After midnight ~befejezett

Chapter 6.

-Annyira fogsz hiányozni!-ölelem meg szorosan Spencert.-Sőt, már most hiányzol!

-Nekem is.-szipog Spenc.-De ne aggódj, mindjárt itt a nyár és akkor bőven lesz időnk együtt lenni.

-Micsoda?-elhúzódok tőle és szemeimmel fürkészem őt.-Dehát azt mondtad...

-Tudom mit mondtam. De Európa megvár, te pedig fontosabb vagy. Valamint tudod, hogy mindig van ötletem.-kacsint rám.

-Tudom.-nevetek fel.-Kezdjek el félni?

-Nem szükséges. Csak ne tervezz túl sok programot nyárra. 

Spenc háta mögött megjelenik anyukája és int egyet a kezével, jelezvén, hogy indulniuk kell. Másodperceknek tűnően repült el ez a másfél óra. 

-Pillanat-int vissza Spencer édesanyjának. Mégpedig az a Spencer, akit ismertem, az, akit legjobb barátnőmnek mondhattam és most is mondhatok. Mégegyszer megölelem őt szorosan majd egy szót sem szólva hagyom elmenni. Pár könnycseppem és égő szemem mind arról árulkodnak, hogy gyors figyelemelterelésre lesz szükségem.

-Tessék-egy homályos alakot látok, aki egy fehér valamit tart felém. Várok egy másodpercet, amíg ismét kitisztul a látátsom-már amennyire egy rosszul látónak kitisztulhat-, s felnézek Tylerre. Átnézek a válla felett és nézem, ahogy Spencer lassan kilép az iskola ajtaján. Tyler is megfordul, majd felhúzott szemöldökkel néz vissza rám.

-Ez ugyan az a lány, aki...-nem fejezi be a mondatot, de nem is kell. Tisztában vagyok vele, milyen első benyomást kelthetett Spenc a megjelenésénél. 

-Az-bólintok és elveszem a zsebkendőt Tyler kezéből.-Köszi.

A fiú ránt egyet a vállán, majd sejtelmesen félmosolyra húzza száját. 

-Mi az?-nézek rá, miután feláztattam szemeimet az aprócska könnycseppjeimtől. Tyler előhúzza sötét farmerjének hátsó zsebéből a telefonját, benyom rajta egy gombot és felém mutatja a képernyőt. 

-Tíz harminhét.-olvasom fel hangosan.

-Nem mondom, eléggé megnehezíted a dolgomat, te lány, de nem adom fel.-nevet fel és száját rendes mosolyra nyitja. A bugyuta látványtól nekem is mosolyoghatnékom támad. Az első gondolatom az ellenkezés. Végül is miért lenne kedvem Tylerrel barátkozni? Aztán újra ránézek Tylerre. Az igazság, hogy pontosan erre van szükségem. Figyelem elterelésre. És bármilyen furcsa is, ezt most ő tudja megadni. 

Komolyan ránézek, amitől neki is lefagy a mosoly az arcáról.

-Hát rendben, Tyler Mendez-teszem keresztbe a karjaimat.-Hajrá. De akkor éjfélig. Nem tovább.

-Ne már!-tiltakozik.-Az a másfél óra nagy veszteség! Úgyhogy maradjuk a hajnali fél kettőben.-teszi keresztbe ő is a kezét és komoly arccal beáll elém.

-Kizárt.-kezdek el mosolyogni, de nem hagyom magam.

-Igazán?-lép közelebb pimasz mosollyal az arcán hozzám Tyler.

-Fél egy.-lépek egyet én is a fiú felé.

-Egy óra.

Úgy tászik Tyler ráérzett erre a lépkedős dologra. Immár lassacskán hozzám simulva magasodik felém. Élvezi. Látom arcán, ahogy élvezi ezt a helyzetet. Hogy magasabb nálam. Sokkal magasabb és ezzel mintha uralna engem. Utálom ezt az érzést.

-Rendben-kezemet Tyler felé nyújtom, vagyis nyújtanám, ha nem állna olyan közel hozzám. Ujjaim hozzáérnek hasához, de nem lágyulok el. Tyler is felém nyújtja tenyerét, s kezet fogunk. Végig mélyen, egymás szemébe nézünk. Próbálom nem csodálni az óceánkék szemeket, ezért inkább feljebb nézek. Nem tudok másra gondolni, minthogy Tyler két szeme a két, egymás mellett lévő kék bolygó; az Uránusz és a Neptunusz, haja pedig a sőtét, végeláthatatlan, kiismerhetetlen űr. Van egy olyan érzésem, hogy Tyler fejében sincs más. Einsein szerint két dolog végtelen; a világűr és az emberi butaság.