Public Relation [ONE DIRECTION FF. !L.S!]

8.

"And we wait, wait, wait for the end to change."

[És mi várjuk a végét a változásért.]

A "kapcsolatunk" hivatalossá tétele utáni egy hónapban Harryvel kevesebb időt töltöttünk együtt összesen, mint az azelőtti pár napban. Ezt persze nem mi akartuk így, vagyis én biztosan nem, de egyszerűen így jött ki az egész helyzet. Az interjú után két nappal Harry már hazament Holmes Chapelbe, én pedig maradtam Londonban, mivel suli volt, tanultam, ezenkívül a dalszövegeket tökéletesítettem, gyakran Liam és Niall társasságában, akikkel így egész jóban lettem. Mikor Harry visszajött bele kellett vágni a kemény munkába, ami elsőnek a dalok próbálásával, majd felvételével kezdődött. Ez körülbelül egy hét volt, míg Harryvel mindketten egy városban tartózkodtunk, és ezalatt is nagyrészt a munka alatt találkoztunk csak, aztán elkezdődött az őszi szünetem, amit szokás szerint az unokatestvéreimnél készültem tölteni egy kis városban, a semmi közepén, több mint egy órányi útra Londontól.

Szóval Harryvel többnyire sms-ben, és skype-on tartottuk a kapcsolatot, de ezen beszélgetések nagy része is munka jellegű volt, még ha nem is annak szántuk.

Már egy hete voltam itt, a falusi világban, és szinte már meghaltam az unalomtól, annak ellenére, hogy Mark itt volt velem, és a családom nagy része is. Mégsem tudtam elnyomni a gondolatot, hogy nekem most nem itt kellene lennem, hanem sokkal inkább a srácoknak segíteni a dalokban, de hát így jártam.

November tizenegyedike volt, amit muszáj kiemelnem, hiszen a korom beli lányok többsége, már hónapokkal ezelőtt elkezdett volna visszaszámolni eddig a napig a helyemben. Hát, ez sem én voltam.

Egyet akartam ezen a napon mindennél jobban: ameddig lehet aludni. Az lett volna a legjobb, ha az egészet átaludhatom, de hát van nekem egy édes drága kisöcsém, akinek esze ágában sem volt tiszteletben tartani a kérésem.

- Sasha! - ordította ezredjére is. - Kelj már fel, fontos! - kiáltotta. Felmorogtam, és magamra húztam a takarót.

- Hagyj már! Semmi sem lehet ennyire fontos, hogy felkelts a szülinapomon! - nyöszörögtem.

- Akkor az sem, ha azt mondom, szerintem Harry bármikor itt lehet? Jó, akkor asszem megyek is - szólt színészkedve, majd felállt az ágyamról.

- Miket beszélsz? - támaszkodtam fel a könyökömön úgy, hogy Markra lássak. - Már miért jönne ide? - ráncoltam a szemöldököm. Mark visszalépegetett hozzám, és kezembe nyomta a telefonját. Természetesen Harry twittere volt megnyitva, amire az öcsém az utóbbi egy hónapban egyenesen rá volt kattanva, hogy "egy mozzanatáról se maradjon le a pasimnak". Félreértés ne essék, én igenis elmondtam neki az igazságot, ahogy anyáméknak, és mindenki másnak is, de veszett ügy volt. Nem hittek nekem, persze hogy nem...

Harry Styles.
Boldog szülinapot neked, babám!
Sok meglepetést tartogatok még mára!
Nem soká találkozunk, talán sokkal hamarabb, mint gondolnád...
#remélemveszedacélzást

A tweethez egy háromképet tartalmazó montázs volt csatolva: kettő arról a bizonyos éjszakáról, egyik, amit Ed fotózott, ahogyan őrülten táncolunk, és a másik, amit már Harry készített az ágyában, meg még egy kép munka közben, Niall jóvoltából.

- Naaa, virulsz, mi? - vigyorgott az öcsém. - Mindjárt itt a hősszerelmesed, menj már készülődni - tapsolt kettőt, és megpróbált felrángatni az ágyamból.

- Mark, hányszor mondjam még el, hogy mi csak barátok vagyunk? - csóváltam a fejem hitetlenül. - És a haverom előtt meg nyilván nem szégyellem a pizsamát sem.