Öngyilkossági kísérletek

5. rész

Mikor felkeltem még mindig mellettem feküdt. Felnéztem rá. Haja kócos volt. Egyik kezével még mindig engem ölelt át. Kéz. Hirtelen a kezemre kaptam a tekintetemet. Látszott az összes hegem. Nem tudtam a pólóm ujját ráhúzni mivel rövid ujjú volt rajtam. Ty elkezdett mocorogni és lassan kinyitotta szemeit. Gyorsan, kicsit talán túl feltűnően a takaró alá rejtettem kezemet.

- Jól vagy? - kérdezte rekedtes hangon és megsimította arcélemet.

Egyáltalán nem vagyok jól. De te ezt nem tudhatod meg.

Nem mondtam semmit csak elfordítottam a fejemet. Ő felsóhajtott majd felállt de az ajtóban visszafordult.

- Kérsz valamit? - mért végig, mire csak megráztam a fejemet. Bólintott, majd lehajtott fejjel kiment a szobából. Felálltam és felvettem egy fekete Nirvanás pólót, rá egy fekete kapucnis pulcsit, egy fekete térdnél szakadt nadrágot, majd a cipőmet. A hajamat kifésültem, a cigimet és a kulcsomat a zsebembe csúsztattam és kiléptem a lakásból.

Újra itt vagyok. Megnyugtat ez a hely. Az erdő csendje. Ahogy a szél fúj, ahogy a madarak csiripelnek. Már a második cigimet szívtam el. Úgy döntöttem ennyi elég volt, felálltam leporoltam a nadrágomat és hazafelé vettem az irányt.

Az utcán lehajtott fejjel sétáltam, de egyszer fölemeltem a fejemet. És ott volt Ő. Egy szőke csajt csókolt. A lány úgy kapaszkodott belé mint egy macska aki a fa törzsén próbál felkapaszkodni a lombok közé. Bennem pedig összetört valami. Azt hittem nem tud jobban belém marni, de tévedtem. Könnyes szemmel figyeltem, és egyszer csak rám nézett. Eltávolodott a lánytól aki értetlenül magyarázott neki majd a tekintetét ő is rám emelte. 

- Úristen. - olvastam le Tyler szájáról a szót majd berohantam a lépcsőházba, a könnyeim pedig zuhatagként gördültek végig az arcomon. Még láttam hogy átrohan az úton, otthagyva a szőke lányt még mindig értetlenül.

- Hailey! - kiabálta és hallottam szapora lépteit ahogy szalad fel a lépcsőn. Hihetetlen gyorsasággal nyitottam ki az ajtót majd be is csaptam magam után. Bezárkóztam a fürdőbe és elkezdtem keresni valami éleset.

- Hailey! Nyisd ki az ajtót! - dörömbölt idegesen a fürdőszoba ajtaján. Mindent tompán hallottam, és idegesen nyitottam ki minden szekrényt, kivágtam minden fiókot, de a könnyeimtől homályosan láttam. De ebben a pillanatban megakadt a szemem egy borotván. Rutinosan kiszedtem belőle a pengét és a bőrömhöz illesztettem.

- Hagyj békén! - kiabáltam vissza.

- Hay ne szórakozz! Azonnal nyisd ki azt a kibaszott ajtót! - üvöltötte és elkezdte rángatni a kilincset. A csap fölé hajoltam és végig húztam alkaromon a pengét. Hangosan felszisszentem és néztem ahogy a vörös vér lefolyik a mosdókagyló oldalán. Tyler egyre dühösebben dörömbölt az ajtón és egyre nagyobb erővel rángatta a kilincset, hátha megadja magát a zár. De nem engedett a pajzsom, a penge pedig ismét végigszántott a bőrömön, skarlát csíkot húzva maga után. Viszont a következő pillanatban az ajtó berobbant a kis helyiségbe és megláttam Ty ideges és egyben aggódó arcát. Izzó íriszei rögtön alkaromra siklottak, tekintete pedig azonnal megváltozott.

- Bassza meg! - mondta és hajába túrt.

- Mondtam hogy hagyj engem békén, menj biztos várnak rád! - sziszegtem idegesen és elindultam volna ki de ő megragadta a csuklómat és nem engedte hogy elhagyjam a kis szobát. A meleg vérem ráfolyt kézfejére, és ahogy tovább gördült a vékony folyam, apró pettyeket hagyott a vajszínű csempén kettőnk között.

- Kérlek eressz el! - kérleltem könnyes szemmel de nem engedett. Odavezetett a csaphoz, megnyitotta és bevizezett egy zsebkendőt, majd letörölte alkaromról a vért. Még mindig könnyes szemmel néztem amit csinál. Kidobta a zsebkendőt majd gézzel körbe tekerte a sebet. Ujjait végig húzta hegeimen majd a másik karomon kezdte el felhúzni a pulóverem, de elhúztam a karomat és a másikat is próbáltam kiszabadítani az ujjai közül de még mindig szorosan fogta a csuklómat.

- Kérlek had menjek el! - néztem rá könyörgőn könnyeim között.

- Nem. - nézett mélyen a szemembe. - Miért? Miért teszed ezt magaddal? - sötét szembogarai még mindig mélyen az enyéimbe vájtak és közelebb lépett. Keze még mindig nem eresztett bármennyire is szerettem volna.

- Nem értenéd. - néztem le a földre de ő mutató ujjával kényszerítette, hogy felemeljem a fejemet.

- Had próbáljam meg. - suttogta.

- Kérlek Ty, ne csináld ezt. - remegett a hangom, könnyeim patakokban hullottak a pólómra, de Ő meg sem mozdult. Tehetetlennek és kicsinek éreztem magamat, legszívesebben eltűntem volna. De nem lehetett.

- Gyűlölöm magam. Egy szerencsétlen, hasztalan senki vagyok. Undorítóan nézek ki! Senki sem szeret. Miért is szeretnének?- gúnyosan felnevettem, szememből még mindig megállíthatatlanul folytak a könnyek. - Nem érdemlek meg semmit és senkit. Anyám is megmondta. És inkább kint fájjon mint belül. Minden egyes vágással könnyebb leszek. Eltűnik egy rész ami fáj. - a végét már suttogva mondtam.

- Mi lenne ha azt mondanám hogy szükségem van rád. - döntötte kicsit oldalra a fejét, és hatalmas barna szemeivel arcomat fürkészte.

- Senkinek sincs rám szüksége! - nevettem fel ismét kínosan, mire megsimította arcomat.

- Akkor mondok valamit. - mondta mire a szemeibe néztem. - Nekem szükségem van rád!

- Ne tedd ezt velem. -  kérleltem könnyeim közt de ő csak egyre közelebb hajolt hozzám.

- Micsodát? - húzott még közelebb magához és érdeklődve nézett rám.

- Azt hogy elhiteted velem hogy kellek neked és utána eldobsz. Nem hiszek neked.

- Bebizonyítsam? - dörmögte, mire beharaptam alsó ajkamat.

- Bizonyítsd. - mondtam halkan, majd hirtelen telt ajkai, ajkaimra tapadtak. Lágyan de mégis szenvedélyesen csókolt. Az eddig csuklómat szorító keze a derekamra kúszott, másikkal pedig a hajamba túrva tartott, mintha attól félne hogy elhúzódok tőle. Kezeimet a mellkasára tettem, és éreztem mennyire gyorsan ver a szíve. Egy kis idő után eltolt magától, homlokát az enyémnek támasztotta és mélyen a szemembe nézett.

- Most már hiszel nekem? - suttogta mire bólintottam.

- Hiszek neked. - mondtam majd magához húzva ajkunk ismét eggyé vált.