Öngyilkossági kísérletek

11. rész

2 hónap múlva

Minden sötét. Az utcát álmosan pislákoló lámpák világítják csak meg. Senki nem jár erre, de én mégis jól érzem itt magam. A magány. Régóta jó barátom. Minden nap velem van mióta Ő elment. Egy kóbor kutya szaladt el mellettem, kétségbeesve. Utána bámulok. Egykoron biztos neki is volt családja. Akik szerették őt, befogadták, gondját viselték. Ma mégis itt kóborol egyedül ezen a kihalt útszakaszon. Leülök egy padra és elmerengek, amint a fényárban úszó, zajos várost kémlelem. Vajon rajtam kívül is van olyan ember, aki magányosan sétálgat az éjszaka közepén, céltalanul? A kiskutya leült a pad széléhez és hatalmas, ártatlan szemeivel rám nézett. Elmosolyodtam, mire ő kissé oldalra döntötte a fejét, majd elindult felém. A lábam mellett újból leült és aprócska fejét a vádlimhoz dörgölte. Felemeltem az ölembe, ő pedig elhelyezkedett rajtam.

- Mi a neved kis pajtás? – cirógattam meg aranylóan csillogó, barna szőrét. – Mi lenne, ha Fahéj lennél? – kérdeztem, ő pedig prüszkölt egyet.
- Rendben akkor gyere, most haza megyünk. – letettem a földre, majd elindultam vissza a kihalt utcán, a kiskutya pedig engedelmesen követett.

Mi lett volna, ha itt maradsz? Örültél volna neki? Te is ezt tetted volna? Nem tudom. Viszont azt tudom, hogy már nem jössz vissza. Talán Soha.

Amint hazaértem, felkaptam újdonsült lakótársamat és bevittem a kádba majd alaposan megfürdettem. Nyugodt volt, nem ugrált. Megszárítottam kicsit, majd bevittem a szobába. Abba a szobába ahol már egy hónapja nem aludt egy fiú, aki darabokra törte a szívemet. Levetettem ruháimat, és felvettem egy itt hagyott pulcsiját, amiben még mindig terjengett bódító illata. Feltűrtem a karomon az ujját majd befeküdtem az ágyba, mire Fahéj a kezem alá bújt. Egyik karommal átöleltem, a másikkal pedig megsimogattam a kis fejét, ami elfért a tenyeremben. Kicsit közelebb kúszott az alkaromhoz majd elkezdte nyaldosni a tegnapi vágásokat. A szememet könnyfátyol fedte, alig láttam az aranyosan csillogó szemét. Magamhoz szorítottam, betakartam magunkat és lecsuktam fáradt szemeimet. Körülölelt Tyler parfümjének illata, szinte fojtogatott, a takaró, mintha csak a keze lenne, úgy simult az egész testemre. Álmomban együtt voltunk. Egy sötétbarna hajú kisfiú szaladgált az udvaron, a mi házunk udvarán. Szemei élettel telien csillogtak, akár csak a csillagok. Egy igazi földre szállt angyal volt. Mellém léptél, átkaroltad a derekamat majd halkan a fülembe suttogtad... Szeretlek.

***

Reggel elmentem egy kisállat kereskedésbe, vettem Fahéjnak pórázt, nyakörvet, labdát, tálakat, és tápot is. Otthon megebédeltem, majd felvettem a munkásruhámat és elindultam Melodyhoz a kávézóba. Ma viszonylag kevés ember fordult meg a kis üzletben, de azok az emberek mind kedvesek voltak.

- Kedvesem, minden rendben? – jött oda hozzám Melody, és bátorítóan megszorította a kezemet.

- Persze, jól vagyok. – mosolyogtam rá hamisan, mint minden áldott nap. Imádtam a hölgyet, de nem mondhattam el neki mindent. Nem szeretném, ha sajnálna. Visszafordultam az egyik asztalnál ülő boldog párra és a szőke, égkék szemű kislányukhoz. Vettem egy mély levegőt majd felvettem a rendelésüket és elmentem, hogy elkészítsem. Épp a kislány forró csokiját készítettem el, mikor nekem jött egy alkalmazott, ezáltal kilöttyent az ital, az én kezemet meg elborította a barna folyadék. A pulthoz lépve, felhúztam kissé a fehér hosszú ujjú felsőmet és elkezdtem megmosni a kezemet.

- Elnézést, kérhetek színes cukorkát a csokimra? – fogta meg a lábamat a kislány, hatalmas szemeit rám emelve.

- Persze mindjárt kiviszem, neked. – simítottam meg az arcát, mire a tündér szeme meglátta a csupasz alkaromat.