Öngyilkossági kísérletek

2. rész

Már órák óta ülhettem itt. De csak pár percnek tűnt. Anyám nyitott be. A haja csapzott volt, a szeme alatt fekete karikák húzódtak, és a szeme pedig pirosan világított.
- Hát te meg mikor jöttél haza? - kérdi tőlem majd meghúzza az üveget.
- Nem tudom. Talán három fele. - válaszolom élettelen hangon mire gúnyosan elröhögi magát.

- És azóta itt rohadsz a szobában? - köpi a szavait.

- Igen... - nézek ki az ablakon, nem is foglalkozva a jelenlétével.

- Ch... Mi mást is csinálhatnál?! Nincs senkid! Se barátaid, se ismerőseid nincsenek! - néz rám csalódottan majd kitántorog a szobából és maga után becsapja az ajtót. A plafonról egy kisebb darab vakolat esik le, és amint leér a földre darabokra törik. Oda kúszok az említett darabhoz, próbálom összeilleszteni a darabokat. Reménytelen; sosem lesz már olyan mint régen.

 Kibotorkáltam a fürdőbe, és leemeltem egy törülközőt a polcról. Levetettem a koszos ruháimat, felfogtam a hajamat és beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a vizet. A forró víz égette a bőrömet de nem érdekelt. Néhány tincs a vizes hátamra tapadt. Elzártam a vizet és magamra tekertem a törülközőm. A tükör elé léptem. Aki rám nézett egy normális lányt láthatott, akinek nincs semmilyen gondja. Pedig belül egy elcseszett ronda lány van. Aki amikor csak alkalma nyílik bántalmazza magát. Akit már több milliószor átvertek. Aki annyira összetört hogy azt sem tudja hogyan rakja össze magát. Lerogytam a földre a tenyerembe temettem az arcomat és csak sírtam.

A szobámban lehúztam a redőnyt, felvettem egy alsóneműt és egy bő pólót. Ahogy ott feküdtem az ágyban újra elleptek a gondolataim. A szobát néha bevilágította az éppen elhaladó kocsik fénye. Miért élek én? Miért nem tudok élni? Mit tettem hogy ezt érdemlem? Mikor lesz vége mindennek? A szenvedésnek? Miért nem tudok erős maradni? Egyre nehezebbek lettek a szempilláim, így lecsuktam őket. Minden sötét volt. Végre minden nyugodt volt körülöttem. Se gondolatok, se emberek, se bántó szavak. Elaludtam.