A buszon ültem, és csak bámultam az elsuhanó házakat, fákat, és azon tűnődtem, mit gondolsz rólam. Megint te jártál az eszemben. Az üveg elhomályosodott így letöröltem csupasz kezemmel. Nem tudom mit érezzek irántad! Nem tudom hogyan szóljak hozzád! Az ablak újból elhomályosodott. De nem töröltem le. Úgy éreztem nincs miért tovább küzdenem. Meghaltam. Lelkileg egy roncs vagyok. Nem érzek mást csak fájdalmat. A busz megállt és az emberek egymást fellökve, dulakodtak. Én csak ültem nem volt erőm felállni. Üres voltam és összetört.
Ahogy az utcán lépkedtem figyeltem ahogy a cipőm beázik, ahogy a pocsolya szétrobban a lábam alatt amikor belelépek. Figyeltem az embereket ahogy beszélnek vagy épp veszekednek, néztem ahogy a madarak a fán fészküket építik. Minden olyan békés volt és csendes. Csak a cipőm kopogását hallottam, a madarak csiripelését és az autók rettenetes zaját. Ezer gondolat cikázott a fejemben, ezer kérdés amire talán sosem kapok választ. Üres és összetört vagyok. Már annyiszor átvertek hogy már nem vagyok képes bízni az emberekben. Felemeltem a tekintetemet a földről, és megláttalak. Arcod idegességet sugárzott, a cigid füstjén keresztül. Megtorpantam. Barna szemeid engem vizslattak. Nem akartam a közeledbe menni. Megfordultam és elindultam visszafelé. Már nem élek. Lelkileg már nem. Nem akarok már a játéka lenni, meguntam. Csak még jobban összetörne, és én azt nem akarom.
Hazafelé vettem az irányt. A kihalt utcákon néhol egy kutyát sétáltató nő vagy egy futó férfi bukkant fel. Újból körül ölelt a csend és a kocsik förtelmes hangja. Az ajtónk előtt megálltam és vettem egy mély levegőt. Beillesztem a kulcsot a zárba, elfordítottam és beléptem.
- Anya megjöttem. - szóltam unottan. Nem jött válasz. Beljebb mentem és megláttam anyámat a kanapén. Egy vodkás üveget szorongatott a kezében és aludt. Egy ideig néztem és azon gondolkoztam hogyan jutott el idáig. Megvontam a vállamat és bementem a szobámba. Leültem a sarokba és egy kést forgattam a kezemben. Felhúztam a pulóverem ujját és az alkaromon fekvő hegeket fürkésztem. A bőrömhöz érintettem pengét de nem húztam végig. Apára gondoltam. Ő mit szólna ehhez. Büszke nem lenne rám az is biztos. Felemeltem a kést és elhajítottam. Miért vagyok még itt? Miért nem haltam már bele a fájdalomba? Elegem van.
~ Hát itt lenne az első rész!:) Remélem tetszett. A következő rész nem tudom mikorra várható, de igyekszem! ;)
YOU ARE READING
Öngyilkossági kísérletek
RomanceÚgy érzem már nem tartozom ide. Engem már senki nem képes szeretni. Üres vagyok. Csak fájdalmat érzek, és ezt te sem könnyíted meg. Meg akarok halni... *** Ez a sztori egy 20 éves lányról szól akinek nem kedvezett az élet. Apja meghalt amikor 10...
