám.

Leülünk a szokásos helyünkre, ami két padból és egy kis körasztalból áll az árnyékot adó fa alatt. Már elsős korunk óta mondhatjuk magunknak ezt a területet, amit mások előszeretettel hívnak a menők törzshelyének. Szerintem meg ugyanolyan ez, mint a többi pad az udvaron.

Szótlanul hallgatom a többiek locsogását, néha-néha kapcsolódom be a társalgásba, de inkább az udvar területén lézengő diákok kötik le a figyelmem. Irigykedve bámulom az önfeledt baráti társaságokat, akik valószínűleg valamilyen vicces történeten nevethetnek. Nem ők állnak a hierarchia ranglétrájának a tetején, de ez feltehetőleg nem zavarja őket. Nem kell attól tartaniuk, hogy akár egy pillanat alatt kitaszíthatják a menők közül és csak egy senki lesz. Itt ez mindennapos dolog, ha valaki rossz fát tesz a tűzre az repül.

Merengésemből a telefonom szakít ki, amely buzgón jelzi, hogy már pedig üzenetem érkezett. Izgatottan kapom elő a zsebemből és oldom fel a képernyőzárat, és megjelenik a Surlei lógója. Vagyis üzenetet kaptam, méghozzá Lurhem182-től, aki a nem hivatalos legjobb barátommá vált rövid időn belül.

Lurhem182: jó reggelt, gyönyörű :) hogy telik a napod? x

Mosolyogva nézek a telefonom kijelzőjére, mire a lányok érdeklődve pillantanak rám, majd mindentudóan összenéznek. Én csak értetlenül kapkodom a fejem közöttük, nem értve semmit. Összehúzott szemöldökkel nézek rájuk, arra várva, hogy végre kibökjék, hogy mégis mi a fene bajuk van.

- Új hódoló? - húzogatja nevetséges a szemöldökét Emily, mire csak a fejemet rázom. Néha kételkedem abban, hogy ez a lány itt előlem már betöltötte a 18-ik életévét. - Na mesélj csak, csajszi!

- Nincs miről mesélni.

- Ugyan már, Laena! Mindig is sejtettem, hogy van valakid, hisz mi más okból hajtanád el a jobbnál jobb pasikat - fűzi tovább Hannah is és közben közelebb húzódik, mintha valamilyen féltve őrzött titkot árulna el.