After midnight ~befejezett

Chapter 2.

Fél nyolc van. Már sötét, de nyár felé egyre jobban közeledve, ez már csak egyre később lesz. A szüleim nem örültek annak, hogy kötelező feladatnak kaptam, hogy ilyen sokáig bent legyek az iskolában, de ahogy ők mondták: Legalább nem leszek egyedül. 

Mr. Switchinson előttünk szaladgál, már az őrületbe kergetett. Nyolctól fogadjuk a vendégeket. 

-Oké, akkor büfések pipa, tombolások pipa, ruhatárosok.-felnéz a papírjából, majd elkezd pásztázni közöttünk.-Hol van Tyler? 

-Itt vagyok!-esik be Tyler a gyülekező helyre. Fekete-fehér ruhát visel, mint mi itt mindannyian. Annyit mondtak csak, hogy ezeket a színeket keverjük, mert az olyan egységes, mégsem ugyan olyan. Sötétbarna, már már fekete haja össze vissza áll, szemei pedig-mint mindig-, kékesen csillognak. Tylernek meg van a híre az egész iskolában. Minden alsós róla álmodozik, mert hogy milyen jól néz ki. De ők nem ismerik Tylert. Igazából egy díjnyertes, tróger paraszt. A lányokkal úgy bánik, mint a tárgyakkal, valamint egoista. Tényleg nem tudom, mi benne olyan elragadó. 

-Oké, a ruhásokat ketté osztjuk. Amber, Sid, Carlos, Shannon és-látom, ahogy szemei a nevek között cikáznak-Tyler. Ti mentek az egyes öltözőbe, maradék öt ember a kettesbe. A többieket is elhelyezem, utánna visszamegyek hozzátok és útbaigazítalak titeket. 

Nagyszerű. Jobb nem is lehetne. Sid és Carlos kétség kívüli, hogy semmit nem fognak dolgozni, végzős létükre a sarokban fognak gubbasztani és telefonjukon keresztül folytatnak majd egymással kommunikációt. Legjobb barátok. Amber... Tipikusan az évfolyam azon tagja, aki nagyobb kora ellenére továbbra is bele van esve a mi kis Teylerünkbe. Sajnos vagy nem sajnos, Amber néha be is próbálkozik, de vagy elbénázza, vagy csak egyszerűen Tyler kosarazza ki a csajt. Amber megrebegteti hosszú-mű- szempilláit, majd Tylerre tekint. Hátradobja hátközépig érő szőke, amúgy egyenes, de most begöndörített haját. A fiú csak megforgatja a szemeit, majd odébb áll-minél messzebb Amber cicától. 

-Helló, Shan!-jön oda hozzám Tyler. Felhúzott szemöldökkel ránézek, miközben lepakolom a holmimat egy kis polcra. Körbenézek a kis teremben, ami Ruhatár 1  néven fut. A folyosó felől egy nagy pult van, amin át ki-be adhatjuk a ruhákat. Mögöttem kábé öt méteres hosszú fogasok állnak, három is egymás mellett, rajtuk temérdek vállfa. Leghátul egy kisebb asztal üdítővel és pár fajta aprósüteménnyel. Az egyik falon egy nagy óra helyezkedik el. Tizenöt perc múlva jönnek az emberek, addig még van időm lekileg felkészülni erre a nagyon hosszúnak ígérkező estére. (Nem mintha erre bárki, bármikor fel tudna készülni.)

-Helló, Shannon!-hallom megint Tyler hangját, de most már erősebben. Hátra fordulok és szembe találom vele magamat. 

-Helló.-köszönök vissza kimérten. Szeretném, ha tudná, attól még, hogy osztálytársak vagyunk, nem fogok összepajtizni vele. Jó, rendben, beszélő viszonyban vagyok és voltam is vele, de azt hiszem, ha közte és a fülhallgatóm és kedvenc zenéim társasága között kéne választanom, Tyler kimaradna az alkotott párosból. 

Kikerülöm a fiút és a pulthoz megyek. Egy kis kosárban kártyák vannak, számokkal ellátva, közvetlen mellette pedig még egy ugyan ilyen tartalmú. 

-Minden tiszta, vagy van kérdésetek?-tűnik fel Mr. Switchinson. Épp ingujjába töröl pár izzadságcseppet a homlokáról. Odajön a pulthoz, papírján még pipálgat és karikázgat is valamit, majd felpillant ránk.-Semmi? Nagyon jó. Akkor én megyek is. Bármi van, szóljatok, valószínűleg épp valahol kapkodni és szaladgálni fogok, de szóljatok nyugodtan. Minimum három ember mindig bent legyen. Kérlek titeket, hogy vegyétek ki a részeteket a munkából, mert megígértem, hogy valamifajta jutalom jár ezért, de visszavonhatom, sőt intőt is adhatok, ha azt érdemli valaki. Hát akkor, jó munkát gyerekek. Tíz perc!-kiált még vissza Mr. Switchinson, de már is valaki mást faggat a dolgok rendben létéről. 

-Mizu?-áll mellém Tyler. Száját félmosolyra húzza és olyan lazán áll a piros pultnál, hogy esküdni mernék, ha fújnék egy nagyot; elborulna. 

-Hellóka!-lép oda hozzánk Amber is. Inkább úgy döntök, hogy otthagyom eme elbűvölő társaságot, ők nem az én világom. Meg amúgy is, ha egész este Amber sipítozó hangját kell hallgatnom, meg fogok őrülni, úgyhogy inkább hátramegyek a táskámhoz, s előhalászom belőle a fülhallgatomat. Eltart egy kis ideig, mire sikerül kibogóznom a fehér madzagot, de diadal ittas mosoly kíséretével hajtogatom össze és ügyelve arra, hogy nehogy megint összegabajodjon, rakom be fekete nadrágom zsebébe. 

-Kérlek ne hagyj egyedül az a csajjal többet!-jön megint hozzám Tyler, játékosan izzadságot töröl homlokáról-Mr. Switchinsonnak jobban megy-, majd leül az egyik székre. Levesz egy műanyag poharat a sok közül és tölt magának üdítőt.

-Kérsz?-biccent felém. Elfogadom a tőle udvariasnak számító felajánlást.

-Kössz.-veszem át az instabíl, behorpadó poharat. 

-Egész este ilyen visszautasító leszel?-Tyler egy apró pogácsát dob szájába. Nekem sosem sikerült beletalálnom a számba, akár hányszor próbálkoztam már gyerekkorom óta. 

-Nézd Tyler-nézek mélyen a szemébe-, nem vagyunk jóban annyira, hogy kötelességemnek érezzem a veled való társalgást. Értékelném, ha te is észben tartanád ezt és nem keresnéd a társaságom. 

-Oké, nyugi van! Nem szexet kértem tőled, bár, ha szeretnéd...-néz, vagyis csak próbál kacéran nézni. Hirtelen fellángolásból belerúgok a sípcsontjába és füstölgő fejjel arrébb megyek. Hallom, ahogy Tyler felnyög, majd ismét lépéseket hallom mögöllem. 

-Mondd, téged sehogy sem lehet lekoptatni?!-teszem fel a költői kérdést.

-De. De neked kell kitapasztalnod, hogy hogyan.

-Fantasztikus.-mondom iróniával telt hangon.

Egy perc múlva nyolc óra. Az első két ember belép az iskola nagy üvegajtaján. Egy ideig hezitálnak, hogy melyik tárolóhoz menjenek, de végül a velünk szemben lévő, kettes számúra esik a választásuk. Majd az emberek elkezdenek beszállingózni. Csinosabbnál csinosabb ruhákban villognak-bár én nem lennék képes rózsaszín, hosszú estéjit és magassarkút felvenni.  A terem felől már halkan szól a zene, a konyhából már kezdenek ki-ki rohangálni a pincérek. 

Legnagyobb meglepetésemre az egész bagázs dolgozik. Ha valaki nem tenné a dolgát, már biztos, hogy összekavarodtunk volna. Enyém a "mosolygás és átvétel" nevezetű poszt. Sid rakja a kabátra a jelző számot, Carlos pedig a ruha tulajdonosának adja a kis kártyát. Amber veszi át tőlem a vállfára akasztott kabátot, majd egy-egy szempillarebegtetés után Tyler kezébe nyomja, aki elhelyezi a fogasok egyikére. 

Sosem gondoltam volna, hogy egy egymástól távol álló banda tagjai képesek lesznek így együtt dolgozni.

Talán mégsem lesz olyan katasztrófa ez az este, legalább is könnyebben tudom majd átvészelni, mint gondoltam. 

Csak el ne szóljam magam!