Public Relation [ONE DIRECTION FF. !L.S!]

1.

"I'm in love with Lou, and all his little things."

[Szerelmes vagyok Louba, és minden apró dolgába.]

Nagyon hideg volt kint, szeptemberhez képest. Így az sem volt meglepő, hogy a legtöbb ember próbált behúzódni melegedni valahová, esetleg ki se jönni a munkahelyükről, vagy otthonról. Hát ezek nem mi voltunk. Mivel nem volt suli, egyértelmű volt, hogy itt fogunk fagyoskodni kint, ki nem hagyva az adandó lehetőséget.

Gitárt fogva a kezembe pengettem a dallamot, míg Mark énekelt. A forgalmas téren a legtöbben elsétáltak mellettünk, mással töltötték az ebédszünetüket, de azért jó páran lecövekeltek elénk. A legtöbben ugyanazok az arcok, akik legutóbb is hallgattak minket, a közönség alig egy két új egyénnel bővült. Tudtam, hogy Mark igazán tehetséges, és én imádtam hallgatni a hangját, valamint én sem voltam amatőr gitározás terén. Ráadásul az általam írt, saját dalokat játszottuk, így csak remélni tudtam, hogy tetszenek a közönségünknek, és még plusz néhány fő megjegyez minket.

I loved you
But after the last kiss,
We will be only memories.

And now when I see you,
After the last kiss,
I wish delete memories.

Rövid tapsvihar, és szét is oszlott az a kis csoport, akik az alig húsz perces zenélésünket végig követték. Elkezdtünk pakolászni Markkal, szétszedtük az álványt, elraktuk a gitárt, és hasonlók, mikor az egyik ott maradt nézőnk odalépett hozzánk. Én nem hagytam abba a rendrakást, csak Mark nézett fel rá.

- Eszméletlen jók voltatok - szólt, és kezet rázott Markkal. - Miért nem szedtek pénzt? Simán meggazdagodhatnátok vele.

- Köszi - válaszolt Mark, és én is elmondtam ugyanazt. - Nekünk nem célunk ebből megélni - tette hozzá. - Ez csak szórakozás, hobbi.

- Kár - felelte, és hallottam, hogy komolyan gondolta. - Ez a saját dalotok? Mert még sosem hallottam.

- Igen, én írtam - mondtam, és mostmár felemeltem a tekintetem a cuccokról, amiket sikeresen összeraktam.

Oké, talán sokkot kaptam egy pillanatra vagy ilyesmi, mert összeadni azt, hogy a srác, aki az előbb dicsérte meg a munkásságom, nem más, mint Harry Styles, azt nem lehet egy pillanat alatt feldolgozni. Hosszú, göndör fürtjeit fújta a szél, és még a gyönyörű zöld szemét is egészen közelről megfigyelhettem, amit kevés civil engedhet meg magának. A velem egykorú lányok csak álmodoznak róla, hogy egyszer majd összefuthatnak vele, és esetleg még egy autogrammot vagy fotót is kikönyöröghetnek. De ki gondolja azt valójában, hogy egyszer talán esélye is lesz normál ember módjára társalogni vele?

- Na, jó beszélgessetek nyugodtan, de nekem mennem kell - szólt Mark, és miután felkapta a holmikat, egy puszit nyomott az arcomra és elsétált a vizes utcákon, London belvárosa felé.

- A barátod? Cukik vagytok - mosolygott Harry. Felnevettem.

- Az öcsém, Mark - vigyorogtam. - Azért köszi. Sasha Carternek hívnak - tettem hozzá, és a kezemet nyújtottam.

- Harry Styles - pirult el, a kezemet megragadva, és megint felkuncogtam. Harry Styles fél bemutatkozni... Aranyos. - Szóval nincs komolyabb célotok a zeneiparban?

- Egyáltalán nincs, ez csak pusztán hobbi. Maximum a dalszöveg írás nálam az, amit szívesen csinálnék komolyabban - vontam meg a vállam. - De hát, nem sok esélyem van, nem igaz? Próbálok reálisan hozzá állni a dolgokhoz, így végképp nem gondolkodom ilyenen.